Az elhízás okozta egészségügyi problémák egy generációt átugorva öröklődhetnek

MTI
megjelent:

Az elhízással kapcsolatos egészségügyi problémák - mint a szívbetegség vagy a cukorbetegség - egy generációt átugorva öröklődhetnek - állapította meg egy friss tanulmány.

Az Edinburghi Egyetem kutatói arra az eredményre jutottak vizsgálataik során, hogy míg az elhízott anyák gyermekeit esetleg nem érintik az elhízással kapcsolatos betegségek, az ő gyermekeik örökölhetik azokat.

Az elhízott nők hatással lehetnek unokáik születési súlyára és cukorbetegség-kockázatára, miközben ezek a hatások nem jelentkeznek gyermekeik estében - ismertette az Endocrinology című orvosi folyóiratban megjelent tanulmányt a BBC online cikke.

A skót egyetem tudósai egérkísérletekkel bizonyították, hogy az elhízás kockázata a második generációban tetten érhető, miközben az elhízott állat utódainál nincs jelen. A kutatók egyelőre nem jutottak dűlőre abban a kérdésben, hogy az első generáció miért marad védett. Elsősorban arra gondolnak, hogy a jelenségnek köze lehet az anya terhesség alatti súlynövekedésének különbségeihez, illetve a terhesség alatt bizonyos táplálékok fogyasztásához.

Amanda Drake, az egyetem vezető klinikai kutatója szerint az elhízás világméretű növekedése miatt rendkívül fontos megtudni, hogy ez milyen módon hat a jövendő generációkra.

Az elhízással kapcsolatos betegségek között szerepel a mell- és a vastagbélrák, valamint a szélütés is. Testtömegindexben (BMI) kifejezve a közepes elhízás értéke 30 és 34,9 között mozog.

(MTI)

Cikkajánló

Visszérpanaszok
Visszérpanaszok

Mikor forduljunk orvoshoz vele?

Náthát okozó vírusok
Náthát okozó vírusok

Vajon mitől folyik az orrom?

WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Csuth Ágnes, családorvos
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
Érközpont és WEBBeteg - Dr. Antal Szilvia, érsebész és Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Debreczeni Anikó és Dr. Csuth Ágnes
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.