Az egyéni egészségpénztári befizetők tájékozottabbak

Szinapszis
megjelent:

Bár 10-ből 7 egészségpénztári tag jól tájékozottnak vallja magát az egészségpénztár által kínált szolgáltatások és kedvezmények körét illetően, több ponton mégis sok a hiányosság – derült ki a Szinapszis Kft. kutatásából, melyet a cég az OTP Egészségpénztár megbízásából készített a pénzintézet tagjai között.

Tájékozott, mégis tájékozatlan tagok?

A megkérdezett ügyfelek egészségpénztári tagság finanszírozásával kapcsolatos ismeretei csaknem teljesen helytállóak voltak, a pénztárhoz kapcsolódóan jellemzően közismert, hogy a tagságot nem csak munkáltatói cafeteria formájában lehet igénybe venni, hanem egyéni befizetések is teljesíthetők.

Az ügyfelek mindössze 14 százaléka nem tudta, hogy saját befizetéseik után 20 százalék adókedvezményt vehet igénybe, ugyanakkor a pénztári tagsággal járó lekötési lehetőségekről, a szerződéskötés kezdeményezésének jogáról és a táppénz esetére folyósítható jövedelem-kiegészítés lehetőségéről már csak minden második pénztártagnak van ismerete. Általánosságban egyébként megfigyelhető, hogy a saját befizetéssel (is) rendelkezők jobban ismerik a tagság lehetőségeit, mint azok, akiknek teljes egészében a munkáltató fizeti havi díjat.

Szintén a megfelelő szintű tájékozottság hiányára utal, hogy a tagok közül legtöbben csak a gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök, egészségügyi ellátások vagy szűrések pénztári befizetésből történő igénybevételének lehetőségéről tudnak. Sokak számára viszont nem ismert, hogy az összegből a keresőképtelenség esetén kieső jövedelem is pótolható, vagy a számlára utalt pénz rehabilitációra, kórházi hotelszolgálatra is fordítható. A kutatás ugyanakkor rámutatott, hogy ez utóbbiak igénybevételére kifejezetten nagy igény lenne a pénztártagok körében.

Egészségpénztár közvéleménykutatás

Fogyasztói előnyök: egészségtudatosság, előtakarékosság és magánegészségügy

Összességében az egészségpénztári tagság egyik fontos erénye, hogy a megkérdezett tagok több mint 70 százaléka érzi úgy, ez az előtakarítási forma tudatosabb gondolkodásra ösztönöz, azáltal, hogy havonta egy bizonyos összeget kifejezetten egészségre különít el az ember, igaz ez különösen a fiatalabbakra és a tagságukat egyénileg fizetőkre!

A válaszadók 33 százaléka spontán említi a tagság egyik legfontosabb előnyeként azt, hogy a befizetés egyfajta előtakarékosságot, anyagi biztonságot jelent számukra, akár az egészséggel kapcsolatos kisebb kiadások terén, akár váratlan, nagyobb anyagi terhet jelentő helyzetekben. Hasonlóan a válaszadók közel egyharmada (27%) a lista második helyén említi az adókedvezmények, illetve az adóvisszatérítés igénybe vételének lehetőségét, míg harmadik helyen 12 százalékkal a különböző szolgáltatói kedvezmények jelennek meg.

A kérdés támogatott vizsgálata alapján kiderül: a tagság további fontos előnye, hogy azt más hozzátartozó (70%), vagy akár az egész család (63%) használhatja, illetve halál esetén a befizetések örökölhetők (51%). Összességében a tagok több, mind egyharmada (34%) a pénztári tagság fontos előnyeként említi, hogy ennek segítségével lehetőség nyílik magánegészségügyi szolgáltatások (ellátás, diagnosztika) igénybevételére – ezzel kapcsolatban 28 százalékuk az igényesebb nívót, míg minden 5. válaszadó a várólisták elkerülését hangsúlyozta.

Életkor alapján az idősebbek számára az előtakarékosság, a jobb színvonalú egészségügyi szolgáltatás lehetősége élvez prioritást, míg a középkorú lakosság a szolgáltatások családi felhasználhatóságát, a várólisták elkerülését említette magasabb arányban.

A kutatásról

A felmérést a Szinapszis Kft. készítette 2012 júniusában, online kérdőíves módszerrel, az OTP Egészségpénztári tagjai körében. A mintaszám 409 fő, a résztvevők átlagos életkora 43 év. A minta nem reprezentatív, régió és településtípus szerinti összetétele vegyes. A kitöltők között a nők aránya valamivel magasabb, iskolázottságukat tekintve pedig főként közép- vagy felsőfokú végzettséggel rendelkeznek. A válaszadók körében egyenlő arányban oszlanak meg a tagok abból a szempontból, hogy befizetéseiket önállóan vagy munkáltatóval közösen finanszírozzák illetve kizárólag a munkáltatótól kapják.

(Szinapszis)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.