Ismét megjelent Vuhanban a koronavírus

Szerző: MTI

A koronavírus-járvány legelső gócaként ismert közép-kínai Vuhanban is ismét megjelent a vírus, ezért a helyi hatóságok kedden elrendelték a teljes lakosság tesztelését - írta internetes kiadásában a Global Times című kínai lap.

A városban, ahol 2020 júniusa óta nem regisztráltak újabb helyi fertőzötteket, hétfőn hét beteget diagnosztizáltak a SARS-CoV-2 koronavírus okozta betegséggel (Covid-19). A betegek által lakott városrészt, valamint az egyik fertőzött munkahelyéhez közeli további hét lakónegyedet azonnal vesztegzár alá helyeztek.

Az oktatási intézményeket a tantermi oktatás felfüggesztésére szólították fel

Továbbá felgyorsították a tanárok és a diákok beoltását - közölték a helyi hatóságok kedden.

A Global Times szerint a fertőződések eredete ahhoz vezethető vissza, hogy a hétfőn azonosított hét beteg egyike kapcsolatba került egy, a kelet-kínai Csiangszuból érkező turistacsoporttal pénteken. Csiangszu tartomány székhelyén, Nankingban július 20-án azonosították a legújabb járványgóchoz kapcsolódó első esetet. A városban azóta hétfőig 220 Covid-19-es esetet regisztráltak, a járvány pedig átterjedt az ország további területeire.

Kína szárazföldi részén hétfőn összesen 61, belföldi fertőzésből eredő, új Covid-19-es esetet azonosítottak - közölte a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság kedden. Közülük 45-öt Csiangszuból, további 16-ot pedig az ország öt másik tartományából, egyet-egyet pedig Sanghajból és Pekingből jelentettek. Az országban továbbá 41 tünetmentes fertőzöttet regisztráltak hétfőn - a panaszmentes vírushordozók számát a kínai hatóságok külön kezelik a Covid-19-es betegekétől. Jelenleg 1157 beteg áll kórházi kezelés alatt, közülük 24 ember állapota súlyos.

(MTI)

Koronavírus - Aktuális

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Növekszik a szennyvíz koronavírus...

A szennyvízminták SARS-CoV-2 koronavírus koncentrációja hosszabb időtávot tekintve lassan emelkedik, míg a heti mérési eredmények jellegzetes...

Koronavírus - 246 új fertőzött...

A beoltottak száma 5 843 502, közülük 5 549 383 fő már a második oltását is megkapta, 525 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.

Koronavírus kisokos - A legfontosabb...

Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is:...

A koronavírus pszichológiai hatásai...

A változásra fel lehet készülni – fogalmaz a Magyar Tudományos Akadémia számára készített ismeretterjesztő írásában Gyarmathy Éva klinikai és...

Koronavírus után - ezek a...

Szerencsére sokan meggyógyulnak a COVID-ból, de felépülésük után gyakran még hónapokig küzdenek krónikus fáradtsággal, memória- és...

Megfáztam vagy koronavírusos vagyok?...

A különböző eredetű légúti fertőzések tünetei nagyon hasonlóak, így biztosat továbbra is csak laboratóriumi teszt tud mondani. Az egyes tünetek...

A COVID-19 elleni vakcina...

Azok közül, akik nemrégiben megkapták a COVID-19 elleni, Pfizer-BioNTech által kifejlesztett védőoltást a brit állami egészségügyi szolgálattól...

Gyakori kérdések-válaszok a...

2020. december 26-án megérkezett Magyarországra az első vakcinaszállítmány, az Európában elsőként engedélyezett Pfizer-BioNTech-vakcina. Ezzel a...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.