Hajnal Leszbosz szigetén

Kedvesem napok óta sántikál valamiben.

Pénzt gyűjt-ez meglepő számomra, illetve nem gyűjti, hanem dugdossa...Roberta barátunkkal susmutol, sutyerál, sutyorog, telefonálgat...Miss Hárpia, hát mire is gondolna, ha nem arra, hogy valami vaj van kettőjük füle mögött?...Nagyon romantikus lenne, ha azt írhatnám, hogy teleszórta közös szerelmi fészkünket, az ágyunkat rózsákkal, és arra helyezte hanyagul a meglepit,amire hetek óta gyűjtöget-ám sajnos a nyilvánvaló tény az, hogy kihisztiztem, hogy elmondja, mire készül...szégyellem magam..(na azért annyira nem.:)))

Istenem, milyen szép tud lenni néha az ÉLET!!!Ez a kegyetlen, csodás, napsütötte, egyetlen, gyönyörűséges élet!!

Nem vagyok Lyme kóros-negatív lett az eredményem...

Furcsa nap volt, minden elúszott előle, lustán-lomhán, elmosódottan.Szinte semmire nem emlékezett belőle. A lelkiismeretfurdalása folyamatosan kikandikált, mint ködmön alól a csizma, de a Lány nem volt hajlandó észrevenni.

Szavak nem jutottak el álmos lelkéig, csak érzések-érintések, bűntudat marta keserűn a gyomrát, érezte a sötétséget, halványan lebbenő hajának síkos illatát, gyöngyösen-gyémántosan gördültek le nyakán az izzadságcseppek...Az utca sötét volt, néhány kóbor kutya ugatta a kifliholdat, a Lány gyomra marokbaszorult, keserű-töppedten, mint a sütőben sült alma, valami kis édes felhanggal keveredve...az izgalom, a fájdalom, elvágyódás? Nem tudta.Csak azt, hogy ő nem Ő, hanem másvalaki Ő-je...Gyűlölte magát. Hol van a határ, nem tudta. Gyönyör kúszott-indázott fel szorongó szívébe.Aztán csak egy ölelés,kósza járókelők.Százhuszas pulzussal ocsúdott fel, majdnem kiugorva kígyóbőréből-igen, annak érezte magát.Ez nem játék-gondolta lélekben zokogva.

Végre vége a sötét napoknak-hazamegyek:)Lassan már kezdett a blogom egy depis liba naplójává avanzsálni...mi mindent össze nem szedtem már...Rák, Lyme-kór, depresszió:))

Péntek délután van, Kismajom az anyámnál, Hercegnőm már délelőtt felült a vonatra, ami oly messzire röpítette...és oly sokszor hozzám, vissza...Most már talán haza...Remélem.

Hiszek a szerelem erejében.

Hiszek az érintésben, szelíd-bűvös dallam táncában,ölelésben.

A fájdalom lelkünk legmélyéből jön, és nehéz hozzáférkőzni...Miért érzed azt, hogy hiába élsz valakivel, mégsem tudsz róla semmit? ...Aranyszállal átszőtt fátyol mögött éljük mindennapjainkat, csak néha sejlik fel alóla valódi mosolyunk.Milyen a bánat színe-azt mondják, fekete.Szerintem padlizsánlila...homályosan selymes-nehézfényű, súlyos.

Ott fekszik az az ember, az a lány,akire vártál egész életedben-a gyönyörű, feszesbarna arca tejesen sápadt, arcára mély árkot szántanak a könnyek.Persze, hogy nem akartad megbántani.Milyen az én színem? A szívemé vibráló-vakító kék, az arcomé fehér, a gondolataimé...

1.41-világított a sötétben a foszforeszkáló óra számlapja.

Döbbenten ültem fel az ágyban-hajnal háromnegyed kettő, és kedvesem még sehol sincs? Mindenesként dolgozik egy étteremben, tizenegyig vannak nyitva, de általában már háromnegyed tizenkettőkor nyílik az ajtó...

Napok óta rossz kedvem van.

Szeretnék átlátszó lenni-senkihez nem szólni, senki ne szóljon hozzám-csak pislogok testetlenül, nem akarom, hogy bármi vagy bárki megérintsen...az lenne a jó, ha védőburok venne körül...

Hogy kell átlátszónak lenni? Valaki mutassa meg--------

Tegnap kivittek a barátaim a kertembe-gondűzés gyanánt. Egyedül vagyok, Hercegnőm folyamatosan délutános, Kismajmot az apja elvitte két hétre(rettenetes, mennyire tud hiányozni!!)

Ültek a kanapén, síri csendben-gondoltam is magamban, ha ezek ilyenek lesznek, hazaküldöm őket:)-aztán Panni bátyja elkezdte köszörülni a torkát.