Alvás napközben - karantén helyzetben

Magyar Alvás Szövetség
megjelent:

A karantén miatt otthon töltött időben sokak számára teljesen megváltozott a korábban megszokott napi életritmusuk, amely során különös figyelmet kell fordítanunk az alvásra – hangsúlyozza a Magyar Alvás Szövetség közleménye. A napközbeni szunyókálásnak – aki megteheti – számos előnye van, azonban előfordulhatnak káros következmények is.

A délután érzett álmosság a cirkadián ritmus (biológiai óra) rendszerében beálló természetes szünet. Az alváshiányos állapotban, vagy csak kikapcsolódásként egyaránt hasznos lehet a szundi nap közben, viszont ha rossz napszakban, vagy túl sokáig tesszük, kellemetlen következményekre számíthatunk.

Kétségtelen, hogy egészséges felnőttnek csökkenti a fáradtságát, javítja a hangulatát és a teljesítményét is, gyorsabb reakcióra és felfrissült memóriára számíthatunk. Kutatások igazolják, hogy egy rövidebb nappali szundi segíti a napközbeni mélypont elkerülését, és értékes felfrissülési lehetőség. Hatással van a stressz enyhítésére és a kevés éjszakai alvás ellensúlyozására, a heti egy-két nappali alvás csökkentheti a szív- és érrendszeri problémák kockázatát. A negatív hatások között azonban előfordulhat alvási tehetetlenség, vagyis a fáradtsági tünetek felerősödhetnek, illetve az éjszakai alvásidőt és alvásminőséget csökkentheti, roncsolhatja.

Mikor és kinek lehet jó a nappali szundítás?

Elsősorban, ha váratlan fáradtságot, álmosságot érzünk, vagy ha szeretnénk, hogy ez a mindennapi életritmusunk részévé váljon. Az Alvásszövetség szakemberei szerint 20-25 percnél nem érdemes többet szunyókálni, persze lehetnek kivételek, például a fiatal felnőttek többet is megengedhetnek maguknak – ha megtehetik. Ha több mint fél órát alszunk, akkor az alvási inercia miatt nehezen térünk magunkhoz. Ha 5 percnél kevesebbet, az viszont nem sokat ér. A 20–25 perces szundítás viszont mérhetően növeli az éberséget és a szellemi teljesítőképességet, és nem is leszünk álmosabbak utána, mint előtte voltunk. Mivel a legtöbben úgy 7 perc alatt bólintanak el, a 25 perces ébresztés az ideális.

A megfelelő időpont ebéd után, legfeljebb 15 óráig, pihentető környezetben, csendes, nyugodt helyen, kényelmes testtartásban és normál szobahőmérsékleten. A szunyókálást követő ébredésre hagyjunk időt, mielőtt tevékenykedni kezdünk. A szakemberek szerint arendszeres szundítás hatékonyabb, mint az alkalomszerű. Tehát ha módunkban áll rendszeresen szundítani, akkor fontoljuk meg, hogy a szokásunkká tesszük.

Ha nincs rá lehetőségünk, akkor legalább a kritikus napokon igyekezzünk beiktatni: amikor nem aludtunk eleget előző éjjel, vagy a szokásosnál nagyobb stressznek vagyunk kitéve. Érezhető lesz a különbség.Ha növekszik a nappali alvás utáni igény, és nincs nyilvánvaló oka a fáradtságnak, érdemes szakemberrel átbeszélni az alvás állapotunkat, ugyanis akár gyógyszer vagy betegség is szerepet játszat abban, hogy a megfelelő alvási ritmusunk megváltozik. Mindezek mellett az érzékenységek, maga az alvásigény életkortól, szokásoktól és a körülményektől függ, egyénenként eltérő.

(Magyar Alvás Szövetség)

Cikkajánló

Az alvászavar és típusai

Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
Alvás
Az alvás alapvető létszükséglet a szervezet - így az idegrendszer - számára a regenerálódáshoz, szerepe mind mennyiségi, mind minőségi szempontból meghatározó. Elengedhetetlen a megfelelő szellemi és fizikai tevékenység végzéséhez.
Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos és Dr. Csuth Ágnes, családorvos
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.