Öregkorban sem felesleges elkezdeni a testmozgást

Szerző: MTI

Arra bíztatják a hetvenes és nyolcvanas éveikben lévő embereket a jeruzsálemi Héber Egyetem kutatói, hogy legyenek aktívak, mert az még akkor is meghosszabbítja életüket, ha korábban keveset mozogtak.

A testmozgás egészségügyi előnyei széles körben ismertek, kevés kutatási eredmény van azonban, amely az idős emberek körében vizsgálja a fizikai aktivitás hatását, közölte Jeremy M. Jacobs, a kutatócsoport vezetője.

Jacobs és munkatársai 1861 olyan személyt követtek nyomon akár 18 évig, akiknek az életkora 70 és 88 év között volt. Fizikailag aktívnak az számított, aki hetente legalább négy órányi enyhe testmozgást végzett.

A kutatók megállapították, hogy a vizsgálat elején 70 éves emberek közül az aktív életet élők 15 százaléka halt meg a következő nyolc évben, az ülő életmódot folytatóknak viszont 27 százaléka. Az induláskor 78 évesek körében nyolc év után a megfelelő arány 26, illetve 41 százalék volt. A 85 éveseknél három év elteltével ellenőrizték a túlélést: az aktívak mintegy 7 százaléka halt meg, míg a mozgásszegény életmódot folytatóknak 24 százaléka.

Az aktív életmód az idősek függetlenségének is jót tett: a 78 évesen sokat mozgók közül kétszer annyian látták el magukat önállóan 85 éves korukban is, mint a 78 évesen passzív életet élők közül.

Már napi fél óra mozgás is sokat segít

Jacobs szerint eredményeik azt üzenik az időseknek, hogy még ma kezdjék el a mozgást, ha eddig nem tették, hiszen mindössze napi 30 perces nem megerőltető mozgásnak is jelentős egészségügyi haszna van.

A sérülések, esések elkerülése érdekében Jacobs elsősorban a sétát ajánlja, mert így a napi mozgáson kívül a lakásán kívül tartózkodik az ember, találkozik másokkal és a környező világ újdonságaival.

A tanulmány az Archives of Internal Medicine című szakfolyóirat szeptemberi 14-i számában jelent meg.

(MTI)

Hozzászólások (1)

Cikkajánló

Bőrproblémája van? Bőrproblémája van?

Online mobilapplikációs szolgáltatás. Hogy működik a teledermatológia? (x)

Az F-vitamin - avagy a telítetlen...

Az F-vitamin a telítetlen zsírsavak csoportját foglalja magába. Az F-vitamin egy régebbi elnevezés, de mai értelemben már nem soroljuk ezeket a...

Idősek táplálkozása a...

A fejlett társadalmak korosodása miatt a gerontológia és a geriátria egyre inkább a figyelem középpontjába kerül. A gerontológia (gero = öregkor)...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.