A migrénnek is lehet haszna

szerző: Dr. Debreczeni Anikó, általános orvos - WEBBeteg
frissítve:

A migrén rengeteg szenvedést okoz az abban szenvedőknek. Az elviselhetetlen erősségű fejfájás, gyakran hányingerrel, hányással, látászavarral jár. Egy-egy migrénes roham napokig is tarthat, munkaképtelenné téve az érintettet. Egy kutatás eredménye azonban némi vigaszt jelenthet a migrénben szenvedőknek.

A kutatás eredménye szerint ugyanis azok a nők, akik migrénben szenvednek, lényegesen ritkábban kapnak emlőrákot. A konkrét vizsgálati eredmények azt mutatták, hogy azon nők körében, akiknek a kórtörténetében szerepel migrénes roham, 30 százalékkal kisebb valószínűséggel alakul ki emlődaganat. Ráadásul úgy tűnik, hogy ez az összefüggés mind az ösztrogén, mind pedig a progeszteron pozitív emlőrákok esetén igaz.

A tumor és a migrén közötti összefüggés, pontos biológiai mechanizmusa részleteiben még nem ismert, de valószínűleg a keringő hormonok szintjével, annak változásaival van összefüggésben. Ezt támasztja alá az is, hogy a fogamzásgátlót szedő, migrénben szenvedő nőknek nagyobb valószínűséggel jelentkezik a migrénes rohamuk a ciklus tablettamentes hetében (tehát a 21 napos gyógyszerszedést követő egyhetes szünetben).

A kismamák körében, akiknél magas a hormonszint, ugyanakkor kisebb a migrén gyakorisága. Azok a terhes nők, akik egyébként többször estek már át migrénes rohamon, nagy számban számoltak be arról, hogy terhességük 3. trimeszterében egyáltalán nem jelentkezett náluk a fejfájás-roham.

Ez tehát arra enged következtetni, hogy a magas hormonszint (ld. fogamzásgátló vagy terhesség) valamilyen módon akadályozza a migrén kialakulást, viszont elősegíti a hormonfüggő daganatok keletkezését. Ugyanakkor alacsonyabb hormonszint mellett gyakrabban kell elviselni a migrén okozta szenvedést, de kevésbé kell tartani az emlőrák kialakulásától.

Forrás: WEBBeteg, ScienceDaily
Orvos szerzőnk: Dr. Debreczeni Anikó, általános orvos

Cikkajánló

A fejfájás az egyik leggyakoribb panasz; alig van olyan ember, aki élete során ne találkozna vele. Becslések szerint Magyarországon körülbelül egymillió migrénes van, és ennél is nagyobb azok száma, akik a visszatérő fejfájás egyéb formáiban szenvednek.
Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Siró Péter, neurológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, Dr. Kerekes Éva, neurológus
WEBBeteg - Dr. Kovács Anikó, gyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.