Pánik indul...

Szerző: ajtatosmano.

A BLOG LEÍRÁSA

A pánik hűséges társ. Velünk van jóban, rosszban.

Látogatás: 27781 alkalommal

A blogban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság-, és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal.

Ötletelés

2009.03.29.
Én egy zseni vagyok! Állandóan azon töröm a fejem, hogy tudnám áthidalni a feszültséget a családon belül. Ugyanis nekem is van jelzáloghitelem (2mill.ft.), amit a lányommal közösen kéne fizetnem, havi 20ezer ft.-ot. Node, mint tudjuk a kislányomat nem nagyon érdekli, hogy elveszítheti a lakását, még eddig semmit nem fizetett. Itthon meg folyton azt hallgatom, hogy a férjem mondja a magáét - megjegyzem jogosan -, hogy ő nem fog mindenki helyett fizetni. Attól függetlenül, hogy igaza van, nekem rosszul esik, ha a gyerekemet szidják, ezért rágódom a lehetséges megoldásokon. Ezért is keresek munkát, mert akkor tudnám fizetni a részleteket, de egyenlőre nem sokra jutottam még. Most meg azt találtam ki, hogy a férjem ideadná a havi cigipénzemet, abból már majdnem ki tudnám fizetni a lányomra eső részt. Úgyis muszáj csökkentenem a mennyiséget, mert elég sokat szívok,ami meg kell, azt elcsípem a bolti pénzből. Hát nem zseni vagyok?! Persze a kivitelezés még hátra van. Nem könnyű ilyesmire rávenni a férjemet, meg nem szeretek titkolózni se előtte. De ha tudná, hogy mire kell, akkor biztos, hogy nem menne bele.

Még mindig zajlik

2009.03.28.
Tegnap este jó nagy botrány volt nálunk! A férjem magából kikelve kiabált, mit kiabált, üvöltött a telefonba! Azt hittem, menten infarktust vagy agyvérzést kap. A nagyobbik fiával veszekedett, mert tartozik egy halom pénzzel (100ezer ft), de ahelyett, hogy megadná, a fizetését inkább elszórja (játékgép, pia, stb.), nem törődve a családjával! És még neki áll feljebb, ő vádaskodik! A történet egyszerű. Amikor a mostani házunkat vettük, a bérházi lakásra jelzálogot vettünk fel. Mi kiköltöztünk ide, a nagyobbik fiú pedig a családjával megkapta a bérházi lakást, azzal a feltétellel, hogy fizeti a jelzálogot és a rezsit. Ami azt jelenti, hogy 5millió ft.+ a kamatokért kapott egy 3 szobás lakást. Nem mi erőszakoltuk rá, ő vállalta! Ezzel szemben szinte semmit nem fizet! A már említett hitelrészlet mellett a rezsi költség tartozása is több százezer ft.-ra rúg! A férjemnek már nagyon elege van a hitegetésből, hogy ekkor, meg ekkor lesz pénz (miközben tudjuk, hogy volt pénz, csak máshová ment el), és kerek-perec megmondta, hogy ha nem fizet, akkor a hónap végéig költözzenek ki, inkább kiadjuk albérletbe. Na, erre kitalálta, hogy azért kell nekik a "híd alá" menniük, mert a kisebbik fiút akarjuk beköltöztetni, Muzsikát intézetbe akarjuk adni, mi meg kettesben akarunk élni. És, hogy nekünk úgy is van pénzünk, mert eladtuk a telket, mit követelőzünk?! Megjegyzem, az sem zavarta, hogy otthon nincs mit enni, nincs pelenka, stb., akkor is eljátszotta a fizetését! Hogy honnan szedte ezeket a marhaságokat, fogalmam sincs! Nem komplett! Amúgy biztonsági őr, de minden munkahelyéről kirúgják, mert meglopja a céget és abból üzletel. Most sincs munkája, se pénze, mégsem magát hibáztatja, hanem még ő vádaskodik. Ja, és természetesen én úszítom ellene az apját! Érdekes módon, ha vitára kerül a sor, én mindig előkerülök, mint úszító, pedig igazán nem szólok bele a dolgokba. Azért jó is történt, itthon volt a kisfiam! Itt volt egész délután, palacsintát sütöttem neki, meg beszélgettünk. Sajnos elég ritkán jön haza, nagyon szeret Pesten lakni. Ma meg itt volt az egyik szomszéd, aki megy Németországba dolgozni, és lehet hogy a párocskám is ki tud menni. Anyagilag nagyon jó lenne, hiányzás-ügyileg már nem annyira! De hát ez van! Oda kell menni dolgozni, ahol fizetnek is! Tehát a mérleg: jó dolog-rossz dolog:2:1

Zajlik az élet

2009.03.26.
Hali! Még megvagyok, csak két napja nem jött be semmilyen oldal, vagy ha mégis, akkor csak nagyon rövid időre, aztán szó nélkül ledobott. Talán már írtam, hogy olyan helyen lakunk, ahol nagyon változó a térerő, a telefonálás is kész tortúra. Nem mindegy, hogy milyen (20-as, 30-as, vagy 70-es), mindegyik máshol működik a lakásban. Pedig sokminden történt. No, nem egészségügyileg, mert úgy hálistennek jól vagyok. Szombaton meglógtak a kutyák! Valamelyik nagyon okos nyitva felejtette a kaput. Jó tudom, a kutyát meg kell nevelni, hogy ne menjen ki a kapun, de akkor is! A kapunak zárva kell lenni! Egész délelőttre eltűntek, az egész környéket bejártuk, de nem találtuk őket. Nagyon le voltam törve, mert imádom őket! Végül délután előkerültek, maguktól haza jöttek. Beki (hivatalosan Blackey a neve), a házikutya olyan büdös volt, hogy muszáj volt megfürdetnem. Nem tudom, merre járt, de olyan istálló szaga volt. Tehát, a fürdetés. Nem nagyon szoktam fürdetni, mert rendszeresen nyíratva van (lévén uszkár), de most nem volt mese! Első kérdés, hol csináljam? A férjem azt mondta, kint az udvaron a kiskádban. De ott hideg van! Itt a lakásban csak zuhanyfülke van, ami végül is hasznosnak bizonyult, mert nem tudott kiszökni, ugyanis utálja a vizet. Szuperül megfürdettem a saját tusfürdőmmel, utána megfésültem (ezt is utálja). Szegénykém úgy reszketett, mint a nyárfalevél. Bekapcsoltam a hősugárzót, hátha fázik. Nos, nyugodtan kijelenthetem, hogy trópusi kutyám van! Az én lábam már majd' leégett, ő meg vígan ült és melegedett. Most nagyon finom, puha lett a szőre, lehet, hogy máskor is fürdünk. Tegnap kihívtuk az állatorvost, mert Kornélnak (németjuhi és házőrző a beosztása) valami baja van, és amúgy is esedékes az oltás, a kocsiba viszont nem lehet beimádkozni. A doki azt mondta, hogy valami allergia, ezért hullott ki a szőr a nyakán. Kapott két szurit, majd két hét múlva jön megnézni. Ha már itt volt a doki bácsi (aki druszája a kutyinak), megnézettük a cicát is (neki a neve is ez:Cica). Vele minden rendben volt, csak a fülét tisztította ki. Na, az se volt semmi, mert nagyon koszos volt, és közben szegény olyan keservesen nyávogott, hogy rossz volt hallgatni. Kapott fülcseppet is. Ez a kis vizit potom 15000 ft-unkba került. No de, mindent az egészségért, mi szeretjük az állatainkat! Ma megint rendesen felbosszantott a szomszéd banya (az, aki mindenkivel haragban van), a kerítés túloldaláról kiabált, hogy kössem meg a kutyámat,mert ugat!!! Éppen fát vágtam, de mérgemben bejöttem a házba, és idegnyugtatásként puccba vágtam a konyhát. Elkapott a takarítási láz, alig bírtam abbahagyni. Pedig nem vagyok egy rendmániás házitündér! A férjem tök cuki volt, mikor elmondtam neki a szomszéd banyát, azt mondta, ne hagyjam magam, nyugodtan szóljak neki vissza. Ja, hétfőn sütöttem pogácsát. Már sokszor csináltam, mindig másfélét, de az én Drágám azt mondta, hogy eddig ez a legfinomabb. Nagyon jól esett a dícséret, mert nem osztogatja túl gyakran!

Knock out

2009.03.22.
A tegnapi napom teljes KO volt. Olyan fejfájással ébredtem, ami csak nagyon ritkán fordul elő nálam. Lehet, hogy ezt hívják migrénnek? Nem tudom, de hiába vettem be a gyógyszert, nem múlt el. Szinte egész nap feküdtem, csak a legfontosabbakat csináltam meg (ebéd, mosás, mosogatás). Szerencsére ma már fitt és üde vagyok, már csak nagyon-nagyon halványan fáj a fejem. Most ezt lekopogom. Szépen süt a nap, bár kicsit csípős az idő, de már hiányzik a levegő, úgyhogy most megyek is, teszem a dolgomat odakint. Mindenkinek szép napot!

"Hőstett"

2009.03.20.
Ma beléptem az "oroszlánbarlangba"! Az történt, hogy a corás újságban megláttam egy szuper gyúrótáblát, amit feltétlenül meg akartam venni. Ehhez azonban be kellett mennem az áruházba, arra a részre, ahol CSAK a bejáratnál lehet bemenni, és a pénztárnál kijönni. Már a látványától is rosszul vagyok. Nagy dilemma volt! A férjem mondta, hogy majd ő szombaton megveszi, de féltem, hogy addigra elfogy. Úgyhogy erőt vettem magamon és a feladatot sikeresen végrehajtottam!!! Igaz, olyan táblát nem kaptam, az eladó azt mondta, még az akció kezdetének napján elfogyott. De találtam egy hasonlót, és azt vettem meg. És nagyon büszke voltam magamra. Utoljára kb. 2 éve voltam bent hosszabb ideig. Az üzletsor nem okoz gondot, csak ha arra a nagy placcra kell bemennem. Ma elküldtem e-mailben az önéletrajzomat egy álláshirdetésre, remélem sikerül megkapnom. Szuper lenne, mert csak 4 órás munka, és akkor nem lenne gond, hogy ápolási díjat is kapok. Ma hoztak egy kocsi fát, úgyhogy holnap kedvemre baltázhatok! Imádok fát vágni!

Én gyerekem, te gyereked

2009.03.19.
Nálunk ez örök vita téma. Ez az egyetlen, amin vitatkozni szoktunk. Normál esetben ez úgy működik, hogy mindenki tiszteletben tartja a másik gyermekét, gyermekeit. Nálunk ez másképp van. Nekem van 2 gyerekem, a páromnak 3. Az 5 gyerek közül van EGY, akinek mindent szabad, a többinek nem. Annak idején, majd' 10 évvel ezelőtt ez a bizonyos EGY 10 éves volt. Akkor még lehetett volna nevelni, de a férjem - számomra ismeretlen okból - nem engedte. Bármiért szóltam, vagy csak másképp ítéltem meg valamit, le lettem hurrogva, és nem tehettem semmit. PL. mivel nagyon rossz tanuló volt, pontosabban nem tanult, elhatároztam, hogy kikérdezem a leckét, hogy valóban megtanulta-e. Minimum 5x küldtem vissza, hogy tanulja meg rendesen. Ezután a férjem leállított, mondván, hogy megalázom a gyereket!!! Az élet azonban engem igazolt, mert ez volt az EGYETLEN olyan alkalom, hogy négyest kapott. Mivel utálom a veszekedést, nem forszíroztam a dolgot - ma már belátom, hogy hiba volt - a viszonyunk elmérgesedett. Ez mostanra már odáig fajult, hogy csak nagyon ritkán teszek szóvá valamit, de értelme az nincs, csak időnként kiborul a bili. No meg a sok elfojtott idegesség sem tesz jót az embernek. Csak csendben kapok gutaütést, hogy annak a gyereknek, akit kirúgtak 10.-ben, nem dolgozik, nem tanul,itthon sem csinál semmit, az apja kocsit vett, fizeti a részleteit, a kocsi javítási költségeit (érdekes módon csak az ő kocsiján kell mindig javítani valamit), a bírósági büntetését (lopásért), az internetét, stb. Most próbálja rávenni, hogy újra vizsgázzon le a "C"kategóriából (1x már megbukott), természetesen azt is fizeti. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy MIÉRT????? A másik fiú is hasonlóan "jó" gyerek, pedig neki felesége és két gyereke is van, de ez nem akadályozza meg abban, hogy a TELJES fizetését a játékgépbe dobálja. Nekem egy lányom és egy fiam van. A lányomról már írtam, a fiam a fővárosban lakik, rendesen dolgozik (számítógép zseni), egy zenekarban gitározik, szóval, normális gyerek. Annak idején nagyon szerettem volna egy közös gyereket, de sajnos nem jött össze. Mostmár azt mondom, szerencsére, mert elképzelésem sincs, hogy egyeztünk volna meg a nevelésében.

Dokinál

2009.03.17.

Ma voltunk az orvosszakértői intézetben, ahol megnézik Muzsikát, hogy megjavult-e már. 1/2 9-kor már ott voltunk, és 11-re lazán végeztünk is. Már amikor elindultunk éreztem, hogy nem vagyok a toppon, úgyhogy amint bementünk a váróba, és megcsapott az az áporodott levegő - merthogy rengetegen voltak - 5 perc elteltével én már kint is voltam a friss levegőn. Ott aztán elsétálgattam magamnak, aztán visszamentem. Utána már egész jól elvoltam. Szeretem nézegetni az embereket, a betegek türelmetlenek, az orvosok, meg a többi dolgozó úgy közlekedik, mintha felsőbbrendű lény lenne (bocsi zanami!tudod, a kivétel erősíti a szabályt), a tv csak dísznek van kiállítva (ez 5 évvel ezelőtt még működött). Nem valami bizalomgerjesztő az sem, amikor kijön egy öreg doki és orrát piszkálva közlekedik az emberek között (legalább 3x kijött), szerencsére mi nem abba a szobába voltunk hivatalosak. Amíg a férjem, meg Muzsika bent voltak a dokinál, addig én "fontos" információkhoz jutottam! A legtöbb beteget a vizsgálat után átküldték egy másik ajtóhoz várakozni, ami mögött egy foglalkoztatási szakértő dolgozott. Jó sokan várakozták már, és kezdett elfogyni a türelmük, úgyhogy fennhangon méltatlankodtak, innen az infom. Állítólag a rokkantsági nyugdíjat vagy járadékot kapó emberek 80%-át elhelyezik valamilyen munkahelyen. Csoportokban fogják őket foglalkoztatni, és egy felügyelő lesz velük. Az egyik asszonyságnak már az volt a véleménye, hogy legyen háború, meg jöjjön Oszama, "oszt tegyen rendet". Tudom én, hogy sok a csaló, meg a betegek ráérnek órákig várakozni, de biztosan lehetne másképp is csinálni. És azt még nem is említettem, hogy az egészséges ember is nehezen talál munkát manapság. Na, amikor kijöttek a rendelőből, kiderült, hogy hiányosak a papírjaink, ezért a doki akár keresztbe is tehetett volna nekünk. Szerencsére ez egy jóságos doktor bácsi volt és elmondta, hogy mi a teendő. Ugyanis rendeletileg friss leletekkel kell menni az ilyen felülvizsgálatra, csak erről minket elfelejtettek értesíteni! Mikor ezt a férjem szóvá tette a doki imigyen válaszolt: "a lyukas cipőért sem a suszter megy el a házhoz". Ez igaz, de most el kell mennünk pszichiáterhez, pszichológushoz, nőgyógyászatra, vérvételre, és majd megint küldenek értesítést egy újabb jelenésre. Egy normál embernél ez nem olyan nagy probléma, de egy sérült gyerekkel nagyon is. Egyszer, mikor fájt a foga, annyira ellenállt, hogy nem tudtak vele mit kezdeni. Ígértünk fűt-fát,de semmi nem használt. Hogy fognak tőle vért venni, azt elképzelni sem tudom! Még jó, hogy nem egyedül kell majd mennem vele, mert az én Drágám rám sózza a legtöbb ilyen dolgot.

Felháborító!!!

2009.03.15.

Már megint elnyelte a gép a bejegyzésem, pedig olyan jól kidühöngtem magam. Azért is leírom mégegyszer!

 

Szóval, olyan filmet láttam a Zone Realityn, hogy még most sem tértem magamhoz. Gyermek szépségverseny volt. De nem ám a gyermeki szépséget nézték, pontozták, neeeeeeeeem. Szerencsétlen 4-5 éves(!!!) kislányokat beöltöztették habos-babos-csilivili ruhákba, a hajukat feltupírozták, kilónyi lakkal beállították, jó vastagon kisminkelték, betanítottak nekik mozdulatokat, és így szerepeltek a színpadon. Különféle kategóriák voltak: western ruhás bemutató, ki-mit-tud kategória, énekeltek, táncoltak. A pontozó bírák figyelték a járásukat, tartásukat,stb. Mint egy lóvásáron! A győztes kislány édesanyja hangos sírásra fakadt, amikor kimondták a lánya nevét, majdnem elájult az örömtől. Én meg hányingert kaptam tőle! A film végén meg azt mondta: 5 évet kellett várni erre a pillanatra, de megérte! Könyörgöm, akkor ez a nő az 5 éves lányát ÖT ÉVEN keresztül trenírozta erre a versenyre??????? Szegény gyerek! Emlékeztek még arra a kislányra (szintén 5 éves volt), akit évekkel ezelőtt megerőszakoltak, és brutálisan meggyilkoltak? Ő is valami ilyen szépségkirálynő volt, azt hiszem.

 

Szerintem ezektől a gyerekektől elveszik a gyerekkorukat! Nem játszanak, nem járnak óvodába, nem ismerkednek a világgal, stb., hanem azzal telnek a napjaik, hogy a következő versenyre készítik fel őket a "gondos" szülők. Milyen élet ez??? Engem annyira feldühített, hogy muszáj volt kiírnom magamból. Egyesek nem tudják megbecsülni, ami megadatott nekik, inkább bazári majmot csinál a gyerekéből!!!

 

Bocsi a kirohanásért, az előző írásom jobb volt, de elszállt. Sajnos.

 

 

Bocsika

2009.03.15.
Most látom, hogy kétszer is megjelent a tegnapi irományom. Nem tudom, hogy csináltam, de elnézést érte. Úgy látszik, még van tanulnivalóm.

Ezt még tegnap írtam, csak nem tudtam betenni

2009.03.15.

Már megint itt vannak a haverok! Tegnapelőtt 11-kor mentek el, tegnap 10 után. Isznak, hangoskodnak, nem hagyják Muzsikát aludni, mert az ő szobáján járkálnak keresztül. Ma a változatosság kedvéért kint szalonnát sütnek. 1/2 10 van és most kezdenek hozzá! Én meg gutaütést fogok kapni! Főleg azért, mert az én Drágám egy következetlen apa, aki mindent megenged a fiacskájának! Nekem azt mondja, hogy nem engedte meg nekik, ne rajcsúrozzanak éjszaka, neki meg már mást mond! És én ettől megőrülök!! Szólni meg nem lehet, mert a kisfia szent és sérthetetlen!!! Ez az egyetlen olyan pont az életünkben, amin össze tudunk veszni. Nem bírom felfogni, hogy miért kivételezik vele ennyire???Senki mással nem ilyen! A többi gyerekével sem, az enyémekkel meg pláne!

Na, de vidámabb dolgok is vannak! Tegnap részeges pogácsát sütöttem. Italos embereknek ez való! Már teljesen profi vagyok a pogi készítésben, és szeretem is csinálni. Jól elszórakoztat. Holnap pedig sódert fogok szórni a kerítés mentén, mert a kutyák ott rohangálnak a sárban a szomszéd kutyával, illetve nem is rohangálnak, hanem tocsognak, mert a sok rohangálástól a fű kidöglött!  Az egyik kutya meg ugyebár szobakutya, és nem díjazom, ha nyakig sáros.

Nem tudom, írtam-e már, hogy szeretek kötni. Pulóvert, mostanában kardigánt, de bármit és bárkinek. Ez is egy jó elterelő tevékenység. Minél bonyolultabb egy minta, annál nagyobb a kihívás! Egyszer karácsonyra mindenki kötött cuccot kapott tőlem. Már annyira rákattantam, hogy ha ideges vagyok, rágyújtok egy cigire, és már nyúlok is a kötésemért. Nekem bevált, levezeti az idegeimet.

Csakúgy írkálok

2009.03.13.
Érdekes az orvostudomány vagy az állam? Már említettem, hogy van egy értelmi fogyatékos nevelt lányom. Születésétől fogva az, tehát nem fog meggyógyulni. Ennek ellenére 5 évente el kell vele menni az orvosszakértői intézetbe, hogy megnézzék "valóban" beteg-e. De minek? Nekem ez magas! Ha már itt tartunk azzal sem értek egyet, hogy ketten összesen (ő rokkant járadékot és családi pótlékot kap, én ápolási díjat)nem kapunk 80 ezer ft-ot. Ebből nem lehetne megélni, ha a férjem nem keresne. Azért szívesen meghallgatnám azt, aki ezt kitalálta, hogy milyen indokai vannak. Tegnap volt Muzsikának (én így hívom) a születésnapja, sütöttem neki tortát, tüzijáték is volt benne. Az volt a legérdekesebb, hogy már hónapok óta kérdezi, hogy mennyit kell még aludni a szülinapjáig, erre aznap, amikor van, elfelejtette. Teljesen meg volt lepődve, hogy tényleg, ma van? Tök cuki volt. Tegnap elolvastam egy halom cikket az altzheimer-kórról, de nem lettem okosabb. Nekem legalábbis nem egyértelmű, hogy mik a tünetei, a gyógyszerekhez meg rögtön odaírják, hogy milyen mellékhatásai vannak. Azért tájékozódtam, mert a Papa nem tetszik nekem az utóbbi időben. Sokmindent elfelejt, és élete során rengetegszer beütötte a fejét. Azt szokta mondani, hogy ha egyszer meghal, nézessük meg az agyát, mert az orvosok csodájára fognak járni.

Szülők és gyerekek

2009.03.12.

Halihó! A tegnapi napomért dícséretet érdemlek, úgyhogy képzeletben megveregettem a vállamat. Elmentem a kislányomhoz, utána felmentem Anyuékhoz (ugyanabban a bérházban laknak, csak másik lépcsőházban), és már alig vártam, hogy hazajöhessek. Nem azért, mert bármi bajom lett volna, csak úgy. Erre az Apukám (a továbbiakban Papa) kérdezte, hogy ráérek-e, mert el akar menni a Média Markt-ba tv-t venni a Nagyikámnak. Na, erre rögtön kezdtem rosszul érezni magam. Gondolom másnak is vannak "gondjai" az ilyen hatalmas áruházakkal (Tesco, Cora, stb.), nekem már csak a megemlítése is elég, hogy bepánikoljak. Ez azért érdekes, mert 5 hónapig dolgoztam a Tesco-ban , és még szerettem is. De azért bátran igent mondtam. Majdcsak túlélem valahogy. Na, el is mentünk, és JÓL BÍRTAM! Teljesen meg voltam elégedve magammal. Tegnap be is akartam írni ide a blogba, de olyan sz.. volt a netem, hogy nem próbálkoztam inkább. Ja, még az fontos, hogy Papa és Anyóca bármit kérhetnek tőlem, mert amikor nagyon a béka segge alatt voltam (értsd: nem mozdultam ki a lakásból, és úgy egyáltalán nem csináltam semmit, csak ültem egy helyben), na akkor Ők jöttek, elvittek sétálni, villamosozni, nálam aludtak, ha szükségem volt rá, a Papa elkísért az orvoshoz, a munkanélkülibe, stb. EZT soha nem tudom eléggé meghálálni NEKIK!

Most jutott eszembe, hogy szinte mindenki azt írja, hogy titkolja a betegségét mások előtt. Én se mondom el fűnek-fának, de van, amikor kifejezetten hasznos megmondani az igazat. Pl. Én ugyebár óvónőként dolgoztam kb. 20 évig. Na, és az egyik munkahelyemre úgy jelentkeztem, hogy rögtön megmondtam, hogy én pánikbeteg vagyok, és ez mit jelent. És mégis felvettek! Sajnos csak 1 évig dolgoztam ott, de imádtam. A mai napig az volt a legkedvesebb munkahelyem. És nem azért, mert "betegen" alkalmaztak, hanem azért, mert elfogadtak olyannak, amilyen vagyok, és állítom, hogy a betegségtudatomnak is jót tett, nem kellett titkolóznom.

Dilemma

2009.03.06.
A helyzet a következő: kinéztem egy jónak ígérkező állást (szociális segítő), ami anyagilag jól jönne, és valószínűleg tetszene is. Az egyik probléma az, hogy 50 km-re van, (nem tudom, a benzinköltséget térítenék-e), a másik probléma, hogy a férjem ellenzi. Viszont nagy előnye, hogy elég hozzá az érettségim, és a próbaidő után biztos állásom lenne. Nem tudom, megéri e a "családi perpatvart"? A férjemnek az a heppje, hogy én csak maradjak itthon, mert akkor nem kell azon aggódni, hogy el tudjuk-e hozni a suliból Muzsikát (így hívom a nevelt lányomat). Meg tudom érteni, mert ehhez szokott hozzá, mindig ő volt a kenyérkereső. De már olyan régóta itthon vagyok, hogy hiányzik valami másfajta tevékenység, amitől hasznosnak érzem magam, és nem utolsósorban anyagilag sem lenne rossz. Ráadásul, kinek kell egy 48 éves munkaerő a mai világban? Azt hiszem csak megírom a pályázatot, aztán majd meglátjuk.

Robbanásveszély

2009.03.04.
Olyan dühös vagyok, hogy mindjárt felrobbanok!!! Szerelmetes páromról sokadszorra is megállapítottam, hogy csapnivaló apa! Nem tudom miért, de a kisebbik fiával annyira elnéző és következetlen, hogy az már égbekiáltó! Nem dolgozik, nem csinál semmit, enyhén szólva kétes ügyletei vannak, mindenkit maximálisan kihasznál, és ezt apuci nem veszi észre, mindent elnéz neki, és TÖMI pénzzel! Kocsit vett neki, amit persze apuci fizet, befizette "C" kategóriás jogsira, amit persze elbukott, most befizeti mégegyszer! Mellesleg a sima jogsit is MÁSFÉL év alatt sikerült letennie! Megbeszéltük, hogy a telek árából kifizetjük az adósságainkat, meg befizeti az újabb vizsgára, meg kifizeti az autója műszaki vizsgáját. Erre mit csinál? Kifizeti az összes tartozását (autórészlet, biztosítás, bírósági büntetés, mobil-internet)! Ettől meg kell őrülni! És ha szólok érte, akkor le vagyok hurrogva! Azért holnap elmondom a véleményem, mert különben megpukkadok (most alszik)! Egyébként ma magamra is dühös voltam, mert nem bírtam a postán kivárni, hogy befizessem a csekket. Beismerem, megfutamodtam. Jött a pánik, én meg beijedtem. Azért később mégis befizettem, úgyhogy azért kicsit büszke is vagyok magamra. A lányomnak persze hogy nem mertem elmondani a telek-ügyet, mert olyan jó kedve volt, hogy nem akartam elrontani (bekötötték nála az internetet, meg a vonalas telefont). Összegezve: ma megint pocsék napom volt!

Helyzetjelentés

2009.03.03.
Ma voltunk az ügyvédnél, aláírtuk a papírokat. Szerencsére jól el voltam, pedig az úton odafelé elég pocsékul éreztem magam. Holnap indul a nagy pakolás, 3 nap múlva kell átadni a telket, addig ki kell rámolnunk. Holnap megyek a lányomhoz, de még nem tudom, elmondom-e neki a dolgot. "apucipicifia" hozza a formáját, a pár napja sütött süteményből már alig van, lopja a cigimet, viszont élmény beszámolót tartott a bátyjánál töltött két hónapról. Hát nem semmi! Volt ott minden! Játékgépezés több 10 ezer forinttal , ivás, lopás, stb. Mondtam, hogy nem akármilyen család! Még jó, hogy nekem a legjobb jutott!

Szomorú történet

2009.03.02.
Ma nagyon hálátlan feladatom volt. Már tegnap írtam, hogy a lányom egy emlékhelyet csinált az elvesztett kisfiának azon a telken, amit most eladtunk. Ma át kellett mennem, hogy átköltöztessem máshová, mert a vevő megijedt, amikor meglátta. Nem volt valami szívderítő! Nagyon felzaklatott. 6 éve történt. A kislányom terhes lett. Nagy öröm volt, nem volt semmi probléma. Aztán a szülés előtt két héttel a szokásos uh-vizsgálaton így közölték a hírt: "Hát ez a baba meggondolta magát." Ez reggel 9-kor volt, utána nem foglalkoztak vele, csak váratták. Este 6-kor szülte meg a babát, bent voltam vele, láttam. Olyan volt, mintha csak aludna. Amikor megkérdeztem, mitől halt meg, nem tudták, csak annyit mondtak, hogy nagyon hosszú volt a köldökzsinór. Ezzel szemben a boncolási jegyzőkönyvben zavaros magzatvíz, foszló test szerepel(?!) Ha ma történne biztos, hogy perelnék. A lányom nem is láthatta, mert azt mondták neki, hogy nagyon csúnya látvány lesz. Talán ezért is nem tud tovább lépni. Aztán tavaly úgy gondolta, ha van hová kijárni emlékezni, akkor könnyebb lesz. Ezért csinálta ezt az emlékhelyet. Megpróbálom majd vele finoman közölni, de félek, meg fogja viselni. Szóval, ma elég pocsék napom volt.

Problémák

2009.03.01.
Hurrá!!! Elszállt az előbb szépen megírt bejegyzésem! Akkor most nekifutok mégegyszer. Tehát: oda a nyugalmam! Hazajött a párom kisebbik fia /júniusban lesz 20 éves/. Eddig a bátyjánál lakott a városban már több mint két hónapja. Most a bátyja kirúgta, így haza kellett jönnie. /Mellesleg, azért rúgta ki állítólag, mert nem volt hajlandó elmenni vele a munkahelyére lopni!/ Az a bajom a kisebbik fiúval, hogy nem csinál semmit, kiszolgáltatja magát a barátnőjével, nem dolgozik, és ráadásul fordított életet él. Nappal alszik, éjjel eszik, mászkál. Újra megjelentek a nem éppen feddhetetlen barátok is , akik úgy járkálnak ki-be, mintha otthon lennének. Azt már meg sem érdemes említeni, hogy nem a legszebben beszél, a nővérére sincs tekintettel. A másik bejegyzésben leírtam, hogy ez a család nem akármilyen, de most már nem írom le mégegyszer, csak annyit, hogy eléggé érdekes. Pl. az anyjuk jelenleg börtönben ül gyilkosságért. Ha valakit érdekel a családunk, szívesen írok róla. Én úgy szoktam fogalmazni, hogy ebben a családban Muzsikával /így hívom a nevelt lányomat/ van a legkevesebb baj. Azonkívül, hogy középsúlyos értelmi fogyatékossága miatt a szellemi képessége egy 3 éves gyerekének felel meg, semmi gond nincs vele. Szóval ez az egyik gondom a nyugalmas élet megszűnése. A másik bosszúságot a kertvégi szomszéd okozta, aki szóvá tette, hogy UGAT a kutyám, és ez őt zavarja! Hát mit kéne csinálnia egy kutyának? Nyávogjon? Azt mondta, neveljem meg. Úgy felbosszantott, hogy magam is meglepődtem! Nem is mentem ki az udvarra, nehogy meglássam. Azért az én Drágám jól odamondogatott neki, remélem mostmár békén hagy. Amúgy az Anyuékon kívül MINDENKIVEL haragban van, mert mindenbe beleszól. Ideg-levezetésként sütöttem pogácsát, meg csokis muffint. A harmadik problémám az, hogyan mondjam el a lányomnak, hogy eladtuk a telket, ami egykor az övé volt, tőle vettük meg. Nem az a gond, hogy eladtuk, mert tudja, hogy anyagi gondjaink vannak, hanem az, hogy éppen tavaly állított egy kis síremléket az elvesztett kisfiának ott a telken, és most azt át kell telepíteni máshová. Ez pedig ki fogja borítani! Ettől tartok. Ez is egy külön történet. 6 éve történt, hogy a szülés előtt két héttel meghalt a babája, szerintem orvosi hibából! Ha valakit érdekel, majd leírom. Hát most ennyi. A másik bejegyzés hosszabb és részletesebb volt, kár, hogy elszállt.

Póthírek

2009.02.25.
Helló újra itt! Bocsi, hogy ilyen sokáig nem írtam, de nem is olyan egyszerű dolog ez a blogolás. Amikor lenne mit írnom, akkor nincs rá időm, amikor meg időm van, akkor meg nem jut eszembe semmi. Akkor most leírom, mi volt azóta. Az utolsó bejegyzésemmel jól elkiabáltam a dolgot, mert pénteken Zsuzsanna-napi bál volt a suliban, és persze hogy rosszul lettem! Leginkább egy rapszódiához tudnám hasonlítani, hullámokban jött. De megoldottam! A műsort végignéztem, utána jött a kajálda és a tánc, majd a tombola. Na, a műsor után kimentem az udvarra, beültem a kocsiba, elolvastam a "sajtót" /menekülési pont/, majd visszamentem. Amikor megint jött a pánik, bementem a lányok öltözőjébe, és fel-alá járkáltam egy darabig, aztán megint visszamentem. Úgyhogy egész jól elvoltam. Más. A lányomnak kedden volt a 27. szülinapja, sütöttem neki fantás sütit /ez volt a kívánsága/, meg vittem neki pogácsát /sajna anyagilag erre futotta/. Örült neki, és kivételesen jókedve volt. Én meg ennek örültem! Megint más. Napok óta az a fixa ideám, hogy infarktusom lesz, vagy legalábbis daganat van a hónaljamban vagy a mellemben. Fucsa, olyan húzó vagy szorító érzésem van azon a tájékon. Már el is határoztam, hogy elmegyek, és megnézetem, erre ma rájöttem, mitől van. Sose találnátok ki! A fahordástól!!! Napjában többször /min.3-szor/ hozok be fát, és mindig a bal karomra pakolom. Én meg már halni készültem! Azért nem kicsit megkönnyebbültem.

"Családi kötelékek"

2009.02.17.
Szerintetek örökölhető ez a betegség? A mi családunkban valószínűleg. Négy nemzedékre visszatekintve kimutatható valamilyen formájában. A nagymamám /95 éves/, ha rosszul van, a szívét fájlalja és kapkodva veszi a levegőt. Az anyukámnál a gyomrára van kihatással, nekem orvosilag bizonyított pánikbetegségem van, agorafóbiával megspékelve, a lányom meg majdnem az összes tünetet produkálja, ami a pánikbetegségre és a depresszióra jellemző. Jó kis család, nem? Zanami! Nagyon hálás vagyok a részletes bemutatásért /mármint a depr.-ra vonatkozóan/, sokat segítettél vele. Valahogy így elolvasva jobban megértem a lányom kiborulásait. Szerencsére most, mintha kicsit ritkulnának. Egyébként a lányom 26 éves, és azért nem hajlandó orvoshoz menni /bár egy ideje jár pszichológushoz, de szerinte semmi értelme/, mert látta, hogy én mennyire rosszul voltam, amikor elkezdtem a gyógyszert szedni, és nem akar ő is úgy járni. Való igaz, az a 2-3 hét nem volt egy leányálom! Nem tudtam enni, aludni, állandóan hányingerem volt,állandó ideg volt bennem, nem mertem egyedül otthon maradni. A férjem furikázott minden reggel anyuékhoz, majd meló után jött értem. Pocsék egy időszak volt. De azt mondom, megérte! Persze, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy igencsak kétségbeesnék, ha a dokinő azt mondaná, hogy álljak le a gyógyszerrel. Én ezt a gyógyszert /Apodepi a neve/ egy áldásnak tartom! Szerintem a napi fél tabletta nem egy nagy mennyiség, és legalább viszonylag normális életet élhetek. Egy példa: a lányom sokszor a fejemhez vágta, hogy EGYETLEN szülői értekezletre sem mentem el az iskolájába. Most pedig el tudok menni a nevelt lányom sulijába az ünnepségeket megnézni vagy a szülői értekezletre. /A férjemnek van egy 27 éves, értelmi fogyatékos lánya, aki napköziotthonba jár./ Persze azért a "nézőtér" közepére nem vagyok hajlandó beülni, csakis az ajtó közelébe.

Sztárok kontra pánik

2009.02.14.

Hajdanán a pánikbetegséget amolyan női hisztinek tartották. Ma már többnyire elismert betegség, bár még mindig vannak, akik szerint ez nem betegség. Az orvosok között is! Éreznék csak azt, amit mi, rögtön megváltozna a véleményük! Észrevettétek, hogy egyre több sztár szenved pánikbetegségben? Molnár Anikó még könyvet is írt róla! Hogy ez nekem miért nem jutott eszembe? Valószínűleg több tapasztalatom van ezzel kapcsolatban, mint neki. És  most újabb sztárral bővült a csapatunk! Britney Spears is pánikbeteg lett! Szegény.

Félelmek

2009.02.12.

A legtöbb pánikbetegnek halálfélelme van. Nekem nincs, soha nem is volt. Viszont rettegek attól, hogy elájulok az utcán! Fogalmam sincs, milyen az, mert még életemben nem estem össze. Ha nem vagyok egyedül, akkor nincs probléma, de ha egyedül vagyok, akkor mindig bennem van a félsz, és mint minden pánikos tudja, ezzel már el is indul a "lavina". A félelemtől gyorsabban veszed a levegőt, ettől el kezdesz szédülni, és rögtön olyan érzésed lesz, hogy rögtön elájulsz. Én ilyenkor mélyeket lélegzek, hogy ellenőrizzem, nem fulladok-e, kapok-e rendesen levegőt. Ezután becsukom a szemem, hogy érezzem valóban szédülök-e, vagy csak a tudatom játszik velem. Ha nem "dőlök" el, akkor még az egyik lábam is felemelem, hogy úgy is megmarad-e az egyensúlyom. Persze, előtte szétnézek, hogy látja-e valaki, nehogy hülyének nézzenek. Ha az eredmény biztató, akkor elkönyvelem, hogy a pánik csinálja ezt és kivárom, amíg elmúlik. Persze olyan is van, amikor olyan pocsékul érzem magam, hogy mindent hátrahagyva hazajövök. Általában a postán vagy a boltban szokott rámjönni ez az érzés, ezért pl. nem megyek be a corába, vagy a tescoba, mert túl nagy a tér, hamarabb megtalál a pánikom. Pont ma fújtam le az összes programomat, mert úgy éreztem, nem vagyok képes elintézni. Helyette a jól bevált elterelő hadműveleteket alkalmaztam, úgymint fahordás, takarítás. Sőt, felfedeztem egy újabb jó kis elfoglaltságot: a favágást! De nem ám kis ágacskákat, hanem rendes farönköket aprítottam. Szuper volt! El is feledkeztem a pánikomról. Most viszont nem érzem a bal kezemet, alig tudok írni. Lehet, hogy egy kicsit túlzásba vittem, de megérte! A másik nagy félelmem, hogy megfulladok. Erről sem tudok semmit szerencsére, de félek tőle. Érdekes, hogy a kocsiban nem félek, meg a vezetéstől sem. Pontosabban akkor nem jön "pánik elvtárs", ha én vezetek vagy a férjem. Ha más, akkor rizikós a helyzet. Vagy jön, vagy nem. Pl. amikor a második unokám született és mentünk a kórházba látogatni, egy ismerős vezetett, ráadásul hátul ültem /utálok hátul ülni/, na akkor olyan rosszul lettem, mire odaértünk, hogy alig bírtam betámolyogni a kórházba. Nekem életbevágóan fontos, hogy minden helyzetben lássam az un. menekülési útvonalat. Ez lehet egy kijárat a friss levegőre, vagy a mellékhelység. Az említett helyzetben a wc volt a megmentőm! Ilyenkor bemegyek és fel-alá sétálok, amíg jobban leszek. Azért volt már rá eset, hogy a kocsiban is elkapott a rosszullét, ilyenkor lehúzom az ablakot - nem számít, hogy milyen hideg van - előveszem a táskámból a "hányós zacskót" /ez mindig nálam van/, és "utánam a vízözön" alapon folytatom az utam.

Bemutatkozás, egyéni praktikák

2009.02.11.
Nagyon örülök, hogy már az első írásomat ilyen sokan elolvastátok! Akkor most már illik bemutatkoznom. 48 éves vagyok /10-et simán letagadhatok/, egyszer már elváltam, most házasságban élek nagyon boldogan! Két felnőtt gyermekem van, már mindketten önállóak. Nem dolgozom /hű, de jó nekem!/, nemrég költöztünk ki a városból /kutya, macska, kert,stb./. Imádok itt lakni! Hogy mióta vagyok pánikbeteg? Már az idejét sem tudom, olyan rég. Voltam már lent és fent, szedtem mindenféle gyógyszereket, jártam több orvosnál, vizsgálatokon, stb. Gondolom ezt a tortúrát mindenki ismeri. Azt, hogy viszonylag jól vagyok és normális életet tudok élni, tulajdonképpen az Anyukámnak köszönhetem. Ő hallott arról a dokiról a rádióban, akihez azóta is járok és aki szó szerint megmentette az életemet! Mert amilyen életem volt addig, az már nemigen nevezhető annak. Odáig jutottam, hogy a földszinti lakásból a szemetet nem mertem kivinni, mert féltem, hogy rosszul leszek. Buszra, villamosra nem tudtam felszállni, inkább gyalog mentem. A boltba úgy mentem, hogy ha sokan voltak, inkább be se léptem. Ha kevesen, akkor gyorsan összekapkodtam, ami kellett, és imádkoztam, hogy mielőbb kint legyek. Mára odáig jutottam, hogy el tudom intézni a dolgaimat, minimális gyógyszert szedek /napi 1/2 szemet/, busszal, villamossal most sem utazom, inkább autóval közlekedek. Nem mondom, hogy nincsenek rosszabb napjaim, olyankor nem megyek sehová, itthon meg elterelem a figyelmemet, és kivárom, amíg elmúlik. Bevált módszereim: takarítás, mosogatás, kerti, udvari munkák, játék az állatokkal, kötés, rejtvényfejtés, és újabban a sütés. Persze mondhatjátok, hogy könnyű nekem: se kisgyerek, se munkahely. Hát igen, hál'Istennek szerencsés vagyok! Áldom is a sorsomat, hogy egy ilyen férjet kaptam, igaz, megdolgoztam érte! Node erről majd máskor írok.

Bejelentkező-próba

2009.02.11.
Halihó! Kedvenc időtöltésem különféle oldalak nézegetése a neten. Így találtam erre az oldalra is, és nagy örömmel tölt el, hogy mennyi sorstársat találtam. Persze az öröm nem annak szól, hogy milyen jó ezzel a betegséggel élni, hanem annak, hogy lesz kivel beszélgetni erről a témáról. Végig olvastam a pánikról írt blogokat és meglepő, mennyi hasonlóságot fedeztem fel. Mindegyikben találtam olyat, ami rám is jellemző.