Miért van egyre több cukorbeteg gyermek?

szerző: Tóth András, újságíró - WEBBeteg
megjelent:

Brigitta lánya kilencévesen lett 1-es típusú cukorbeteg, öt éve egy csapásra megváltozott az életük, nagyon sok nehézséget átvészelve most azt mondja, együtt lehet vele élni, megfelelő diéta és odafigyelés mellett. Jelenleg hazánkban megközelítőleg 3500 1-es típusú cukorbeteg gyermek él.

Gyermekeknél az 1-es típusú cukorbetegség, az inzulinfüggő diabetes a leggyakoribb, azonban a 2-es típusú diabétesz is terjedőben van, megjelent ugyanis a gyermekkori elhízás: 2 és 17 éves kor között már minden ötödik lurkó elhízott vagy túlsúlyos, emiatt pedig olyan betegségek is megjelentek náluk, mint a magas vérnyomás vagy éppen a diabétesz – derül ki az OECD 2014-es egészségügyi felméréséből. 2009-ben egy konferencián hangzott el, ami mára be is igazolódott, hogy a legnagyobb emelkedés a 0 és 4 éves kor között várható - vázolja a helyzetet Turcsák Katalin dietetikus, okleveles táplálkozástudományi szakember.

Jelenleg Magyarországon megközelítőleg 3500 1-es típusú és 200-300 2-es típusú cukorbeteg gyermek él, számuk pedig évről évre egyre nő.

Turcsák Katalin kérdésünkre elmondta: elég radikálisan jelennek meg a tünetek az 1-es típusú cukorbetegségnél, így elég gyorsan alakulhat ki súlyos állapot. Tipikus tünete a megnövekvő folyadékigény, a sok pisilés, a fogyás, és a fáradékonyság.

A Szurikáta Alapítvány a Diabéteszes Gyermekekért „A gyerekek is lehetnek cukorbetegek!” kampánya keretében a gyermekorvosi rendelőkben és védőnői várókban, valamint az óvodákban a gyermekkori diabétesz kezdeti tüneteit bemutató plakátjain tájékoztatja az óvodapedagógusokat és a szülőket, hogy minél korábban felismerjék a diabéteszt, és kellő információhoz jussanak.

Ha egyes...

Általában gyermekeknél, fiatal felnőtteknél jelentkezik az 1-es típusú diabétesz. Dr. Blatniczky László gyermek diabetológus, gyermekgyógyász portálunknak elmondta: az 1-es típusú diabétesz a többi gyermekbetegséghez képest ritka, azonban megfigyelhető egyfajta növekedés a gyakoriságában: míg 1978-ban 100 ezer gyermekre 8,5 cukorbeteg jutott, addig ma 20. A trend az, hogy tovább növekszik a frissen felfedezett cukorbeteg gyerekek száma, és egyre fiatalabbakat fog érinteni. Mi magyarok a középmezőnyben vagyunk.

Az 1-es típusú cukorbetegek életben maradásához az inzulinpótlás elengedhetetlen. Míg a gyermekkorban elsöprő többségben jelentkező 1-es típusú cukorbetegség prevenciója nem ismert, a 2-es típusú diabétesz rendszeres testmozgással, és egészséges táplálkozással nagy százalékban megelőzhető.

Cukorbeteg lett a lányom

Brigitta gyermekénél 5 éve, 9 évesen derült ki, hogy cukorbeteg. Egy teljesen ártatlannak gondolt tünet miatt kért vérvételt az anyuka, ebből kiderült, hogy a gyermeknek magas a vércukorszintje. - Korábban a családunkban senkinél nem fordult elő ez a betegség, semmit nem tudtunk róla. A gyerekorvos, amikor meglátta a laboreredményt, csak annyit mondott, hogy „Nagy baj van, menjünk azonnal a kórházba!", ahol az intenzív osztályra kerültünk. Azonnal infúziót kapott a lányom, gyorsan elaludt, én pedig csak ültem az ágya szélén, és azt hittem, hogy ez egy múló állapot, és hamarosan hazamehetünk. Még aznap délután telefonált a volt férjem, hogy 1-es vagy 2-es típusú cukorbeteg a gyermek, mert venne egy könyvet a témában. Nem tudtam, így megkérdeztem az éppen műszakban lévő ápolónőt, és ő mondta, hogy 1-es típusú. Akkor lett először kimondva, hogy cukorbeteg lett a gyermekem.

Turcsák Katalin ezzel kapcsolatban elmondta, hogy nagyon fontos, hogy a szülővel és a gyermekkel együtt történjen az orvosi konzultáció és a kommunikáció, valamint az edukáció. Ne rekesszük ki ebből a gyermeket, hiszen ő az érintett, neki kell ezzel élnie.

Brigitta elmesélte a WEBBeteg.hu portálnak azt is, hogy a kórházban, a második nap reggelén bejött egy nővér, és megkérdezte, hogy ki meri vállalni, hogy beadja az inzulin-injekciót a gyermeknek. Én is és a volt párom is megrémültünk a kérdéstől. Ekkor a kilencéves lányom lelkesen jelezte, hogy ő majd beadja magának, ha megtanítják neki. Emlékszem, nagyon megkönnyeztük, hogy milyen bátor.
- Megkaptuk a szükséges inzulinokat (reggel kétféle inzulin, délben egy, este ismét kettő), a vércukormérőt, egy nagy paksaméta tudnivalót, és iratokat a hivatalos ügyek intézéséhez, és hazaindultunk.

Mennyivel más egy cukorbeteg menüje?

A diabétesz-team közreműködése
A diabetológia szakrendelésen a legelején bekapcsolódik a munkába az orvos, a dietetikus és a szakápoló, ők alkotják a team-et. Erre azért van szükség, mert minél hamarabb rendezni kell az anyagcserét, ezért azonnal elkezdődik az inzulinkezelés, a vércukormérés. Az asszisztens feladata az inzulin beadásának és a vércukormérés betanítása. A dietetikus elmondja a legfontosabb tudnivalókat a táplálkozással kapcsoltban, ismerteti a szénhidrát és a glikémiás index fogalmát, és ellátja a beteget tápanyagtáblázattal, amiből számolni tudja az előírt szénhidrátmennyiséget.

Brigittáék nem tudták megoldani az iskolai étkezést, így otthon ebédel a gyermeke. Az étrend egyébként nem nagyon tér el a normálistól, néhány alapanyag, valamint az arányok és a mennyiség változott. Nagyon megörültek annak a hírnek, hogy számos ételt megehet továbbra is a lánya, amiket korábban nagyon szeretett, csak mostantól számolni kell a szénhidrátokat. Egye fene, számolom – gondolta az anyuka.

Turcsák Katalin elmondta: a nevelési-oktatási intézményben minden, szakorvos által igazolt diétás étkezést igénylő személy számára az állapotának megfelelő diétás étrendet kell biztosítani, ez főként alapanyagukban, mennyiségükben tér el a megszokottól.

Csak néhány példa a menüből

Ha ebédre zöldségleves, majd rántott hús, burgonyapürével és savanyúsággal van a menzán, ugyanúgy megkapja a cukorbeteg a levest, a húst, de zöldségköretet vagy petrezselymes burgonyát adnak neki. A burgonyapüré ugyanis gyorsabban emeli a vércukorszintet, a konyhatechnológia miatt. Ha van desszertnek piskótakocka csokiöntettel, azt nem kaphatja meg a gyermek, helyette gyümölcsöt, például egy almát vagy egy körtét ehet.

Arra törekednek a konyhákon, hogy ha lehet, hasonló menüt kapjanak a gyerekek. A gyümölcslevesbe édesítőszert tesznek, de ezt lehet, észre sem veszi a diák, sima rizs helyett pedig barnát adnak neki. Ital választásánál marad a csapvíz, általában a többiek is azt isznak, amennyiben valamilyen gyümölcslé a frissítő, édesítőszerrel ízesített teával, limonádéval vagy csapvízzel lehet helyettesíteni.

Ez az anyagcsere betegség odafigyeléssel, megfelelő étrenddel és inzulinkezeléssel, valamint mozgással ugyanolyan életkilátást eredményez, mint egy nem cukorbeteg gyermek esetében - véli a szakember.

Brigitta lánya elsős kora óta tornatagozatos osztályba jár, külön nem sportol semmit. A mostani ingadozó cukra miatt azonban van, hogy nem engedem tornázni, mert 15-ös vércukor érték fölött nem ajánlott az aktív testmozgás – teszi hozzá az anyuka.

Lelkileg nehéz...

Ahogyan nőtt a lányom, pszichésen kezdte megterhelni a „mássága”. Nem ehet azt, amit a többiek, nem ehet akkor, amikor a többiek. Szorongás lett úrrá rajta – avat be a részletekbe az édesanya. Pszichológus segítségét kellett igénybe vennünk. Szerencsére az orvosunk már előre felkészített ezekre a dolgokra, így nem ért váratlanul. Jelenleg a pubertáskor nehézségeivel kell megküzdenünk.

A cukorbetegség, az alacsony vércukorszint kihat az érzelmeinkre, a kedélyállapotunkra is. Ingerlékenyebb a cukorbeteg, ha alacsony a vércukorszintje. Megnövekedhet a depresszió kialakulása.

Cukorbeteg az óvodában és az iskolában

Ma hazánkban gyakori, hogy nem veszik fel a cukorbeteg gyereket óvodába, illetve iskolai ellátásuk körül is sok a kérdőjel - nyilatkozta májusi sajtótájékoztatójukon Erős Antónia, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány létrehozója, akinél 25 évesen diagnosztizáltak 1-es típusú cukorbetegséget.

- Három éve indítottuk el a Belevalók ingyenes képzést pedagógusoknak, azzal a céllal, hogy felkészítsék őket a cukorbeteg gyerekek körüli mindennapi feladatokra. A program indulása óta 25 oktatást tartott az alapítvány, ezen 2000 pedagógus szerzett ismereteket a cukorbeteg gyermekek gondozásáról. Szakmai partner a Magyar Diabetes Társaság és a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége, a program harmadik éve része az ELTE hivatalos képzési programjának.

Mindent a cukorbetegségről

WEBBeteg logóForrás: WEBBeteg
Szerzőnk: Tóth András, újságíró

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.