Eredményes DNS kutatás Szegeden

MTI
megjelent:

A daganatos betegségek hatékonyabb gyógyításához, és egyes fertőző betegségek legyőzéséhez is hozzájárulhatnak azok a kutatások, amelyeket Vértessy Beáta, az MTA Szegedi Biológiai Központ Enzimológiai Intézetének igazgatóhelyettese és kutatócsoportja végez.

A legújabb eredményeiket ismertető tanulmányt, az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia hivatalos folyóirata, a PNAS (Proceedings of the National Academy of Sciences) tette közzé.

Sérülékeny DNS molekulák

Mint a Magyar Tudományos Akadémia (https://mta.hu) honlapján olvasható, kellően stabil tárolás szükséges ahhoz, hogy a sejtek nemzedékei változatlanul továbbadják a genetikai információt.

Az örökítőanyag, a nukleinsavak és főként a DNS azonban kémiailag meglehetősen instabil, sérülékeny molekulák, és ez az instabilitás élettani körülmények között is megjelenik. A DNS nem csupán külső rákkeltő hatásokra, hanem a sejt normál működése során is sérül. Ezek a sérülések a sejt hibás működéséhez, vagy akár halálához is vezethetnek.

Az evolúció során olyan javító mechanizmusok alakultak ki, amelyek megvédik a sejtet az örökítőanyag károsodásának súlyos következményeitől. Élettani körülmények között a leggyakoribb meghibásodás, a citozin nevű molekula úgynevezett dezaminálása. Ez egy igen egyszerű kémiai reakció, amelynek során a DNS-ben citozinból uracil képződik.

Míg az uracil nevű molekula az RNS alapvető építőeleme, addig a DNS-ben nemkívánatos hatásokhoz, mutációkhoz vezethet. Az enzimológiai intézet által vizsgált dUTP-áz (dezoxiuridin-trifoszfatáz) enzimcsalád, gátolja az uracil DNS-be való beépülését. A kutatók eredményei szerint, az enzimfunkció eltűnése több élőlényben bizonyítottan letális következményekkel jár.

Beteg sejtek elpusztítása a javító enzimcsalád működésének gátlásával

Az enzimcsalád esszenciális volta ellenére, Vértessy Beáta és kutatócsoportja, mégis a javító enzim működésének gátlását próbálja elérni. Ez a preventív mechanizmus elsősorban azoknak a sejteknek az esetében fontos, amelyekben aktív DNS-szintézis folyik, ugyanis a felnőtt, kifejlett élőlényben a sejtek túlnyomó többsége már nem szaporodik.

A kutatók az enzimcsalád gátlása révén képesek elpusztítani az aktívan szaporodó sejteket: iIyenek a rákos sejtek, a vírusok által megtámadott sejtek, vagy a tuberkulózis és a malária kórokozói.

Amennyiben sikerül pontosan megismerni a dUTP-áz enzimet, akkor képesek lesznek a működését is gátolni, és ezáltal azonosítani a gyógyszerjelölt-molekulákat. A Mycobacterium tuberculosis esetében, már három olyan molekulacsaládot is találtak az intézet kutatói, amelyek specifikusan és hatékonyan gátolják a kórokozó dUTP-áz enzimjét.

Genetikai rendellenességek

A gén nem más, mint az öröklődés alapegysége. Egy adott DNS-szakasz alkot egy gént. A DNS molekula, egy kettős spirál alakú molekula - mintha a létra két végét megfogva elcsavarnánk azt -, melynek építőköve négy nukleinsav molekula. A négy nukleinsav molekula egymást váltogatva egy mintázatot hoz létre, mely végtelen számú variációt eredményez. Ezért aztán ahogy a mondás is tartja, ahány ember, annyi féle. Genetikai rendellenességek

(MTI)

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Belgyógyászati leletértelmezés 24h

Belgyógyászati leletértelmezés 24h

Dr. Szabó Roxana belgyógyász szakorvosjelölt

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Varga Dóra

Varga Dóra

Dietetikus

Budapest

Cikkajánló