Fejtetű - minden tízedik ember elkapja

Szerző: WEBBeteg

Az egyre modernebb higiéniás körülmények ellenére, minden tízedik ember találkozik a fejtetvek okozta kellemetlenséggel életében legalább egyszer, s bár a legnagyobb veszély az óvodás és kisiskolás korosztályt fenyegeti, a felnőttek sincsenek teljes biztonságban. (x)

Ezeket a sorokat olvasva talán felsejlik egy kellemetlen gyerekkori emlék, amikor bizony szemlesütve vettük tudomásul, hogy minket sem kerültek el ezek az apró kis paraziták. Vagy esetleg mikor már szülőként értesíteni kellett a többi szülőt és az iskolát, hogy gyermekünknél fejtetűt fedeztünk fel, még akkor is, ha semmi bizonyíték nem volt arra, hogy a mi csemeténk lenne a fertőzés forrása.

Szégyenkezni pedig nincs okunk, a fejtetű ugyanis nem válogat. Ápoltságtól függetlenül bárkinél előfordulhat.

De mi is az a fejtetű?

A fejtetű - életkorától függően 0,5-3 mm hosszúságú élősködő rovar - az emberi hajban kapaszkodik meg, és a fejbőrt „harapva” vérrel táplálkozik. Ahhoz, hogy a vérszívás során a vér lassabban alvadjon meg, a fejtetű nyála véralvadásgátlót tartalmaz, ami allergiás reakciót vált ki. Innen ered a jellegzetes, kellemetlen viszketés.

Hogy szabaduljunk meg tőlük?

Ha bebizonyosodott, hogy fejtetveink vannak, akkor sem szabad a hajunkat a homokba dugni! A zavarba ejtő helyzetre ma már nagyon gyors, hatékony és biztonságos megoldás áll rendelkezésünkre: a Hedrin tetű elleni szer.

A Hedrin nem tartalmaz kémiai vagy biológiai vegyszereket, amelyek további allergiás reakciókat válhatnak ki, vagy amikkel szemben ellenállóvá válhat a fejtetű. A szer fizikai úton hat, ami azt jelenti, hogy a Hedrin teljesen beborítja az élősködőt, bejut a légzőrendszerébe, így tulajdonképpen megfojtva azt.

Biztonságosan alkalmazható már 6 hónapos kortól, így a legveszélyeztetettebb korosztály, az óvodás- és kisiskolás korú gyermekek kezelése is kíméletesen, ugyanakkor hatékonyan történhet. Asztmások és festett hajúak is bátran használhatják a Hedrint.

A biztos hatás érdekében a kezelést 7 nap elteltével meg kell ismételni, ugyanis az első alkalmazás idején a még serke állapotban lévő tetvekre nem hat. A serkékből 7 nap után kikelő tetveket is el kell pusztítani, ezzel szűnhet meg véglegesen a fertőzés.

Felejtse el a fejtetű okozta kellemetlen tüneteket és keresse a Hedrint a gyógyszertárakban!

Ezt olvasta már? Tetves a gyermekem! Mit tegyek?

A cikk megjelenését a Hedrin készítmény forgalmazója, a Ceumed Kft. támogatta.

Hozzászólások (3)

Cikkajánló

Felfekvés Felfekvés

Hogyan kezelhető? Mit lehet tenni a sebgyógyulás érdekében?

Fogamzásgátlás Fogamzásgátlás

Érdemes átgondolni, milyen módszert részesítünk előnyben!

Hogyan válasszunk megfelelő...

Nyári kirándulások, vagy szabad téren eltöltött esték kellemetlen vendége a szúnyog. Ilyenkor természetesen szúnyogriasztóval próbálunk...

Tetves a gyermekem, mit tegyek?

A gyermekközösségekben gyakrabban találkozhatunk egy kellemetlen élősködő által okozott problémával, a fejtetvességgel. Fejtetű előfordulhat már...

Fejtetű és a fejtetvesség elleni...

Az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala és az Országos Epidemiológiai Központ közösen hívja fel a szülők figyelmét arra, hogy célzott...

A tetvesség

Milyen tetvek lehetnek az ember parazitái? Hogyan kezelhető a tetvesség? Hogyan lehet elejét venni a fertőzésnek?

Ingyen szúnyoglárvairtó tablettát...

Már van olyan önkormányzat az országban, amely minden helyi lakosnak ingyen ad lárvairtószert, hogy ennek alkalmazásával tartósan csökkenteni...

Fejtetű miatt ne maradjon otthon a...

Nem feltétlenül szükséges fejtű felbukkanása miatt otthon tartani a gyerekeket. A megközelítés, miszerint az utolsó serke eltűnéséig otthon a...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.