Bújj a nagymamihoz (vagy ezzel inkább még várj)!

szerző: Fazekas Erzsébet, újságíró - WEBBeteg
megjelent:

Ölelésre bátorítják a kicsi gyerekeket a svájci hatóságok, mert felülvizsgálva a koronavírus miatt korábban hozott óvatos, tiltó határozatukat, most úgy vélik, a 10 év alattiak ölelése biztonságos - mármint az idősre nézve.

Daniel Koch, a svájci egészségügyi minisztérium fertőző betegségekkel foglalkozó vezető szakembere tudósok azon megfigyelését, következtetéseit ismertette, miszerint a kisgyerekek nem adják át a vírust.

A nagyszülők-unokák közötti távolságtartást akkor szorgalmazták, fejtegette sajtótájékoztatóján, amikor még kevesebbet lehetett (biztosan) tudni a koronavírus átadásának módjáról. „A kisgyerekek nem fertőződnek meg, nem lesznek vírushordozók, így átadók sem – mivel szervezetükben (még?) nincsenek meg az ehhez szükséges receptorok” – hangzottak megnyugtató szavai. Mint mondta, sok nagyszülő élete értelmének érzi, hogy láthassa unokáját, ezért mentális egészségük megtartásához feltétlenül szükségük van a találkozóra, érintésre. Ezt mindnyájan megértjük. Amúgy is a kockázatot nem a kicsi testesíti meg számukra, és az idősebb rokonoknak, hanem a gyerek szülei!

A betegségtüneteket nem mutató kisebbekre vonatkozó új hivatalos svájci tanács több egyetem (Zürich, Bern, Genf) szakértőivel való egyeztetés alapján született. A korábbi távolságtartásra vonatkozó javaslat a 10 év feletti unokákra ma is érvényes.

Dr. Koch még hozzáteszi, biztos, ami biztos, az ölelés, a találkozó legyen nagyon rövid. E futó kaland semmiképp ne váljon családi összejövetellé, főleg ne nagyszülői gyermekmegőrzéssé. Ne is töltsenek együtt hosszabb időt a háztartáson kívül, ne szervezzenek közös programot: sétát, kirándulást.

Más szakértők szerint az ölelés még sokáig kockázatos marad

Nem felejtettük el az elmúlt hetekben megjelent cikkeket, amelyek csecsemők, kisiskolások koronavírus fertőződéséről szóltak. Ezért természetesnek találjuk, hogy nagyon sok szakértő nem ért egyet a svájci kormány fenti megállapításaival!

Christian Drosten (Németország vezető virológusa) arra figyelmezteti a közvéleményt, hogy nincs elégséges adat rá, hogy igazolni lehessen a kijelentést, amely szerint a kisgyerekek semmiképp ne lehetnének vírusközvetítők. Sőt, arra hivatkozott, hogy a különféle felmérések, tanulmányok más-más eredményre jutottak azzal kapcsolatban, hogy vajon a legfiatalabb korosztály megkapja-e a vírust, és ha igen, miként adhatja tovább.

Az Egyesült Királyságban továbbra is érvényben tartják a szabályt, hogy az unokák ne találkozzanak nagyszüleikkel. Amikor a közelmúlt napokban a brit egészségügyi minisztertől akarta megtudni egy fórum hallgatója, mikor ölelheti már végre magához az unokáját, Matt Hancock azt válaszolta, ő ugyan tökéletesen megérti ezt a sok érzelemtől átfűtött kérdést, méltányolja is a családi találkozások jelentőségét, mégis azt kell mondania, ma mindennél fontosabb az, hogy a nagy kockázattal élők továbbra is óvják magukat. Környezetük és a család pedig védje őket.

A brit kormány egészségügyi főtanácsadója, Chris Whitty még azt a figyelmeztetést is hozzátette, hogy bizonyos sérülékeny csoportok tagjainak továbbra is számolniuk kell azzal, hogy a családdal való közeli érintkezés még egy jó ideig kockázatos marad. Javasolja, ezért mindenki tartózkodjon az ölelésektől.

Svájc több más európai államhoz hasonlóan ezekben a napokban enyhít a lezárással kapcsolatos némely szigorításán. Ezen a héten az óvodák, fodrászatok számára engedélyezték a kinyitást. Az iskoláknak és a nem élelmiszert árusító boltoknak, a tervek szerint erre még legalább két hetet várniuk kell.

Szerző: Fazekas Erzsébet újságíró, WEBBeteg.hu
Forrás: BBC News

Ajánlott cikkek a koronavírus-járványról

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Tóth Sára Rebeka, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.