Halláskárosodást okozhat a passzív dohányzás

MTI
megjelent:

A passzív dohányzás az alacsony, közepes és magas hangfrekvenciákon is mintegy harmadával növeli a hallásromlás kockázatát.

A szakértők úgy vélik, hogy a dohányfüst a fülben lévő kiserekben rontja a vér áramlását, emiatt a szervben oxigénhiány alakul ki, és toxikus anyagok halmozódhatnak fel. A károsodás eltérő jellegű, mint amit zajhatás vagy egyszerűen az öregedés okoz. Korábbi vizsgálatok dohányzóknál már mutattak ki összefüggést a hallás romlása és a cigarettázás között, passzív dohányosoknál azonban most első alkalommal derült fény a kapcsolatra. A Tobacco Control című szakfolyóiratban ismertetett tanulmány több mint háromezer amerikai felnőtt bevonásával készült.

A Miami Egyetem és a Floridai Állami Egyetem kutatói 3307 nem dohányzó önkéntes hallástesztjét elemezték. A vizsgálatba bevont emberek vérében ellenőrizték a nikotin egyik melléktermékének, a kotinin nevű vegyületnek a szintjét, hogy megállapítsák, ki és milyen mértékben volt passzív módon cigarettafüstnek kitéve. Kiderült, hogy a passzív dohányosoknál sokkal nagyobb volt a halláskárosodás kockázata, mint azoknál, akik nem ilyen környezetben töltötték idejüket. A passzív dohányzás az egész hangtartományban mintegy harmadával növelte a hallásromlás kockázatát. Mint David Fabry kutatásvezető a BBC-nek elmondta, nem tudják pontosan, mekkora az a füstmennyiség, amely már hallásromláshoz vezet, ám a legjobb elkerülni a kockázatnövelő füstöt.

(MTI)

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Belgyógyászati leletértelmezés 24h

Belgyógyászati leletértelmezés 24h

Dr. Szabó Roxana belgyógyász szakorvosjelölt

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Varga Dóra

Varga Dóra

Dietetikus

Budapest

Cikkajánló

Dohányzás
A dohányzás számos betegséghez és különféle egészségkárosodáshoz vezet, és a test szinte minden szervét károsítja.