Kulcslyuksebészeti eljárással mentettek meg egy csecsemőt

Szerző: MTI

Kulcslyuksebészeti eljárással mentettek meg egy nyelőcső-elzáródással született csecsemőt Budapesten - közölte a Semmelweis Egyetem az MTI-vel.

Magyarországon elsőként kiviteleztek a mellkas felnyitása nélküli műtétet ilyen betegséggel világra jött újszülöttön. A beavatkozást az egyetem egyik gyermekklinikáján végezték el.

A gyermek nyelőcsöve nem volt teljes: a garatból indulva vakon végződött a mellkasban, majd egy szakaszon hiányzott; a gyomorból felfelé, a rekeszizmon át haladó rész pedig a légcsőbe nyílt. Mivel a csecsemőt nem lehetett táplálni, azonnal be kellett avatkozni. A nyelőcső meglévő felső és alsó szakaszát három kis metszésen keresztül egyesítették az orvosok.

A közleményben idézték Kálmán Attila gyermeksebészt, a „kulcslyuksebészeti”eljárást végző csoport vezetőjét, aki elmondta: ilyen esetekben eddig csak a mellkas megnyitásával tudták a szükséges műtétet elvégezni. Ez volt az első alkalom, hogy nagy sebhely nélkül, három vékony csövön keresztül sikerült helyreállítani a nyelőcső folytonosságát - hangsúlyozta.

Hozzátette: a beavatkozás előnye, hogy alig marad utána heg, kisebb a fertőzésveszély, mint a hagyományos műtétnél, valamint egy sor hosszú távú ortopédiai problémát is meg lehet vele előzni.

Magyarországon 3-4 ezer élve születésre jut egy nyelőcső-elzáródás. Ez évente 20-30 esetet jelent - olvasható a közleményben.

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Angolkór Angolkór

A kóros D-vitamin-hiány tünetei, kezelése és megelőzése.

Milyen a maszk hatékonysága? -...

A lakosságot érdemes lenne általánosságban maszkhasználatra kötelezni? A felvetésre Dr. Ludwig Endre járványügyi szakember adott választ.

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.