Hogyan használjuk az EESZT Lakossági Portált?

Szerző: WEBBeteg - Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész

Immár négy éve lesz november elsején, hogy Magyarország új e-egészségügyi rendszere, az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) elindult. Mára a Tér egyik szolgáltatása az EESZT Lakossági Portál.

Ahhoz, hogy valaki használni tudja az EESZT Lakossági Portált, rendelkeznie kell TAJ-számmal és Ügyfélkapus azonosítóval. A személyes Ügyfélkapus azonosító létrehozása egy regisztrációs eljárás, melyet az ügyfél kezdeményezhet személyesen okmányirodában, Kormányablakban, vagy elektronikusan, 2016. január 1-jét követően kiállított érvényes személyazonosító igazolvány birtokában. A regisztráció után az EESZT Lakossági alkalmazását a https://www.eeszt.gov.hu oldalon éri el a Lakossági Portál kiválasztásával. Ezután már csak a jobb felső sarokban lévő BEJELENTKEZÉS-re kell kattintani és a rendszer átirányít az azonosítás funkcióra, ahol felhasználónevünket és jelszavunkat megadva a saját Lakossági Portálunkra irányít át.

A CSUPA NAGY BETŰVEL kiemelt részek a Lakossági Portál menüjének címszavait jelzik. Ha a címszavak után legördülő menü is van, akkor az itt megjelenő menüpontok dőlt betűvel lettek jelezve, mely után a legfontosabb információk találhatók meg.

Az EESZT Lakossági Portál okostelefonokon is elérhető, mobilapplikációk letöltésével. Az AKTUALITÁSOK menüben pontos tájékoztatást kapunk az EESZT mobilalkalmazásáról. A mobilapplikációban a COVID-járvánnyal kapcsolatos alábbi igazolások jeleníthetőek meg: magyar oltási igazolvány, uniós oltási, teszt- és gyógyultsági igazolvány. Uniós igazolványra annak van szüksége, aki külföldre szeretne utazni. Minden igazolvány rendelkezik egy QR-kóddal, ennek ellenőrzése az EESZT COVID Control applikációval végezhető el. Lehetőség van letölteni az igazolványokat és – akár internetalkalmazás nélkül is – használni azokat.

Az AKTUALÍTÁSOK menüben az Oltási időpontfoglaláshoz is kapunk fontos eligazításokat.

Az első oltásra való jelentkezés előtt regisztrálni kell a vakcinainfo.gov.hu oldalon. Időpontot foglalni csak az tud, akiknek regisztrációja már érvényesítve van.

A https://vakcinareg.neak.gov.hu/regisztracio oldalon ellenőrizheti, hogy az Ön regisztrációja milyen státuszban van. A COVID OLTÁS IDŐPONTFOGLALÁS menübe a TAJ-szám és születési dátum megadásával tud belépni, aki regisztrált. Majd választható, hogy melyik oltást szeretné megkapni, melyik oltóponton, melyik napon, időpontban. A foglalásnál érdemes arra is gondolni, hogy a második oltást is ugyanazon az oltóponton fogja megkapni, ahol az elsőt. Ne felejtse el véglegesíteni az időpontfoglalását! Az időpontfoglalást kinyomtathatja, visszaigazoló e-mailt, az oltás előtti nap emlékeztető e-mailt is kap. A második oltásra időpontot az tud foglalni, aki a második oltását még nem vette fel, de az aktuális szakmai szabályok szerint már esedékes lett volna. Amennyiben lehetősége van, időpontfoglalás előtt egyeztessen körzeti orvosával. Az oltandó csak olyan típusú vakcinára foglalhat időpontot második részoltásként, amilyen vakcinát első dózisként kapott. Oltásra időpontot foglalni a Lakossági Portálra való bejelentkezés nélkül is tud. Ehhez ezen videó megtekintése ad Önnek segítséget.

Emlékeztető oltásra (3. dózis) a TAJ számmal rendelkező, 18. életévüket betöltött olyan állampolgároknak van lehetőségük, akik Magyarországon kapták meg a COVID-19 elleni védőoltásaikat, és utolsó oltásuk óta eltelt minimum 4 hónap. Oltásukat kérhetik körzeti orvosuknál, vagy a Portálra való bejelentkezés nélkül ezen a linken, a kijelölt oltópontokon. A 12-18 év közöttieket oltani csak Pfizer- vagy Moderna-oltással lehet. Az előzetes regisztráció után a kijelölt oltópontokon lehet kérni a gyermekek részére a védőoltást.

A lap alján megtalálhatóak az oltás felvételéhez szükséges hozzájáruló nyilatkozatok, melyek nyomtathatóak, így már kitöltve magával viheti.

Az UNIÓS COVID IGAZOLVÁNY menüben az oltási, teszt- és gyógyultsági igazolvány PDF formátumban tölthető le és ezt követően nyomtatható. Oltási igazolvány az a dokumentum, amely megerősíti, hogy birtokosa az igazolványt kiállító tagállamban COVID-19 elleni oltóanyagot kapott. A Tesztigazolvány igazolja, hogy birtokosán egészségügyi szakember PCR- vagy antigén gyorstesztet végzett. A dokumentum feltünteti a teszt típusát, valamint azt a napot, amikor a tesztet elvégezték, és az EESZT rendszerben rögzítetett teszt eredményét. Gyógyultsági igazolvány az a dokumentum, amely megerősíti, hogy a birtokosról egészségügyi szakember pozitív PCR-eredményt rögzített, és ezt követően felgyógyult a SARS-CoV-2-fertőzésből. Az igazolvány érvényességi idejének utolsó napja az első pozitív PCR-teszt-eredménytől számított 180 nap. Az ELLÁTÁSOK menüben az Eseménykatalógusoknál találhatóak a COVID-19-teszt-eredmények közül a szerológiai, valamint antigén gyorstesztek eredményei. A PCR-tesztek eredménye és a COVID-státuszlapok az Egészségügyi betegdokumentumoknál találhatóak.

Az ELLÁTÁSOK menüben az Eseménykatalógusoknál minden olyan esemény megjelenik, amikor Ön egészségügyi ellátást vett igénybe EESZT-hez csatlakoztatott szolgáltatónál. Esetenként letölthető EHR-t (betegdokumentumot) is tartalmaz. Az Egészségügyi betegdokumentumoknál a különböző vizsgálatok, beavatkozások leletei találhatóak meg, melyek szintén letölthetőek. Háziorvosi megjelenés esetében csak akkor kerül fel a Térbe betegdokumentum, ha a beteg által papíralapon leadott, a Térben még nem rögzített dokumentumot tölt fel az EESZT-be az orvos. Az Esemény- és Betegdokumentumoknál a lekérdezési időpontok rögzíthetőek, a Betegdokumentumoknál a dokumentum típusa is választható (pl. szakorvosi javaslat, műtéti leírás, zárójelentés, ambuláns lap).

Egyéb dokumentumok közé a nem szorosan egészségügyi dokumentumok tartoznak (vezetői engedély, tartósan beteg igazolás, foglalkozás-egészségügyi dokumentumok). Így megvalósul ezeknek az adatoknak a biztonságos tárolása és továbbítása a társhatóságok felé, ugyanakkor a szükséges dokumentumok megjelenítése az EESZT Lakossági Portálon.

Az ÖNRENDELKEZÉS menüben a Rendelkezéseim kezelése menüpont lehetőséget ad arra, hogy az EESZT által kezelt egészségügyi adatokhoz történő hozzáférést szabályozza. (Az EESZT-ben lévő egészségügyi adatok védettek, csak a háziorvosok és kezelőorvosok férhetnek hozzá, a gyógyszerészek pedig csak a receptadatokat érhetik el.)

Alapállapotban a legérzékenyebb egészségügyi adatokhoz eleve korlátozott a hozzáférés. Kizárólag az adott szakterület orvosai láthatják a pszichiátriai, az addiktológiai, a szexuális úton terjedő és a HIV/AIDS betegségek dokumentumait.

Egyszerűsített rendelkezéssel szabályozott állapotban: tehet olyan rendelkezést, ami minden lekérdezőnek megtiltja, vagy engedélyezi a lekérdezést. De választhatja azt is, hogy csak szakmai egyezés esetén kérdezhesse le az adatokat a kezelőorvos (pl. a nőgyógyászati, urológiai, fejlődési rendellenességek, nemi identitás, tbc és még néhány betegség esetén).

Összetett rendelkezések: az, hogy háziorvosa, illetve kezelőorvosa(i) mely egészségügyi adatait tekinthetik meg, attól függ, hogy Ön rendelkezése(i) során mit engedélyezett, vagy ellenkező esetben mit korlátozott. Így kiemelten fontos, hogy felelősen hozzon döntést a beállításokról. Ebben a funkcióban tiltást vagy engedélyezést adhat meg lekérdezőkre, vagy a dokumentumot kibocsátókra, betegségekre és dokumentumtípusokra. A változtatásokat menteni kell!

A Hozzáférést teljesen tiltó állapot választása esetén minden egészségügyi ellátó számára megtiltja, hogy az EESZT-be kerülő adataihoz hozzáférjen. Ez nem vonatkozik a ki nem váltott eRecept-re, és az érvényes eBeutalóra. Sürgős szükség esetén az ellátó orvos bármilyen rögzített szabály ellenére hozzáférhet az Ön adataihoz.

Az Önrendelkezés beállításainál rendelkezhet arról is, hogy a lekérdező orvos megismerheti-e az Ön korlátozásait, és az eProfilban szereplő adatait. Egyedi, 24 órás engedélyt adhat kezelőorvosa számára, hogy a vizsgálatakor megtekinthesse az Ön dokumentumait. Rendelkezhet arról, hogy az utóbbi egy évben kiváltott gyógyszereit a gyógyszerész megismerhesse. Rendelkezéseit kinyomtathatja.

Az Adatkezelési naplóban nyomon követheti, ki kért hozzáférést az Ön adataihoz. Mindig csak az aznapi események listája látható, ugyanakkor lehetőség van szűrési időpontok beállítására is.

A Személyes információk és Értesítések beállítása alatt megadható az az e-mail cím, melyre az értesítéseket kéri, ha eRecept-et, eBeutaló-t vagy betegdokumentumot állítottak ki Önnek. A Személyes információk pontban megadhatja vészhelyzet esetére annak a nevét és telefonszámát, akit az ellátásban részt vevő egészségügyi szakember értesíthet. Ne feledje használni a mentés funkciót!

Az Új meghatalmazás esetén rögzítheti, hogy kit/kiket hatalmaz meg, hogy a későbbiekben ki/kik válthatják ki az Ön eReceptjeit, illetve elérhetik az Ön Lakossági Portál felületét, és ott rendelkezési joguk lesz. Jelenleg a gyógyszerkiadás szabályai a járványügyi veszélyhelyzet miatt megváltoztak, így a meghatalmazás csak a Portál kezelésére vonatkozik. Fontos a meghatalmazott pontos személyes adatainak megadása, a meghatalmazás idejének rögzítése. A megadott adatok ellenőrzése után rögzíthetjük a meghatalmazást. A Képviseleti jogosultságok alatt pedig az látható, hogy Ön kitől kapott felhatalmazást, milyen funkcióra. Ha a Lakossági Portál jobb sarkában a kilépés pont alatt a fiókváltás funkciót választja, rögtön átkerülhet az Önt meghatalmazó személy EESZT oldalára. Ügyfélkapus regisztrációval nem rendelkező, mozgásukban erősen korlátozott szülei is meghatalmazhatják Önt a Térben lévő adataik kezelésére. Az ügyintézésre a Kormányablaknál van lehetőség, akár úgy is, hogy nem kell szüleinek jelen lennie (kettős meghatalmazás).

Amennyiben Önnek eBeutalót írt fel orvosa, ebben a menüpontban tudja megtekinteni. A felületen lekérdezhetők a még érvényes és a már felhasznált eBeutalói is megadott időszakra vonatkozóan.

Saját eProfiljába a kezelőorvosa által feltöltött soha vagy csak ritkán változó egészségügyi adatai kerülnek, melyek befolyásolják az Ön egészségi állapotát, és melyek ismerete akár életmentő is lehet sürgősségi ellátás esetén. Ilyen egészségügyi adatok például az allergiára, a várandósságra, vércsoportra, védőoltásokra, a beültetett implantátumokra vonatkozó információk.

ERECEPT esetén az EESZT-ben főszabály szerint továbbra is törvényileg szabályozott módon, orvos-páciens találkozót követően írható fel eRecept! A találkozó azonban – a jogszabályi előírások teljesítése mellett – telemedicinális ellátás keretében is történhet. Az orvos csak a beteg kérésére ad felírási igazolást az eReceptről, és nem köteles felírási igazolást adnia 14 év alatti gyermekeknél. A készítmények gyógyszertárban történő kiváltása a páciens TAJ-számának közlésével, a kiváltó személy azonosítása mellett történik. A kiadó gyógyszerész köteles a bemutatott okmány azonosítóját és a kiváltó nevét a recept kiadásakor rögzíteni. Elektronikus vények kiadásakor a gyógyszer és gyógyászati segédeszköz kiadója úgynevezett kiadási igazolást készít. A vény kiváltását a kiváltó személy a kiadási igazolás aláírásával ismeri el. Saját részre a TAJ-számot is tartalmazó eSzemélyi igazolvánnyal és PIN-kóddal is lehet gyógyszert kiváltani. A kiadási aláírást ilyenkor a PIN-kód használata helyettesíti. Hagyományos papírvényre is lehet receptet kiváltani, saját magunk vagy akár más számára. Ekkor csak a kiváltás után kerül fel a Térbe a recept.

A Lakossági Portálon mindenki megnézheti a kiváltásra váró, vagy már kiváltott eReceptjeit az időintervallum beállításával (alapállapotban ez 3 hónap).

Lehetőség van törvényes képviselet rögzítése iránti kérelem benyújtására is a Kormányablakban.

Ennek eredetileg kettős funkciója volt: az eRecept kiváltása és a Portál használata a képviselt esetében. Ekkor a nyomtatványok kitöltéséhez a megfelelő iratokat be kell mutatni a Kormányablakban. A rendszer bonyolultsága miatt érdemes a +36-1-920-1050 telefonszámon, vagy a [email protected] e-mail címen érdeklődni. Ezeken az elérhetőségeken minden Lakossági Portált érintő kérdésre választ kaphatunk.

WEBBeteg.hu logóWEBBeteg
Szerző: Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész
Forrás: EESZT Lakossági Portál

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

MR-vizsgálat MR-vizsgálat

Mit lehet vizsgálni MR segítségével? Hogyan kell felkészülni a vizsgálatra?

A magnézium kismértékben...

Az American Heart Association folyóiratában publikált kutatások szerint a magnézium, amely az emberi test számára nélkülözhetetlen elem...

Fitoterápiás készítmények -...

A nemrég megjelent patikai gyógyszerkészítést szabályozó Szabványos Vénygyűjtemények VIII. kötete több mint 50 fitoterápiás cikkelyt tartalmaz....

E-recept és EESZT - Itt vannak a...

Mi az EESZT? Mikortól lép életbe? Miért fontos a bevezetése? Összegyűjtöttük a legfontosabb kérdéseket az Elektronikus Szolgáltatási Tér és az...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.