A debreceni különleges mentők is kutatnak majd Haitin

szerző: Czibere Anikó, újságíró - WEBBeteg
megjelent: 2010.01.16.

A Magyar Köztársaság hivatalos mentőcsapata is napokon belül útrakel Haitire, csütörtök délben indulnak New York-on keresztül.

A DEKOM (Debreceni Egyetem Különleges Orvos-és Mentőcsapata) kilenc fővel indul útnak, hét orvos és két ápoló fogja elvégezni a munkát. A dr. Késmárky András vezette csapat ezúttal mentőkutyát nem visz, gyógyítani és ápolni mennek.

Debreceni orvosok szívvel-lélekkel
Van Debrecenben egy orvoscsoport, amely nem elégszik meg a hagyományos értelemben vett gyógyítási tevékenységgel. Ők a DEKOM, a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportja.
A kezdetek

Magyarországon egyedülálló, hogy egy orvosi egyetem saját mentőcsapatot működtessen. Ebben az esetben is a DEKOM mellé álltak. Az előzetes tervek szerint tíz napot fognak kint tölteni, Késmárky András információi szerint 50 ezer fő a halálos áldozat, 3 millió a sérült. Az ő feladatuk lesz az alapellátás biztosítása, felállítják a sátorkórházat és aztán átadják az utánuk jövőknek.
Várhatóan pénteken kezdhetik meg a munkát.

A kedden történt földrengés rengeteg áldozatot követelt, a szigetország fővárosában teljes a káosz. A főváros, Port-au-Prince romokban hever, sok az utcán fekvő halott és a sebesült.

Rengeteg felszerelést visznek, többek között EKG-t, ultrahangot, gyereket és felnőttet is el tudnak majd látni. Az út költsége körülbelül 5 millió forint lesz, amit a Magyar Telekom ad a csapatnak, ehhez a csapat is hozzáteszi a saját forrásait.

A cég hisz abban, hogy egy politikától, vallástól független szervezet is tud jelentős sikereket elérni.

A DEKOM már bizonyított: a katasztrófamentésben jelentős gyakorlatra tettek szert az indonéziai földrengés, az indonéziai szökőár, a pakisztáni földrengés áldozatainak mentésekor, ellátásakor. A burmai katszatrófa idején csak őket engedték be a területre.

(WEBBeteg/Czibere Anikó)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Izomsérülések Izomsérülések

Közte a zúzódás, izomszakadás, vérömleny. Mennyire súlyosak?

Sportszív Sportszív

Mit jelent, ha valakinek sportszíve van? Veszélyt jelenthet?

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.