Szoptatással a viselkedési zavarok ellen?

szerző: Cs. K., fordító - WEBBeteg
megjelent:

Egy új kutatás szerint a szoptatás pozitívan befolyásolhatja a viselkedést a kora gyermekkorban, illetve gyermekük tanulási képességére is kevesebbet panaszkodnak azok a a szülők, akik korábban szoptatták gyermeküket.

A kutatás eredménye szerint a csecsemőkorukban szoptatott, 1 és 5 év közötti gyermekeknek a szülei körében 15 százalékkal kevesebben panaszkodnak a gyermekük viselkedésére, mint a nem szoptatott gyerekek esetében.

Emellett a csecsemőkorban szoptatott gyerekek körében mintegy 37 százalékkal kevesebb az orvosilag is diagnosztizált viselkedési- illetve mozgászavar.

A tanulmány alapját egy olyan, több mint 100 000, szülőkkel és gyermekgondozókkal készült interjú adta, mely a szoptatásnak az intellektuális fejlődésre gyakorolt pozitív hatásait vizsgáló kutatásokat támogatja.

A tanulási képességekre is pozitívan hat

Ez utóbbi állítás mellett szól az is, hogy a szoptatott gyerekek szülei 23 százalékkal kevesebb arányban panaszkodnak gyermekük tanulási képességeire - állítja a kutatást vezető Dr. Katherine Hobbs Knutson, a Massachusetts General Hospital orvosa.

"Noha a szoptatás pozitív hatásairól már rengeteg tanulmány készült, a mi kutatásunk új tényekkel támasztja alá a szoptatás és a gyermekek fejlődése közötti kevésbé értett kapcsolatot"- mondja a doktornő, majd hozzátette, hogy a kutatás sokat ígérő annak bizonyításában, hogy az anyatej védelmet nyújthat a gyermekkori viselkedési zavarokkal szemben.

(WEBBeteg - Cs.K. fordító, lektorálta: Dr. Jóna Angelika, gyermekorvos; Forrás: Reuters Health)

Cikkajánló

Fogantatás előtt
Fogantatás előtt

Életmódváltásra is szükség lehet.

Hát- és derékfájás
Hát- és derékfájás

Mire utalhat, ha reggel tapasztalja?

WEBBeteg - Dr. Baki Márta, onkológus
WEBBeteg - Dr. Fáklya Mónika, gyermekgyógyász, endokrinológus
WEBBeteg - Dr. Szimuly Bernadett, általános orvos
WEBBeteg - Dr. Szimuly Bernadett, általános orvos
WEBBeteg - Dr. Lesznyák Judit, csecsemő- és gyermekgyógyász
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.