Hétfőtől újraindulhat az egészségügyi ellátás

MTI
megjelent:

Június 15-től, hétfőtől valamennyi egészségügyi ellátás korlátozás nélkül elvégezhető a járványellenes készültség fenntartása mellett - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Kásler Miklós elmondta, ez a kórházak esetében azt jelenti, hogy a koronavírus-fertőzöttek ellátására korábban elkülönített ágyak 80 százalékát újra az egyéb gyógyítás szolgálatába lehet állítani, 20 százalékot azonban továbbra is a covid-betegek ellátására kell fenntartani.

A járóbeteg- és az alapellátás esetében is időkorlátozás nélkül újraindulhatnak az ellátások hétfőtől, tehát megszűnik az óránként négy beteg ellátását előíró rendelet - ismertette a miniszter.

Továbbra is telefonon kell időpontot kérni

Az egészségügyi ellátó intézményekben el kell végezni a pre-triázst, a gyanús betegeket pedig pcr-teszttel kell kontrollálni, és segíteni kell a diagnózishoz jutást - hívta fel a figyelmet.

Kásler Miklós közölte azt is: amint a parlament feloldja a veszélyhelyzetet, az egészségügyi dolgozók ugyanúgy utazhatnak külföldre, mint a többi magyar állampolgár.

A miniszter felidézte, hogy a járványveszély csökkenésével négy lépcsőben, kéthetes periódusokban indították újra az egészségügyi ellátást.

Kérdésre válaszolva elmondta, az elhalasztott beavatkozások miatti lemaradását nagyjából két hónap alatt tudja behozni a magyar egészségügy.

(MTI)

Ajánlott cikkek a COVID-járványról

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Tóth Sára Rebeka, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.