• Koronavírus - Orosz hadsereg: a tesztelt vakcina immunitást alakított ki

        Szerző: MTI

        Immunitást alakított ki a kísérletben részt vevő önkéntesekben az első klinikailag tesztelt orosz COVID-19 elleni vakcina - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium, miközben a járvány halálos áldozatainak száma az országban meghaladta a 11 ezret.

        A tárca tájékoztatása szerint az orosz hadsereg és a Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet (NICEM) által folytatott klinikai teszt a befejező stádiumához érkezett. A szakemberek megállapították, hogy a vakcina bevitele az önkéntesek mindkét csoportjánál immunreakciót váltott ki. A kísérlet résztvevőinek egészségi állapota jó, panaszmentesek, nem kívánatos reakciók nem léptek fel náluk.

        Hirdetés

        Az önkéntesek első csoportját szerdán írják ki a kórházból. A második csoport hétfőn kapja meg a vakcina második komponensét, amelynek feladata az immunitás megerősítése és időtartamának meghosszabbítása.

        Mihail Murasko egészségügyi miniszter csütörtökön a Rosszija 24 hírtelevíziónak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy az Oroszországban kifejlesztés alatt álló 17 vakcina közül 3-4 juthat el a gyártásig.

        Oroszországban az igazolt koronavírus-fertőzések száma az elmúlt nap alatt 6635-tel 713 936-ra emelkedett a pénteken közzétett hivatalos adatok szerint. Ez 0,9 százalékos napi növekményt jelent. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek 25,2 százaléka tünetmentes.

        Oroszország jelenleg a negyedik helyen áll a világon a fertőzések számát tekintve, az Egyesült Államok (3 118 109), Brazília (1 755 779) és India (793 802) után.

        Az aktív esetek száma 1291-gyel 213 851-re csökkent. A halálozások száma 174-gyel 11 017-re, a gyógyultaké pedig 7752-vel 489 068-ra emelkedett.

        Moszkvában a diagnosztizált fertőzöttek száma 637-tel 228 ezerre, a halottaké 28-cal 4087-re, a gyógyultaké pedig 1007-tel 163 093-ra nőtt.

        Az országban a járvány kezdete óta több mint 22,3 millió, az elmúlt nap folyamán pedig 308 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 278 410 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

        (MTI)

        Ajánlott cikkek a COVID-19-járványról

        Módosítva: 2020.07.10 12:05, Megjelenés: 2020.07.10 12:05
      • Cikkajánló

        A nyújtás szerepe

        A nyújtás szerepe

        Sándor Judit

        Ha elmulasztjuk, félő, hogy sérüléssel, fájdalommal fogjuk szemben találni magunkat.

        Az anorexia kezelése

        Az anorexia kezelése

        Dr. Major Adrienne

        Az anorexiás beteg kezelésekor egyaránt foglalkozunk a lelki és testi zavarokkal.

        Müller Cecília: A koronavírus elleni védekezés alól senki nem vonhatja ki magát

        Közös felelősségünk, hogy mindenki a maga helyén védekezzen, ebből senki ki nem maradhat.

        Stagnál a vírus örökítőanyagának mennyisége a szennyvízben

        Az ország nagy részén stagnál a koronavírus örökítőanyagának mennyisége a szennyvízben - közölte a méréseket végző Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) főosztályvezetője.

        Koronavírus kisokos - A legfontosabb tudnivalók és tanácsok

        Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is: aki teheti, maradjon otthon!

        Meddig tart a COVID-19 elleni immunitás? Ne aggódjon!

        Az antitestek számának esése nem feltétlenül arra utal, hogy immunrendszerünk gyengébbé vált a koronavírussal szemben, de azt sem jelenti, hogy nem lehet hatékony vakcinát kifejleszteni - üzenik szakértők az elbizonytalanodó lakosságnak.

        Az egészséges fiatalnál is hetekbe telhet kigyógyulni a COVID-19-ből

        A 35 év alatti páciensek ötöde arról számolt be, hogy a pozitív teszteredményt követően akár 21 napba is telt, míg újra a korábbi egészségi állapotában érezte magát, olvasható az amerikai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (Centers for Disease Control and Prevention, CDC) adatai között.

        A COVID-19 esetében az enyhe csak ritkán jelent könnyedén elmúlót

        A többség úgy gondolja, ha egy betegséget enyhének mondanak, nincs miért aggódni. A WHO jelentései, mikor azt közlik: a COVID-19 esetek akár 80 százaléka tünetmentes vagy enyhe lefolyású, szintén nyugtatóként hatnak. Mégis, jobb, ha ilyenkor se legyintünk. Mégiscsak a COVID-19-ről van szó...

        A vérplazma-terápia kiemelt jelentősége koronavírus-fertőzés okozta megbetegedésben

        A SARS-CoV-2 által okozott világjárvány leküzdésére folyamatosan történnek az erőfeszítések. Kutatók párhuzamosan próbálják fejleszteni a megelőzés eszközeit (védőoltások) és a sikeres kezelés terápiáit (pl. antivirális gyógyszerek). Ezek közül az egyik kiemelkedő, a gyógyult betegek vérplazmájának felhasználása (rekonvaleszcensplazma-terápia).

        Védőoltás az új koronavírus ellen - Mit tudunk most?

        Ez év elején alakult ki nagyon rövid idő alatt a mai napig több mint 3 millió embert igazoltan megfertőző és több mint 220 ezer ember halálát okozó SARS-CoV-2 vírus okozta pandémia. Gőzerővel zajlanak a kutatások a lehetséges gyógymódok és a fertőzés megelőzését célzó védőoltások fejlesztésére.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.