Milyen szempontokat vesznek figyelembe a megváltozott munkaképesség megállapításánál?

Korábban a munkanélküliség helyett rokkantságot állapítottak meg minden olyan munkanélkülinél, akinek valamilyen krónikus betegségről orvosi papírja volt. Ezen változtatott egy 2012-es miniszteri rendelet.

Az 1989-es rendszerváltást követően emberek százezrei vesztették el munkahelyüket. Az akkori kormány úgy döntött, hogy – ellentétben a többi posztszocialista országgal – a munkanélküliség helyett rokkantságot állapít meg minden olyan munkanélkülinél, akinek valamilyen krónikus betegségről orvosi papírja volt.

A porckorongsérv, a depresszió, a magas vérnyomás vagy a cukorbetegség nem okoznak rokkantságot, hiszen megfelelő kezelés mellett a betegek munkaképesek. Ezért a korábban alkalmazott rokkantsági szempontok egy 2012-ben hozott miniszteri rendelet (7/2012. (II. 14.) NEFMI rendelet) alapján megváltoztak.

A törvény külön pontban fogalmazza meg, hogy a rokkantság mértékét a szakorvosok által kiállított dokumentáció alapján állapítják meg, valamint lényeges változás, hogy rokkantság helyett az egészségi állapot mértékét határozzák meg.

Megváltozott munkaképesség megállapítása

A rendelet alapján az a kérelmező tekinthető megváltozott munkaképességűnek, akinek az egészségi állapota 60% vagy ennél alacsonyabb. Korábban ez éppen fordítva volt: azt tekintették megváltozott munkaképességűnek, akinek egészségi állapota 50%-os vagy a fölötti értéket ért el – tehát az új rendszer a régi fordítottjának tekinthető.

Részletesebben lebontva az a személy, akinek egészségi állapota:

• 51-60% közé esik, a B kategóriába (régi 50%),
• 31-50% közé esik, a C kategóriába (régi 67%),
• 1-30 % közé esik, a D kategóriába (régi 100%) sorolható.

Ez a besorolás tovább árnyalható aszerint, hogy az egyén rehabilitálható vagy képes-e az önellátásra.

Az egészségi állapot mértékét úgy határozzák meg, hogy szervenként és betegségenként táblázatok alapján megállapítják az egészségkárosodás mértékét, majd összeadják ezeket az adatokat, és a 100%-ból kivonják a kapott egészségkárosodás mértékét. Ha az egészségállapot mértéke 60% vagy kevesebb, akkor az adott személy rokkantnak számít.

Idegrendszeri károsodások

Neurológiai károsodások, bénulások értékelésénél az alapbetegség helyett elsősorban a funkcionális állapotot veszik figyelembe. Meg kell határozni, hogy melyik végtag milyen mértékben károsodott, ez mennyire befolyásolja a beteg mindennapi tevékenységét – például a járásteljesítményt, fizikai terhelhetőséget vagy az állóképességet. Külön szempontként szerepel a beszédzavar, mint tényező.

Egyéb speciális esetek

• Fájdalommal járó kórképek esetében minimális egészségkárosodás ítélhető meg. Porckorong-betegségben maximum 30% egészségkárosodás, társuló pszichés tünetek esetében pedig további károsodás véleményezhető.
• Alvászavarnál nappali éberség dokumentált megzavarása esetében 1-60% közötti egészségkárosodást lehet megítélni.
• Mozgászavarok, Parkinson-kór esetében a betegség stádiuma, önellátás dokumentált zavara, szellemi funkciók hanyatlása esetében 10-79% egészségkárosodás véleményezhető.
• Epilepszia esetében a rohamok havi gyakorisága mellett további egészségkárosodás állapítható meg pszichés kísérő tünetek, valamint EEG és MR eltérések esetében.
• Heti gyakorisággal jelentkező, állandó gyógyszeres kezelést és ellátást igénylő migrénes rohamok esetében maximum 10% adható.
• Súlyos, maradványtüneteket hagyó arcideg-bénulás esetében 9-30% egészségkárosodás állapítható meg.

(WEBBeteg - Dr. Kerekes Éva, neurológus, gyermekneurológus)