Bakancslista a karantén lelki átvészelésére

Magyar Szervátültetettek Szövetsége
megjelent:

Új rítusok kialakítása, pozitív gondolatok és cselekedetek, a szeretetnyelv gyakorlása, rendszeres testmozgás, kreatív tevékenységek, a kulturális lehetőségek igénybevétele - ezek mind segíthetnek elviselni a bezártságot. Alkossunk saját bakancslistát is, vegyük fel rá az összes olyan dolgot, amit mindig is szerettünk volna megvalósítani, de sohasem jutott rá időnk.

Mindezt a Gallus Edit családterapeuta, valamint dr. Garai Dóra és Tusor Lilla pszichológusok alkotta csapat ajánlja nem csak a szervátültetettek figyelmébe. A lelki segélyszolgálat fennállásának hat esztendeje alatt soha nem volt akkora a páciensforgalom, mint amilyen most, a koronavírus-járvány idején. A Magyar Szervátültetettek Szövetsége által működtetett Nekem elmondhatod program a veszélyhelyzet idején telefonon vagy Skype-on áll a rászorultak rendelkezésére. A karanténidőszak tapasztalatairól Gallus Editet kérdeztük.

A családterapeuta elöljáróban arra hívta fel a figyelmet, hogy tudatos kommunikációval, együttérzéssel, játékossággal teremtsünk magunknak olyan pozitív teret, ahol a karanténidőszak nemcsak a túlélésről szól, hanem egy kis örömre is lelünk.

A transzplantáltak esetében a szervkilökődés veszélye miatti szorongásra a koronavírus még ráerősít, hiszen mesterségesen legyengített immunrendszerrel kell átvészelniük a járványt. Ráadásul nem tudható, „meddig kell kibírni”, mikor lesz vége ennek az időszaknak. A szervre váróknak pedig duplán nehéz így, ugyanis ideiglenesen leállították a transzplantációt, csak az életmentő műtéteket végzik el. Mindezek tetejébe – mint bárki másnak – kiesett az életükből sok olyan terület, amely támogatta testi-lelki egészségüket, biztonságérzetüket. Mint például a kültéri sport, a közösségi és kulturális programok, a baráti találkozók, az utazás, sokak számára a munkahelyi sikerek, vagy akár a biztonságot jelentő napi rutin. Ezeket most mind pótolni kell valahogy. Új rendszert kell kialakítani, ami nem megy egyik napról a másikra – intett a magunk és hozzátartozóink iránti türelemre.

A leggyakoribb megkereséseik a biztonsági felszerelések elérhetetlensége, illetve az egészségügyi problémák miatti aggodalmakról szólnak. Ezeket a kezelőorvoshoz továbbítják. Igyekeznek minden információt begyűjteni, hogy pontosan tudják, milyen kérdéssel hova lehet eredményesen irányítani.

Az őket megkeresők gyakorta fogalmazzák meg a kilátástalansággal kapcsolatos érzéseiket is. (Mire várunk? Mikor lesz reális esélye annak, hogy szervet kapjak? Mikorra győzzük le a vírust? Ha a társadalom többsége immúnissá is válik, a transzplantált helyzete akkor is kockázatos marad.) Nehézséget jelent az is, amikor azt tapasztalják, hogy a többi ember nem veszi komolyan a távolságtartási szabályokat. Sokszor számolnak be arról, hogy családtagjaik sem veszik figyelembe a higiéniai előírásokat. Például kamaszkorú gyermekeik továbbra is eljárnak a barátaikkal. A családon belüli kommunikációs nehézségek gyakran nem a karanténnal kezdődnek, de ennek hatására felerősödhetnek. Ezekre gyors megoldás szinte soha nincs. Azt tanácsolják, beszéljék meg a szükségleteiket ez érintettekkel (pozitív érzések kimutatása!), és tegyék azt, ami az adott helyzetben a legnagyobb biztonságot jelenti számukra.

Rendszeresek a párkapcsolati gondokkal vagy épp a magány elviselésével kapcsolatos kérdések is. De problémák jelentkezhetnek az ellenkezőjével is, hiszen most népes családok élnek nonstop összezárva.

„Ezért is találtuk ki a Lelki immunerősítő nevű programunkat, hogy ezekből is ötleteket, erőt merítsenek az elzárkózásba már-már belefásulók” – hívta fel a figyelmet a Magyar Szervátültetettek Szövetségének Facebook-oldalán elérhető videós bejelentkezéseikre.

A lelki immunerősítés fő pontjai

  1. Hírek limitálása: meg kell húzni a határokat! Mi az, ami rám vonatkozik, ami fontos a tájékozottságom szempontjából, és mi az, ami már nem. Ami az így meghúzott körön kívül esik, azzal ne terheljük az idegrendszerünket.
  2. Fókusz és kontroll alkalmazása: mi az, amit valójában meg tudok és meg szeretnék tenni? Amire nem tudok hatni (például mások viselkedése vagy maga a járványhelyzet), azt nem szabad magunkkal cipelni. Csak amit képesek vagyunk kontrollálni, arra fókuszáljunk, azzal törődjünk.
  3. A mindennapok strukturálása: megterhelő végigcsinálni az otthon négy fala között ezt az időszakot. Sokat segít, ha előre megtervezzük napi és heti tevékenységünket. Figyeljünk az egyes elfoglaltságaink, tennivalóink helyes arányára és mértékére.
  4. Testmozgás: az elzártságban is meg kell őrizni a jó általános fizikai állapotot, a rendszeres testmozgás erősíti az immunrendszert is.
  5. Kapcsolattartás: a karantén körülményei között is lehetséges a kapcsolattartás a külvilággal telefonon vagy online módokon. A különböző közösségi órákhoz való csatlakozás segíthet az izoláció érzésének csökkentésében.
  6. Rekreációs tevékenységek és feszültségoldó technikák: teremtsünk szabadidőt is magunknak, találjunk hozzá olyan tevékenységeket, amelyek pihentetnek, és alkalmasak a fáradtság és a feszültség oldására (például egy jógakurzus).

+ 1: Bakancslista készítése. Az otthon keretei között új célokat találni, és megvalósítani minden régóta dédelgetett, de idő hiányában sosem realizált tervet.

Gallus Edit családterapeuta a járvány idején működő telefonos lelki segélyszolgálatról elmondta azt is, hogy valamivel több a fővárosból és az agglomerációból érkező hívás, mint a vidéki. A családosok és a nők többször fordulnak hozzájuk, mint az egyedülállók, illetve a férfiak. „A már személyesen ismert betegeket – akikről tudjuk, hogy nehéz helyzetben vannak – mi magunk is megkeressük. A legnehezebb helyzetben lévők ugyanis nem mindig jutnak el odáig, hogy segítséget kérjenek” – tette hozzá.

Segélyalap a szervátültetettekért – ha teheti, kérjük, támogassa!
Sok transzplantált eddig is nehéz helyzetben élt, ám most már az eddig munkát vállalni tudók és hozzátartozóik is otthon maradásra kényszerülnek. A Magyar Szervátültetettek Szövetsége segélyalapot hozott létre a rászorultak támogatására. Ennek feltételei a https://www.trapilap.hu oldalon olvashatók. A munkában 20 regionális tagszervezetük is részt vesz. A kifizetések banki átutalással történnek. Az összesítéseket rendszeresen közzéteszik weboldalunkon. A felajánlásokat az alábbi módon lehet megtenni:
  • Banki átutalás: Magyar Szervátültetettek Szövetsége OTP Bank 11709002-20045106
  • Pay Pall: www.trapilap.hu/egyeni-tamogatas/
  • A megjegyzésbe kérik beírni: Összefogás az életért

Az interjú a KNK PR&Média közreműködésével készült.

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Tóth Sára Rebeka, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Hangonyi Csilla, tüdőgyógyász, allergológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.