Tanulás téma

Sokaknak az új év új kezdetet is jelent

Több mint TestŐr - 2019-01-08 13:05
Az új év nemcsak a fogadalmak ideje. Sokan komoly terveket indítanak el az év elején. Egyre többen újévkor határozzák el, hogy belefognak valami újba, akár pályát is módosítanak. A felnőttképzések közül pedig a legnépszerűbb a kozmetikus képzés.
Ha valaki egyidejűleg tanul és dolgozik, akkor rengeteg problémát jelent számára a kettő megfelelő összehangolása. Nem kétséges, hogy például egy másoddiploma megszerzése egy teljes munkaidős állás mellett, már önmagában is komoly kihívást jelent, nem beszélve a családi és egyéb szociális kötelezettségekről.

Életkorok pszichológiája: a kisiskoláskor

WEBBeteg - Kazimir Ágnes, pszichológus - 2014-11-10 07:38
A gyermek a kisiskoláskorba lépéssel megkezdi útját a társadalmi beilleszkedést, a barátok, ismerősök elfogadását. Nagy változások előtt áll, melyek mind a gyermeket és mind a szülőket is megviselheti nem megfelelő odafigyeléssel.

Tanulási zavarok - figyelmezető jelek

WEBBeteg - O.K.T. - 2014-10-31 14:55
Régen lustasággal vagy butasággal vádolták az iskolában rosszul teljesítő diákokat. Időközben kiderült, hogy a lustaság mellett a kamaszok tanulási nehézségei is okolhatók a nem megfelelő teljesítményért.

Az ADHD kezelése csak összefogással sikerülhet

WEBBeteg - Szondi Réka, újságíró - 2014-09-19 22:12
Magyarországon jelenleg körülbelül 70 ezer gyermek szenved ADHD (figyelemhiányos/hiperaktivitás zavar) betegségben. Közülük 50 ezer esetében nem kérik szakember segítségét, és nem keresnek megoldást a problémára. Pedig a betegség igen nagy jelentőséggel bír: ma átlagosan minden magyar osztályban egy ADHD-problémával küzdő gyerek van.
A Developmental Science számában publikált tanulmány rámutat, hogy azoknál a gyermekeknél hamarabb kialakul a helyes számfogalom, akiket szüleik már kora gyermekkorban rendszeresen, és megfelelő módon vezetnek be a számok világába.

A születési sorrend befolyásolja az IQ-t?

WEBBeteg - Cs. K., fordító - 2014-03-23 07:38
Egy tanulmány szerint az elsőszülöttek általában jobb eredményt érnek el az IQ teszteken, mint a testvéreik. A Science című magazinban megjelent tanulmány szerint átlagosan két pont eltérés tapasztalható az elsőszülöttek és az idősebb testvérrel együtt élők IQ teszteredménye között.

Viselkedési problémák: a feleselő gyerek

WEBBeteg - Kazimir Ágnes, pszichológus - 2013-04-21 04:51
Mindannyian látunk és hallunk olyan szülőket az utcán és játszótéren, hogy egyebet se tesznek, mint parancsolnak. Azonban a gyermek nem egy gép, amit ide-oda kapcsolgathatnak, s egy idő után jogos ellenállásba fognak a szülők ütközni.

Sportpszichológia: a tanulási fázisok

sportpszicho.blog.hu - 2012-09-08 13:11
Ha egy sportoló számára egy új készséget szeretnénk megtanítani, fontos, hogy megismerjük az alábbi tanulási modellt.

Hogyan tanulnak a csecsemők?

MTI - 2011-03-26 19:16
A csecsemők nagyon korán és meglepő gyorsasággal képesek megtanulni egy nyelv grammatikai szabályait - állapították meg a lipcsei Max Planck Intézet kutatói.

Az alvás segít emlékezni

Medipress - 2010-11-10 12:17
Az alvás segít az új tudásanyag elsajátításában és az emlékezésben, derült ki nemrég a York Egyetem és a Harvard Egyetem közös kutatásából. A tudósok szerint az alvás segít emlékezni az újonnan megtanult szavakra, és segít új szavakat beépíteni az agy mentális lexikonjába.

Tanulás alvás közben

MTI - 2010-05-25 08:33
Alvás közben is hatékonyan tanulnak az újszülöttek - állapították meg a Floridai Egyetem kutatói (http://news.ufl.edu).
A kutatók szerint ez arra utal, hogy a születés előtti kétnyelvűség hatására a babák jobban figyelnek mindkét nyelvre, vélhetően könnyebben meg is tanulják azokat.
Egy amerikai kutatás szerint a rövid pihenés, illetve szünetek az alváshoz hasonlóan hozzájárulhatnak a frissen szerzett tudás szűréséhez és tárolásához.

Öntudatlan állapotban is képes tanulni az ember?

Független Hírügynökség - 2009-09-22 08:43
Még a csupán vegetáló betegek is képesek tanulni. Azok is, akik semmilyen jelét nem adják, hogy tudatuknál volnának - állapították meg a Cambridge-i Egyetem kutatói.

Diszlexia teszt

2009-01-01 01:01
Összekeveri a betűket és a szavakat? Aggódik, hogy diszlexiája van? Töltse ki tesztünket, és megtudhatja, hogy szüksége van-e...

Szoptatással a viselkedési zavarok ellen?

WEBBeteg - Cs. K., fordító - 2008-11-08 19:01
Egy új kutatás szerint a szoptatás pozitívan befolyásolhatja a viselkedést a kora gyermekkorban, illetve gyermekük tanulási képességére is kevesebbet panaszkodnak azok a a szülők, akik korábban szoptatták gyermeküket.

Tanulási nehézségek estetén mit szedjek ami hat?

Orvos valaszol - Dr. Árki Ildikó - 2014-12-05 21:48
Üdv. A helyzet az hogy érettségi előtt állok és elég nehezen megy a sokféle és sokmennyiségű információ befogadása. A dolgom megkönnyítése érdekében egy patikushoz fordultam aki elmondta hogy ilyen esetekben Lucetamot vagyis piracetám hatóanyagú kés