• A szemünkön keresztül is fertőzhet a COVID-19?

        Szerző: WEBBeteg - Fazekas Erzsébet, újságíró, Lektorálta: Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus

        Esetleg igen - válaszolnak erre az egyáltalán nem költőinek szánt kérdésre a szakértők. Arra a kérdésre, hogy vajon mindenki hordjon-e védőszemüveget, kissé bizonytalanul annyit jegyeznek meg, hogy azt azért talán nem szükséges.

        A koronavírus az orron, szájon keresztül jut(hat) be a szervezetbe – ma már mindenki tudja ezt, mégse feltétlenül mindenki veszi komolyan. Ezért nem fölösleges az a járványügyi szakemberektől folyamatosan érkező figyelmeztetés, hogy fedjük el arcunkat, és tartsunk másoktól kellő távolságot. Na, de mi van a szemünkkel? Mostanában kevés szó esik erről a behatolási kapuról. Kell(ene) védőszemüveget, arcvédő plasztikpajzsot is viselnünk?

        Biztosan előfordul, hogy a szemen át is el lehet kapni a COVID-19-et, mondja dr. Thomas Steinemann, az amerikai szemészeti akadémia (American Academy of Ophthalmology) klinikai szóvivője, hiszen egyre több evidenciát ismerünk azzal kapcsolatban, hogy a levegőben lebegő vírusrészecskék révén fertőződnek meg az emberek. Ezt, mások mellett, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is nemrégiben újra megerősítette. És igen, az egyik fertőzési kapu a szemnyílás, ahol azok a cseppecskék behatolhatnak. Az is előfordulhat, hogy fertőzött felületet megérintve, beszennyezett kezünkkel visszük át a vírust a szemünkbe – említi ezt a fertőződési lehetőséget az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (Centers for Disease Control and Prevention (CDC)) leirata is.

        Hirdetés

        „Mivel a vírus a levegőben terjed, így természetesen leülepedhet a szem felszínére is”, mondja dr. Steinemann, de hozzáteszi, azért ilyen módon megfertőződni kevésbé valószínű, hiszen, ha jelentős számú ember kapná el a fertőzést a szemén át, akkor több kötőhártya-gyulladásos (konjunktivitiszes) COVID-19-pácienst látnának a szemorvosok. Ráadásul a kötőhártya-gyulladás miatti piros szem egyáltalán nem jelenti szükségképpen azt, hogy a pácienst koronavírus-fertőzés érte. Gondoljuk csak végig az infekciónak ezt a terjedési módját. Ahhoz, hogy megtörténjen a baj, az kell, hogy miután a vírus a szem felszínére került, onnan a könny szállítsa az orrba. Majd tovább kell utaznia a szájba, torokba, légutakba és végül a tüdőbe kell eljutnia. „Lássuk be, meglehetősen hosszadalmas, tekervényes ez az útvonal. Persze akár meg is történhet”, szögezi le a szemspecialista Steinemann.

        Mivel megtörténhet, továbbra is többen felteszik a kérdést, ki kell-e a COVID-19 elleni védekezést szolgáló kelléktárat szemüveggel és arcpajzzsal egészíteni? Különösen azután váltott ez ki érdeklődést, hogy dr. Anthony Faucit, az USA vezető járványügyi szakértőjét kérdezték erről egy tv-interjúban (ABC News), és ő így válaszolt: „Ha tényleg tökéletes védelmet akarunk a nyálkahártyával védett felületeinken, vagyis az orr, a száj, sőt a szem területén is, akkor elméletileg az említett testrészeket mind fedni kell. Tehát, ha van védőszemüvegünk, pajzsunk, és ha teljes biztonságot akarunk, akkor használjuk ezeket. De azért általánosságban nem ajánlanám.”

        Hiába tette hozzá az utolsó mondatát is dr. Fauci, többen úgy értelmezték, mintha szorgalmazná az egyéb kellékek használatát is. Sokan rossz néven vették, hogy akkor már csak a vegyvédelmi öltözék viselése van hátra. Le kellett szögeznie, semmiféle kötelező érvényű ajánlást nem tett, majd az amerikai szemész akadémia szóvivőjének is meg kellett szólalnia. Dr. Thomas Steinemann szerint tehát mindazok esetében, akik helyzetüknél fogva nem képesek garantálni, hogy kellő távolságot tudnak tartani másoktól, illetve mindenütt, ahol vírustól szennyezett a levegő, bölcs döntés védeni a szemet. Így mindenki éljen a lehetőséggel, aki fertőzött személyekkel van összezárva – vagy mert egészségügyi dolgozó, vagy mert otthoni ápoló. Az átlagembernek, az otthonról dolgozónak, vagy azoknak, akik nem érintkeznek idegenekkel, elégséges az arcmaszk viselése és a távolságtartás. „A magam részéről kevésbé szigorúan fogalmazott tanácsot adok olyanoknak, akik alapvetően elővigyázatosak, és csak a legszükségesebb rövid intéznivalók miatt hagyják el az otthonukat.” – Dr. Steinemann meg is magyarázza, hogy azért, mert a szemnek megfelelő, jól működő természetes védelmi rendszere van, aminek része a szemhéj és a pislogási reflex is.  

        Összefoglalóan tehát: a szemeket külön is védő eszközt elsősorban azok viseljenek, akik magas kockázatot rejtő helyzetbe kerülnek. Akiknek tudottan olyan helyen kell tartózkodniuk, ahol nagy valószínűséggel kapcsolatba kerülhetnek a koronavírussal. Aki extra módon törekszik a biztonságra, az építsen ki maga és a vírus közé egy pótlólagos védelmi vonalat a védőszemüveg, az arcot takaró pajzs használatával. A többi személynek azonban elégséges a maszk és a távolságtartás használata a mindennapokban – mondja a szakember.

        WEBBeteg
        Fordította: Fazekas Erzsébet, újságíróForrás: Can you get Covid-19 through your eyes? Possibly. Should we all be wearing goggles? Probably not. (edition.cnn.com)
        Lektorálta: Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus

        Módosítva: 2020.10.14 07:05, Megjelenés: 2020.10.14 07:05
      • Cikkajánló

        2-es típusú diabétesz

        2-es típusú diabétesz

        F. Zs., fordít

        A 2-es típusú cukorbetegség új rizikófaktorait azonosították. Lássuk, mik is ezek!

        Ismeri Ön a kullancsokat?

        Ismeri Ön a kullancsokat?

        WEBBeteg

        Ön mit tud a kullancsokról? Töltse ki tesztünket és ellenőrizze tudását!

        Koronavírus kisokos - A legfontosabb tudnivalók és tanácsok

        Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is: aki teheti, maradjon otthon!

        Országos tisztifőorvos: rendkívül intenzíven terjed a járvány

        Rendkívül intenzíven terjed a járvány, megfékezésére csak akkor van esély, ha mindenki felelősen jár el - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján kedden.

        Koronavírus - 2079 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 63 krónikus beteg

        2079 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 63 642 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

        Magas rizikóval járó alapbetegségek COVID-19 esetén

        Az alapbetegségek kutatásával foglalkozó metaanalízis (Penn State University, PLOS One) ismertette, hogy melyek fennállása mellett kell COVID-19 fertőzés esetén a halálozás előfordulásának nagyobb esélyével számolni.

        Meddig tart a COVID-19 elleni immunitás? Ne aggódjon!

        Az antitestek számának esése nem feltétlenül arra utal, hogy immunrendszerünk gyengébbé vált a koronavírussal szemben, de azt sem jelenti, hogy nem lehet hatékony vakcinát kifejleszteni - üzenik szakértők az elbizonytalanodó lakosságnak.

        Az egészséges fiatalnál is hetekbe telhet kigyógyulni a COVID-19-ből

        A 35 év alatti páciensek ötöde arról számolt be, hogy a pozitív teszteredményt követően akár 21 napba is telt, míg újra a korábbi egészségi állapotában érezte magát, olvasható az amerikai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (Centers for Disease Control and Prevention, CDC) adatai között.

        A COVID-19 esetében az enyhe csak ritkán jelent könnyedén elmúlót

        A többség úgy gondolja, ha egy betegséget enyhének mondanak, nincs miért aggódni. A WHO jelentései, mikor azt közlik: a COVID-19 esetek akár 80 százaléka tünetmentes vagy enyhe lefolyású, szintén nyugtatóként hatnak. Mégis, jobb, ha ilyenkor se legyintünk. Mégiscsak a COVID-19-ről van szó...

        A vérplazma-terápia kiemelt jelentősége koronavírus-fertőzés okozta megbetegedésben

        A SARS-CoV-2 által okozott világjárvány leküzdésére folyamatosan történnek az erőfeszítések. Kutatók párhuzamosan próbálják fejleszteni a megelőzés eszközeit (védőoltások) és a sikeres kezelés terápiáit (pl. antivirális gyógyszerek). Ezek közül az egyik kiemelkedő, a gyógyult betegek vérplazmájának felhasználása (rekonvaleszcensplazma-terápia).

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.