Mélyponton az egészségügyi bizalmi index

Szerző: MTI

Mélypontra süllyedt az egészségügyi ellátórendszer iránti bizalom a GfK Hungária és a Szinapszis Kft. közös kutatása szerint; a felmérés eredményeiről kedden tájékoztatták az MTI-t.

Lantos Zoltán egészséggazdasági szakértő, a GfK HealthCare ügyfélkapcsolati igazgatójának közlése szerint a kórházban dolgozó szakorvosok bizalma az intézményeket érintő jelentős változások ismeretében csökkent jelentősen, a háziorvosok bizalmát ugyanakkor javította beruházásaik támogatása. A lakosság egyre nagyobb része viszont a leggyakoribb egészségi problémáinak a megoldását már nem az ellátórendszertől várja.

A magyar szakorvosok mintegy háromnegyede úgy gondolja, hogy a következő egy évben mind a kórházak, mind pedig az orvosok és a nővérek rosszabb helyzetbe kerülnek. A negatív változások közül a legsúlyosabbnak a növekvő nővérhiányt tartják, de az intézményi műszerpark helyzetét is pesszimistán ítélik meg.

A kutatás megállapította, hogy az állami praxisfejlesztési pályázatnak köszönhetően a háziorvosok beruházási hajlandósága az elmúlt egy évben jelentősen nőtt, de ettől függetlenül az ellátórendszerrel kapcsolatos várakozásaik tovább romlottak az elmúlt negyedévben.

Kitértek arra: a lakosság körében egyre többen döntenek úgy, hogy nagyobb összeget fordítanak a saját egészségükre és erre befektetésként tekintenek. Az emberek 43 százaléka "abszolút meg van győződve arról, hogy érdemes figyelmet fordítania az egészségére és abba invesztálni" - olvasható a közleményben. Emellett az emberek negyede hajlandó jobban figyelni az egészségére.

Egyre kevesebbet kap és egyre kevesebbre is számíthat

A kutatás szerint az egészségügyi változások közül az elmúlt időszakban két téma kapott kiemelt figyelmet: a rezidensek ösztöndíjprogramja és az azzal kapcsolatos vélemények, valamint a gyógyszerárak és a gyógyszergyárak terheinek változása. A lakosság véleménye az egészségügyben végbemenő változásokról sokrétű képet mutat.

A közleményben Kertész Balázst, a Szinapszis ügyvezető igazgatóját idézve kiemelték: "a lakosság összességében úgy érzékeli, hogy az egészségügyi ellátórendszertől egyre kevesebbet kap és egyre kevesebbre is számíthat".

A GfK Hungária és a Szinapszis Kft. által rendszeresen készített "egészségügyi bizalomindex" legfrissebb kutatása szeptemberben készült el, háromszáz orvos és további ötszáz ember megkérdezésével.

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

HPV elleni védőoltás: sikerülhet...

Miért fontos foglalkozni a HPV-vel, hogyan érinti a serdülő lányokat és fiúkat? Milyen oltás adható a Nemzeti Immunizációs Programban és hogy néz...

Érdekli az egészségügy?...

A hazai munkaerőpiac az elmúlt tíz évben egyre jobban igényli a kommunikációval kapcsolatos, speciális ismeretekkel rendelkező, különböző szintű...

Fokozatosan újraindulhatnak az...

Hazánkban a koronavírus-világjárvány miatt március közepétől csak szigorú szabályok mellett vehették igénybe a páciensek az orvosi ellátást, a...

Ellátás külföldön: a szükséges...

Az orvosilag szükséges egészségügyi ellátások körének meghatározása az adott tagállam hatáskörébe tartozik, az ellátás szükségességéről...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.