• Szlávik: csak a szabályok betartásával lehet megakadályozni a járvány terjedését

        Szerző: MTI

        Csak a szabályok betartásával lehet megakadályozni, hogy még több koronavírus-fertőzött legyen, és még többen haljanak meg a fertőzésben - mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa a budapesti kórházban szombaton.

        Szlávik János közölte: naponta négy-ötezer az új fertőzöttek száma, és egyre többen halnak meg a betegségben. A kórházban fekvők jó része idős, krónikus beteg, akik közül sokan intenzív osztályra kerülnek - tette hozzá.

        Kiemelte: fontos, hogy mindenki betartsa a járvány elleni védekezésért hozott intézkedéseket, de az idősekre és a krónikus betegségekben szenvedőkre különösen vonatkoznak az előírások. Ők a jelenlegi helyzetben inkább ne fogadjanak látogatókat - javasolta a főorvos.

        Hirdetés

        Felgyorsultak a kutatások

        A vírus elleni vakcinákkal kapcsolatban azt mondta, hogy óriási a fejlődés, már 4-5 oltóanyagot törzskönyveztek a világon. Véleménye szerint azért gyorsultak fel a kutatások, mert korábban már más betegségek ellen hatékony oltóanyagokat próbálnak felhasználni.

        A kormány úgy döntött, hogy többféle oltóanyagot szerez be, de csak azt alkalmazza majd, amelyik biztonságos, hatékony és semmilyen veszélyt nem jelent az emberekre - hangsúlyozta. Beszélt arról is, hogy két amerikai vakcináról azt állítják, 90 százalék feletti a hatékonysága. Ez esetben a lakosság 50-60 százalékának beoltásával megfelelő védettséget lehetne elérni - tudatta.

        Szlávik János kitért arra is: a járvány első hullámában aránylag kevés beteg volt, és kevesen haltak meg, valószínűleg ez biztatta a vírustagadókat arra, hogy elbagatellizálják a járványt, és tagadják a vírus létezését. A főorvos reméli, hogy ahogy halad előre a járvány Magyarországon, egyre kevesebb ember lesz, aki azt hiszi, a koronavírus nem veszélyes.

        Az elmúlt évtizedekben sok új oltás jelent meg, a vírustagadóknak pedig nem volt erejük megakadályozni, hogy a hatékony oltásokat megkapják az emberek - mondta Szlávik János, aki bízik benne, ha elmagyarázzák az embereknek, hogy működik a koronavírus elleni oltás, nem lesz tere az országban a vírustagadóknak.

        (MTI)

        Ajánlott cikkek a COVID-19-járványról

         

        Módosítva: 2020.11.21 15:41, Megjelenés: 2020.11.21 15:41
      • Cikkajánló

        Hüvelyfolyás terhesen?

        Hüvelyfolyás terhesen?

        Szponzorált tartalom

        Vegyük komolyan! A leendő anyukának a saját egészségére is fokozottan figyelnie kell! (x)

        Korai menopauza

        Korai menopauza

        Cs. K., fordító

        Mik a tünetei? Hogyan diagnosztizálják? Mire számíthat? Hogyan kezelhető?

        Koronavírus - 4397 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 121 beteg

        4397 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 170 298 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

        Koronavírus - A Pfizer és a BioNTech benyújtotta a kérelmet a vakcina engedélyezésére Amerikában

        Az amerikai Pfizer gyógyszergyár és német partnere, a BioNTech pénteken benyújtotta a kérelmet az amerikai élelmiszer-, és gyógyszerfelügyeletnél (FDA) a koronavírus elleni vakcina engedélyezésére - erősítette meg Washingtonban a két cég képviselője.

        Koronavírus kisokos - A legfontosabb tudnivalók és tanácsok

        Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is: aki teheti, tünetek esetén pedig mindenképp maradjon otthon!

        Miért veszélyes ennyire a COVID-19?

        Az emberiségnek már sokszor kellett különféle vírusok fenyegetésével szembenéznie. Átélt már nem is egy pandémiát - mégse vonul(t) karanténba a világ minden új fertőzés megjelenésekor, vagy minden influenzaszezonban. Most miért más ez a helyzet? Mi a nagy hajtűkanyar a koronavírus biológiájában, ami ekkora veszélyt hoz az életünkre nézve?

        Magas rizikóval járó alapbetegségek COVID-19 esetén

        Az alapbetegségek kutatásával foglalkozó metaanalízis (Penn State University, PLOS One) ismertette, hogy melyek fennállása mellett kell COVID-19 fertőzés esetén a halálozás előfordulásának nagyobb esélyével számolni.

        Meddig tart a COVID-19 elleni immunitás? Ne aggódjon!

        Az antitestek számának esése nem feltétlenül arra utal, hogy immunrendszerünk gyengébbé vált a koronavírussal szemben, de azt sem jelenti, hogy nem lehet hatékony vakcinát kifejleszteni - üzenik szakértők az elbizonytalanodó lakosságnak.

        Az egészséges fiatalnál is hetekbe telhet kigyógyulni a COVID-19-ből

        A 35 év alatti páciensek ötöde arról számolt be, hogy a pozitív teszteredményt követően akár 21 napba is telt, míg újra a korábbi egészségi állapotában érezte magát, olvasható az amerikai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (Centers for Disease Control and Prevention, CDC) adatai között.

        Miért nem járható út a nyájimmunitás kialakítása Magyarország számára?

        Nem új az elképzelés, hogy ha a lakosság elég nagy része átesik a fertőzésen és ezzel védettséget szerez, a vírus terjedése megfelelő "közeg" nélkül elhal, ezáltal a nem megfertőződött kisebbségnél sem alakul ki a megbetegedés. Mindez logikusan hangzik, de gondoljuk végig, mivel járna a nyájimmunitás természetes úton történő kialakulása!

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.