COVID-19 elleni oltások: a vakcinák lassítják a vírus terjedését is

szerző: Fazekas Erzsébet, újságíró - WEBBeteg
megjelent:

A COVID-19 ellen már két dózissal beoltottaknak akkor se szükséges karanténba vonulniuk, ha úgy hiszik, esetleg ismét fertőzésnek voltak kitéve - fogalmazza meg az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC) most frissített iránymutatása, ugyanis újabb kutatások alapján úgy tűnik, hogy a vakcinázás lassítja a vírus terjedését.

Bár a beoltottak megfertőződése lehetséges, a vakcina csökkenti ennek esélyét, megfertőződés esetén pedig tüneteik enyhébbek vagy akár teljesen hiányoznak.

A karantént azoknak a tünetmentes embereknek ajánlják, akik vírusfertőzésnek voltak kitéve. Azt kérik tőlük, hogy 1-2 hétre izolálják magukat, és figyeljék, nem alakulnak-e ki COVID-19-re utaló tünetek. Az elkülönítés segítségével nyílik mód a továbbfertőzés megakadályozására, s így a járvány terjedésének megállítására.

A jelenleg érvényes útmutatás szerint ugyanakkor a CDC (Centers for Disease Control and Prevention) nem látja szükségesnek a beoltottak izolálását, amennyiben a második dózist 3 hónapnál nem régebben kapták, és ha semmiféle tünet nem alakult ki náluk. A teljes oltottság státuszán azt értik, hogy legalább 2 hét eltelt – a 2 adagból álló vakcina esetén – a második oltás után, illetve – az egyetlen dózisú védőoltásnál – az első injekció után. Azonban a többi előíráson (maszkviselés, közösségi távolságtartás betartása, illetve a tömeg, valamint a nem kellő módon átszellőztetett helyek kerülése) nem változtatott a CDC, a teljes beoltottság esetén sem.

Azt azért leszögezik, egyelőre „még mindig tisztázatlan” a kockázat kérdése, hogy a teljesen vakcináltak terjeszthetik-e a koronavírust. Mindemellett „a vakcináció meg tudja előzni a tünetes COVID-19 kialakulását, ez igazolt. A szakértők úgy látják, az átvitelben nagyobb a tünetes és a tünetek megjelenése előtti (preszimptomatikus) transzmisszió szerepe, mint a teljesen tünetmentes (aszimptomatikus) transzmisszióé” – fogalmaz a CDC. Ajánlásuk szerint éppen ezért mindazoknak, akik COVID-19 megbetegedésükből már felgyógyultak – az ezt követő 90 napos periódusban –, nem kell karanténba vonulniuk, akkor sem, ha újonnan kerültek egy fertőzött személy közelébe.

Tudományosan megalapozott az állítás, hogy a vakcinák lassítják a vírusterjedést - erre utalnak az AstraZeneca és a Moderna fázis 3 klinikai vizsgálatai is. Szakértők egybehangzó véleménye szerint azonban még további kutatómunkára van szükség az eddigi eredmények megerősítésére. A fertőzések megelőzésével foglalkozó Saskia Popescu epidemiológus (George Mason University, Virginia) szerint a CDC útmutatója „megismételve megerősíti, hogy a vakcinálást követő 90 napban adott a védettség, és a fertőzés után létrejövő erőteljes immunitással összemérhetően is megbízható. Azonban a védőoltáshoz köthető, a vakcinálásból eredeztetett immunitás pontos mibenlétével, tartamával, különösen ami a 3 hónapos posztvakcinációs perióduson túli időszakot illeti, még több mindent jobban meg kell érteniük a szakértőknek is” – magyarázza az epidemiológus.

Áttöréses esetek előfordulhatnak, de ezek enyhék vagy tünetmentesek

Hírek szerint a napokban négy olyan, Oregon államban élő amerikai pozitív koronavírustesztet produkált, aki már a vakcina mindkét dózisát megkapta. „Áttörésesnek” nevezték az eseteket, arra utalva, hogy legalább 14 nappal a beoltásuk után fertőződtek a vírussal. A fertőzöttek vagy teljesen tünetmentesek, vagy enyhe tüneteket produkáltak.

„A jelenleg használatban lévő két vakcinával végzett klinikai vizsgálatok kiterjedtek erre a lehetőségre is. Az ilyen esetekben, bár a próba résztvevői COVID-osok lettek, de a vakcina csökkentette a betegség súlyosságát. Annak alapján, amit az egyéb betegségeknél alkalmazott vakcinákról, illetve a korai klinikai vizsgálatok adataiból tudni lehet, szakértők úgy vélik, hogy a COVID-19 elleni védőoltás megóv a kritikus állapot kialakulásától, még ha meg is történt a vírusfertőzés. De tény, hogy minden helyszínen annyi személyt kell beoltani, amennyit csak lehet, ez a kulcseszköz a pandémia lezárására.”– mondták az egészségügyi hatóság (The Health Authority) szakemberei, megjegyezve, hogy lehet több hasonló áttörésre is számítani.

Az USA-ban van néhány egészségügyi dolgozó, aki bizonytalankodik

A pandémia alatt különösen nagy traumákat kellett átélniük az egészségügyben dolgozóknak – a feszített munka mellett ott a gyötrő tudat, hogy saját életük, családjuk biztonsága is kockázatnak van kitéve. Esetükben különösen kulcskérdés a hatásos vakcinák kifejlesztése. Az első vonalban dolgozók (pl. ápolók, szakdolgozók, részben orvosok) ugyanakkor az Egyesült Államokban meglepően nagy számban utasították el az oltást. A CDC adatai szerint az idősotthonokban dolgozóknak csak 38%-a vett részt a bennlakók és ellátóik számára szervezett oltási kampányban az első hónapban. Az elmúlt hetekben ugyanakkor a számok kissé emelkedtek: egyre több felmérés mutatja, hogy tompul a bizonytalankodás, lassan nő a hajlandóság, ahogy egyre több vakcina érhető el.

Tovább

WEBBeteg logóWEBBeteg.hu
Szerző: Fazekas Erzsébet, újságíró, Forrás: Fully vaccinated people don't need to quarantine if exposed to Covid, CDC says (Yahoo), Here's Why Some Health Care Workers Don't Want The COVID-19 Vaccine (Yahoo)

Cikkajánló

COVID-19
A különböző eredetű légúti fertőzések tünetei nagyon hasonlóak, így biztosat továbbra is csak laboratóriumi teszt tud mondani. Az egyes tünetek gyakoriságában azonban megfigyelhetőek kisebb-nagyobb eltérések, amely alapján diagnosztizálni nem, de valószínűsíteni talán lehet a betegséget.
Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.