Délutáni szunyókálás: a rossz alvási szokás növeli a cukorbetegség kockázatát

szerző: Cs. K., fordító - WEBBeteg
megjelent:

A rendszeres délutáni szunyókálás növeli a kettes típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát – derült ki egy új kutatásból. A felmérés során 16 480 embert vizsgáltak, s azt tapasztalták, hogy azoknál, akik rendszeresen pihennek ebédidőben, 26 százalékkal nagyobb a betegség előfordulási esélye.

A jelenségnek számos oka van, többek között az, hogy a délutáni szunyókálás hatására az éjszakai alvás már nem olyan zavartalan (ezt már korában összefüggésbe hozták a betegséggel), illetve csökken a mozgásigény is.

Mindemellett a délutáni szunyókálásból való ébredés olyan hormonokat és mechanizmusokat indít be, melyek gátolják az inzulin hatékony működését, így kettes típusú diabétesz kialakulásához vezethet, ami akkor alakul ki, mikor a szervezet inzulintermelése nem megfelelő.

Veszélyben az elhízottak

Dr. Iain Frame, a vizsgálat vezetője elmondta, azt már korábban is tudták, hogy az elhízott, kövér embereknél – akik amúgy is hajlamosabbak a cukorbetegségre – gyakoribbak az alvászavarok. A jelenlegi kutatás eredménye új lépcső lehet a cukorbetegség és az alvászavarok közötti összefüggések kiderítésében.

Az új kutatási eredmények ellenére a cukorbetegség kialakulásának legfőbb rizikófaktorai továbbra is a túlsúly és a genetikai adottságok, illetve az életkor előrehaladottsága.

,A diabétesz azért is veszélyes, mert hatására hosszú távon más súlyos betegségek, például szívbetegség, stroke, vakság, veseelégtelenség is kialakulhat. Rövid távon alacsony vércukorszintet (hipoglikémia) eredményez, ami ájulással járhat, míg a vér folyamatosan magas glukózszintje kezelés nélkül halálhoz is vezethet.

(WEBBeteg - Cs.K. fordító, lektorálta: Dr. Jóna Angelika, gyermekorvos; Forrás: BBC)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.