Mit csinál egy igazságügyi orvosszakértő?

szerző: Dr. Kelemen Dóra - WEBBeteg
aktualizálta: Dr. Bartha-Barcsai Tímea, jogász frissítve:

Az igazságügyi orvostan az orvostudomány olyan szakága, amely részben patológia, részben pedig jogtudomány, éppen emiatt az orvosszakértőnek sokrétű szaktekintélynek kell lennie, hogy munkáját a legkörültekintőbben tudja végezni. 

Az orvosszakértő feladata a büntető, illetve polgári peres eljárás egyes szakaszaiban az orvosi szakkérdésekben való véleményadás. Ahhoz, hogy a szakértő véleményt alkothasson az adott ügyről, vizsgálatot végez, ez történhet hatósági kirendelés okán vagy a fél kérelmére.

A vizsgálat leggyakrabban szemle alapján történik. Minden olyan esetben, ahol rendkívüli haláleset történt, a holttest boncolásra kerül az adott igazságügyi intézményben. Ebben az estben a boncolás jelenti a holttest vizsgálatát. Segítségével bizonyítható vagy éppen kizárható a bűncselekmény vagy más erőszak, illetve tisztázhatóak az elhalálozás körülményei, a halálesettel kapcsolatos felelősség kérdései.

Az orvos kötelességei a halottszemlén

Egy rendőrségi halottszemle során a kiérkező orvosnak - mint a szemlebizottság tagjának - mindent dokumentálni kell, amit a halotton észlel, ehhez az elhunytat általában meztelenre kell vetkőztetni, amihez a bűnügyi technikus segítséget nyújt. Mi történik a halottszemlén?

Élő személy vizsgálata leggyakrabban sérülések, betegségek (pl. beszámíthatóság), általános egészségi állapot, munka-, keresőképesség és ittasság véleményezése céljából történik.

A szemle alkalmával észlelt jelenségeket jegyzőkönyvben rögzíteni kell. A testi vizsgálat „jegyzőkönyve” a látlelet vagy bizonyítvány. Előbbit sérülésekről, utóbbit többnyire általános egészségi állapot, gyógykezeléssel kapcsolatos adatok igazolására állítják ki.

A látleletadás még nem szakértői tevékenység, akkor minősül azzá, ha büntető vagy polgári eljárás során felhasználják, többek között emiatt is fontos a fent említett körültekintő rögzítése az eseményeknek.

Ha iratok alapján történik a véleményadás, akkor a hatóság előzőleg beszerzett látleletek, kórlapmásolatok stb. alapján kér véleményt például sérülés, egészségi állapot vonatkozásában.

Az intézményrendszer felépítése hazánkban

Magyarországon összesen 13 olyan intézmény található, amely igazságügyi orvostani feladatokat lát el. Ebből 4 intézet az orvosi egyetemeken belül működik, ezek Budapesten, Debrecenben, Szegeden és Pécsett vannak, a további 9 pedig a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ (NSZKK) Orvosszakértői Területi Intézetei Budapesten, Győrben, Békéscsabán, Kaposváron, Kecskeméten, Miskolcon, Szolnokon, Szombathelyen és Veszprémben.

Mindezen intézmények feje az Országos Igazságügyi Orvostani Intézet, ami felügyeli az igazságügyi orvosszakértői tevékenységet folytató intézetek, szervek munkáját.

Egyik legfontosabb feladata a módszertani levelek megjelentetése szakmai iránymutatás céljából. Jelenleg 16 van érvényben, ezeket folyamatosan korszerűsítik a tudomány fejlődésével és a jogi szabályok változásaival összhangban.

Szerző: Dr. Kelemen Dóra - WEBBeteg; Forrás: Sótonyi Péter: Igazságügyi orvostan
Aktualizálta: Dr. Bartha-Barcsai Tímea, jogász

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.