• Koronavírus - Tartsanak távolságot, maradjanak otthon!

        Szerző: MTI

        Aki csak teheti, tartson távolságot a másiktól, maradjon otthon - szólított fel az országos tisztifőorvos a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.

        Müller Cecília kiemelten kérte az időseket, a 65 év felettieket, hogy maradjanak otthon. Ők ugyanis az életkoruknál fogva is veszélyeztetettek, nem beszélve arról, ha más betegségük is van.

        Felhívta a figyelmet arra is, hogy a fiatalok is veszélyeztettek lehetnek, ha immunhiányos vagy más krónikus betegségben szenvednek.

        A tisztifőorvos azt kérte: a fiatalok ne bulizzanak, a külföldről érkezők különítsék el magukat, aki teheti, használja ki a home office lehetőségét.

        Közölte, 85-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, hárman pedig meghaltak a betegség következtében. Mind a három elhunyt férfi beteg volt, 69, 74, illetve 79 évesek, és mindhárman más krónikus betegségben is szenvedtek, tehát a "kockázati csoportba tartoztak". Hét embert gyógyultnak nyilvánítottak: két magyar és öt iráni állampolgárt.

        Hirdetés

        Müller Cecília kérdésre elmondta, nem terveznek az idősekre nézve semmilyen lakhelyelhagyási tilalmat, de nyomatékosan arra kérte az időseket, ne menjenek el otthonról, ne menjenek közösségbe.

        Mindenki, aki megteheti, maradjon otthon - mondta, hozzátéve: ezzel lehet leginkább a járvány terjedését lassítani. Egyben megköszönte az egészségügyben dolgozók munkáját, akik napról napra nagy erőfeszítéssel és sok áldozatot hozva teszik kötelességüket.

        Beszélt arról is, hogy rendelkezésre állnak a fertőzöttekre vonatkozó területi adatok, hiszen ezek elengedhetetlenek a kontaktkutatás során, és most már az ország minden területe érintett.

        A tömeges megbetegedések küszöbén állunk

        "Itt a csoportos járvány, a tömeges megbetegedések küszöbén állunk" - fogalmazott.

        A védőmaszkokról az országos tisztifőorvos azt mondta, egészséges embernek nincs szüksége szájmaszkra, a sebészeti maszkokat pedig rendszeresen használják az egészségügyben. A speciális, úgynevezett ffp3-as maszkra abban az esetben van szükség, ha valaki bizonyítottan koronavírussal fertőzött embert lát el, vagy olyan beavatkozásokat végez, amelyek "cseppképződéssel" járnak.

        Lakatos Tibor, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője hozzátette: szombaton érkezik egy olyan szállítmány, amely a sebészeti szájmaszkok alapanyagához szükséges, és a büntetés-végrehajtási szervezet megkezdte azt a beszerzést, ami magasabb védőképességű eszközök gyártásához kell.

        Elmondta: sokan nem tartják be a koronavírus terjedése miatt hozott intézkedéseket, sokan próbálnak meg hasznot húzni a helyzetből. Példaként említette, hogy Somogy megyében egy nő magát az ÁNTSZ munkatársának kiadva próbált több millió forintot kicsalni egy cégtől koronavírus elleni vakcináért és fertőtlenítésért. A cég bezárásával fenyegetőzött, ha nem kapja meg az összeget. Őt a rendőrség őrizetbe vette és javasolják a letartóztatását.

        Közölte, mostanáig 47 eljárást indítottak: 12-t közveszéllyel fenyegetés, 8-at csalás, 7-et járványügyi szabályszegés miatt. 22 embert hallgattak ki gyanúsítottként a koronavírussal összefüggésben.

        Azt is elmondta, sokan szegik meg a hatósági házi karantén szabályait. 3506 ember van ilyen karanténban, összesen 69 esetben állapítottak meg szabálytalanságot. Ezek mellett az üzletek bezárásával kapcsolatban is több esetben éltek figyelmeztetéssel, feljelentéssel, illetve helyszíni bírsággal. A karantén szabályainak megsértése miatt 58 szabálysértési feljelentést tettek.

        Az üzletek nyitvatartási korlátozásával összefüggésben eddig 3 embert figyelmeztettek, 7-tel szemben szabtak ki helyszíni bírságot, 9-et szabálysértés miatt feljelentettek.

        A rendőr ezredes arról is beszélt, hogy továbbra is hatályban vannak azok a korlátozó intézkedések, amelyeket a kormány azért vezetett be, hogy a vírus terjedését lassítani tudják.

        Megjegyezte, a Magyarországra belépő teherforgalomban jelentős fennakadások nincsenek, de Rajkánál 120 perces, Hegyeshalomnál 150 perces várakozásra kell számítani. Csanádpalotánál a román hatóságok által bevezetett ellenőrzések miatt mintegy 35 kilométer hosszú kocsisor torlódott fel, itt vizet osztanak a várakozóknak.

        A Liszt Ferenc-repülőtéren 42-en várakoznak, egy részük tranzitutas, egy részük pedig egyedi engedélyre vár, hogy beléphessen az ország területére. Számukra a Budapest Airport Zrt. és a rendőrség ágyakat, élelmet, vizet, takarót biztosított, valamint számítógépet, hogy online a szükséges eljárásokat meg tudják indítani. Szükség esetén pedig arcmaszkot is tudnak nekik biztosítani.

        Ismertette: megkezdték működésüket a fővárosi és megyei védelmi bizottságok, amelyek az egészségügyi intézményeknek segítenek az ellátás megszervezésében, illetve hozzájárulnak majd a karanténba helyezettek ellátásához.

        Kérdésre válaszolva elmondta: elhelyezési tartalék objektumokat létesítettek, amelyekbe akkor helyezik a megfigyelés alatt állókat, amikor már a jelenleg használt kapacitások nem lesznek elegendőek. Ezek jellemzően nem használt rendőrségi objektumok, használaton kívüli üdülők.

        Ugyancsak kérdésre közölte: több szolgáltató döntött már arról, hogy nem olvastatja le közvetlen munkatársaival a mérőórákat, és döntöttek arról is, hogy a tartozás miatti vízkorlátozást feloldják.

        Fontos egészségügyi tudnivalók a COVID-19 koronavírus járvány idejére

        (MTI)

        Módosítva: 2020.03.20 19:33, Megjelenés: 2020.03.20 19:33
        Címkék: Koronavírus,
      • Cikkajánló

        Ártalomcsökkentés

        Ártalomcsökkentés

        Társadalmi célú reklám

        Hajlamosak vagyunk a járulékos ártalmakkal mit sem törődni. (x)

        Remek kezdeményezés

        Remek kezdeményezés

        WEBBeteg

        Telefonos Panel - Kérdőívek kitöltésével jótékonysági szervezeteket támogathat.

        56 ezer főre becsülhető az új koronavírus-fertőzésen átesettek száma Magyarországon az országos szűrés végéig

        Mindössze három főnek lett pozitív a PCR-tesztje a mintegy 10 500-ból a 2020. május 1-16. között végzett, a Semmelweis Egyetem vezetésével megvalósult országos, reprezentatív koronavírus-szűrővizsgálat keretében. Emellett hetven főnél mutatta a vérvizsgálat azt, hogy átesett a COVID-19 betegségen.

        2 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma

        Mindössze 2 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4157 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

        Koronavírus kisokos - A legfontosabb tudnivalók és tanácsok

        Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is: aki teheti, maradjon otthon!

        A vérplazma-terápia kiemelt jelentősége koronavírus-fertőzés okozta megbetegedésben

        A SARS-CoV-2 által okozott világjárvány leküzdésére folyamatosan történnek az erőfeszítések. Kutatók párhuzamosan próbálják fejleszteni a megelőzés eszközeit (védőoltások) és a sikeres kezelés terápiáit (pl. antivirális gyógyszerek). Ezek közül az egyik kiemelkedő, a gyógyult betegek vérplazmájának felhasználása (rekonvaleszcensplazma-terápia).

        Megfáztam vagy koronavírusos vagyok? A COVID-19 első tünetei

        A különböző eredetű légúti fertőzések tünetei nagyon hasonlóak, így biztosat továbbra is csak laboratóriumi teszt tud mondani. Az egyes tünetek gyakoriságában azonban megfigyelhetőek kisebb-nagyobb eltérések, amely alapján diagnosztizálni nem, de valószínűsíteni lehet a betegséget.

        Védőoltás az új koronavírus ellen - Mit tudunk most?

        Ez év elején alakult ki nagyon rövid idő alatt a mai napig több mint 3 millió embert igazoltan megfertőző és több mint 220 ezer ember halálát okozó SARS-CoV-2 vírus okozta pandémia. Gőzerővel zajlanak a kutatások a lehetséges gyógymódok és a fertőzés megelőzését célzó védőoltások fejlesztésére.

        Miért nem járható út a nyájimmunitás kialakítása Magyarország számára?

        Nem új az elképzelés, hogy ha a lakosság elég nagy része átesik a fertőzésen és ezzel védettséget szerez, a vírus terjedése megfelelő "közeg" nélkül elhal, ezáltal a nem megfertőződött kisebbségnél sem alakul ki a megbetegedés. Mindez logikusan hangzik, de gondoljuk végig, mivel járna a nyájimmunitás természetes úton történő kialakulása!

        Koronavírus: a leggyakoribb veszélyes alapbetegségek

        Az elhunyt koronavírus-fertőzöttek körülbelül fele-fele arányban nők, illetve férfiak. Jóval több volt a férfi áldozat a járvány kezdeti szakaszában, azonban a járvány előrehaladásával ez kiegyenlítődött. Az elhunytak átlagéletkora az eddigi adatok alapján 78 év körül alakul. Összegyűjtöttük, mely betegségek fennállása esetén súlyos a leggyakrabban a koronavírus-fertőzés.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.