A férfiaknál veszélyesebb a melanoma

Szerző: Oxygen Medical

A férfiaknál gyakrabban válik végzetessé a melanoma, mint a nőknél – állítják brit kutatók. Dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyásza a korai felismerés jelentőségéről beszélt.

A férfiaknak érdemes jobban figyelni

A bőrdaganatok legveszélyesebb formája, a melanoma gyakrabban okozza férfibetegek halálát, mint nőkét. Erre a következtetésre jutottak a brit Cancer Research és a Leeds-i egyetem szakemberei.

A publikált adatok szerint 100 ezer melanomával diagnosztizált férfi közül 3,4 férfi belehal a bőrdaganatba, míg a nőknél ez az arány „csupán” 2 fő. Vagyis bár a betegség előfordulási aránya nagyjából hasonló a két nemnél (100 ezer főből kb. 17 személynél fejlődik ki a melanoma), addig a halálozási arány közel 70 százalékkal magasabb a férfiaknál.

A szakemberek szerint a magyarázat viszonylag egyszerű: a férfiaknál jellemzően már előrehaladottabb fázisban diagnosztizálják a bőrdaganatot. Ennek nem csak az alacsonyabb egészségtudatosság lehet az oka, de az is, hogy míg a hölgyeknél jellemzően a karján és a lábán jelenik meg a daganat, addig a férfiaknál a jóval kevésbé látható háton és a mellkason. A férfiak így ritkábban veszik észre a kialakuló melanomát. Ugyanakkor a tudósok folyamatosan próbálják feltérképezni a két nem közti biológiai különbségeket, amelyek következtében másképp birkóznak meg a melanomával.

Anyajegyek mikroszkóp alatt

Az őszi hónapok a legalkalmasabbak arra, hogy ellenőriztessük az anyajegyeinket. A bőrgyógyászok előszeretettel használják a dermatoszkópot a vizsgálatra, amely tulajdonképpen egy tízszeres nagyítást biztosító, bőrre helyezett mikroszkóp. Az anyajegyek megközelítőleg 80 százalékánál elegendő is ez a fajta vizsgálat, ugyanis egy gyakorlott bőrgyógyász dermatoszkóp segítségével nagy biztonsággal meg tudja állapítani, hogy szükséges-e valamilyen további lépést tenni, vagy csupán jóindulatú pigmentációról van szó- hangsúlyozza dr. Boros-Gyevi Márta.

A számítógépes fotódokumentációnak különösen akkor van jelentősége, ha sok (100-150) anyajegy van a bőrön, ha ezek között sok a szabálytalan, esetleg a családban vagy a betegnél volt már rosszindulatú bőrdaganat. Ilyen esetben nagyon fontos követni, melyik anyajegy változik. Ezzel a módszerrel meghatározható, hogy egy anyajegy növekszik-e, pigmentációja, alakja szabálytalanná válik-e, hiszen a különböző időben készült fényképeket pontosan össze lehet hasonlítani és adott esetben csak azt kell eltávolítani, amelyik ténylegesen változik.

(oxygenmedical.hu)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

MR-vizsgálat MR-vizsgálat

Mit lehet vizsgálni MR segítségével? Hogyan kell felkészülni a vizsgálatra?

Magyarországon minden nyolcadik...

Magyarországon egy a nyolchoz az esélye, hogy egy nőt az élete során mellrákkal diagnosztizáljanak. Nagyon fontos a megelőzés, a kétévenkénti...

Tanácskoztak az urológus szakorvosok...

Az urológiai daganatos betegségek diagnosztikájáról, kezeléséről és a legkorszerűbb műtéti eljárásokról tanácskoztak a szakemberek Debrecenben...

A bőrfelszínen kialakuló melanoma...

Az egyedfejlődés során az emberi szervezetben több helyen, lokalizációban fordulnak elő melanociták, azaz olyan sejtek, amelyek a legtöbb esetben...

A melanoma rizikófaktorai

A fekete bőrrák (melanoma malignum vagy röviden melanoma) kialakulhat már meglévő bőrelváltozásból (májfolt, anyajegy, szeplő, lentigo maligna, in...

A melanoma malignum kezelése

Melanoma gyanúja esetén törekedni kell annak sebészi ellátására, a daganat kimetszésére. Ennek eredményéből nyerhető adat a környező...

Melanoma malignum - Milyenek a...

Felmérések alapján a melanoma malignum az esetek 80 százalékában kezdeti állapotban kerül felismerésre, amikor a betegség 5 éves túlélési esélye...

A melanoma és tünetei, felismerése

A melanoma a festéktartalmú sejtek rosszindulatú burjánzása. A bőrből kiinduló rosszindulatú daganatok 2-3 százalékát alkotja, a leggyakoribb...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.