Myalgiás ölelés

Szerző: csocsoszan

A BLOG LEÍRÁSA

Lelkileg és szellemileg szeretném segíteni betegtársaimat abban, hogy nap mint nap megbírkózzunk a helyzetünkből adódó nehézségekkel.

Látogatás: 40936 alkalommal

A blogban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság-, és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal.

Autoimmun rovás

2016.04.22.

 Szervusztok! Lássuk csak, mi az, amit legtöbbünk megnéz minden nap a neten?Tudjátok? Én megmondom: a fogyókúrás receptek. És bizony nem is csak egyet olvasunk el belőlük, nap mint nap, hanem többet is, úgy hogy ebből akár " Maradj talpon!" versenyt is rendezhetnének, mert volna rá közönség is meg versenyző is, elég, habár, ami azt illeti, ezt inkább " Maradj sovány!" címen kellene beindítani.. Azt azonban lefogadom, hogy egyikőtök sem hallott arról a  receptről, amelyet ma én osztok meg veletek. Sajnos, nem az én agyam szüleménye- hogy ezzel büszkélkedhetnék- de az tutti, hogy olyan, amilyet még nem hallottatok, s amelyet mindenki követhet, allergiától föggetlenül és mindenféle mellékhatás vagy kockázat nélkül. Nem kell hozzá csak egy üres papírlap, amire annyiszor kell egy-egy vonalat húzni, ahányszor a szánkba teszünk valamit. Figyelem! Nem azt mondtam, hogy ahányszor eszünk, hanem ahányszor a szánkba dugunk valamit. Ennek értelmében ha teszem fel három szál szalmakrumplit fogyasztunk el, akkor ez három vonalat jelent, ha tíz korty almalevet iszunk, akkor ez tíz vonalat jelent, s ha egy szüteményt három harapásból falunk be, akkor az egyenlő három vonallal, s így tovább. Este összegezzük a vonalak számát és azon igyekszünk, hogy másnap  lehetőleg kevesebb vonallal érjük be, s egy idő után, a sikerélmény eredményeként megjön a várva várt fogyás is. Ezt egyik ismerősöm mesélte, akinél ez nagyon bejött, mert mint  elmondta, úgy megrémült az első napi vonalak számától, hogy azontúl nagyon betartotta az előírást és sikerrel járt. Próbáljátok meg, hátha nektek is sikerül. Ami engem illet, szomorúan kell bevallanom, hogy nálam még ez sem jött be, azon egyszerű oknál fogva, hogy csaló vagyok. Nagyon szégyellem ezt nektek bevallani, de semmit sem érne a barátségom, sem a szavam, ha ezt elhallgatnám. Én ugyanis azt csináltam, hogy a három szál szalmakrumplit egyszerre gyúrtam be a számba, ami ugye gyetlen vonalat jelent, a süteményt is egyből bekaptam, mint kutya a legyet, tehát azt is csak egyetlen vonallal jelöltem, s ehhez hasonlókat műveltem, gyalázatos módon. Hát így aztán nem lehet semmire sem menni, az bizonyos. De mivel én hiszek az emberben- úgy általában- abban is hiszek, hogy ti nálam sokkal de sokkal becsületesebbek vagytok, főleg önmagatokkal szemben, és így talán lesz ennek az egésznek jó kimenetele is. A jó eredményt aztán írjátok legalább az én számlámra, hogy ne búslakodjak. Én tehát maradok továbbra is a klasszikus, eredeti rovásírásnál, amit átültetek a ti számotokra is olvashatóvá, és úgy írom leveleimet , amelyeket ezentúl a " Fiona levele" című blogban olvashattok.  A myalgiás ölelés ezentúl is érvényes! Ti pedig le ne mondjatok az említett, fogyókúrás, autoimmun rovásról! Sok sikert!

Felírok valamit

2016.04.13.

De most már valóban itt a tavasz, s ezt leginkább onnan tudom, hogy már naponként bemerészkedek abba a fűtetlen szobába is, ahol a könyveket tartjuk. Ezt évente, ilyentájt megkísérlem, annak ellenére, hogy  aztán, néhány nap múltán már csak gyógyszerrel tudok lélegezni. Férjem szerint nekem jobb volna, ha mindig fagypont alatt lenne az időjárás, mert akkor nem bocsájtkoznék ilyesfajta kísérletekbe, s lehet, hogy igaza van. Már évek óta tervezem ugyanis, hogy teljesen felszámolom a könyvtárunkat, s egy szobányit már el is ajándékoztam különféle iskolai könyvtáraknak, de a még megmaradt egy szobányitól nem tudok megválni. Ezt persze csak az érti meg, aki maga is a menza pénzéből vásárolta annak idején a könyveket, amelyekhez külön-külön egy-egy fiatalkori emlék fűződik, amelyekhez az ember, az évek múltával mindinkább jobban kötődik. Nehéz tudomásul venni, hogy csak vadonatúj könyvet vehet kezébe az ember, mert különben azonnal bedagad a torka s nem győz levegő után kapkodni. Nem is értik ezt sokan, a laikusok, de ti, barátaim, akikkel egy hajóban utazom, bizonnyal igen. Nem is tagadom, hogy ma megint újabb kísérletet tettem arra, hogy kézbe vegyek egy  régi könyvet,  ezért aztán kutyául érzem magam, s aligha tud megvígasztalni valaki. Gondolok azonban rátok is, akik szintén ebben szenvedtek, ezért szeretnék legalább nektek valami használható tanácsot adni. Felírni valamit arra az esetre, ha ti is ebben szenvedtek. Felírni valamit, miként azt az egyik orvos tette nekem nemrég. Miután ugyanis kiderült, hogy az addig felírt összes gyógyszerre allergiás vagyok, eléggé ingerülten- akárcsak ha én lettem volna a hibás!- az illető már nem is nyúlt többé a receptes tömbje felé, hanem  idegesen leszakított egy darabot az asztalán lévő cigarettás dobozról,l és arra írta fel az újabb gyógyszer nevét, mondva, hogy úgyis adják azt recept nélkül is a patikában. Hát valóban így volt, mert  az nem volt  egyéb, mint egy szájvíz, ami, mint kiderült, pechemre még alkoholos is volt, tehát azt sem használhattam. Bevallom, jobban szerettem volna, ha semmi nélkül, csupán jószóval enged utamra, mint azt, hogy így, balgának nézve szabadult meg tőlem. Mert megértem, hogy a magamfajta hiperérzékeny beteg kényelmetlen páciens, de azt nem szeretem, ha gyagyásnak néznek. És mi van akkor, teszem fel, ha történetesen én nem nézem meg, hogy mit tartalmaz az a szájvíz és elkezdek öblögetni vele?! De ezt a történetet csak kitérőnek szántam. Azt szeretném tulajdonképpen mondani nektek, hogy ha ti is hasonlóan allargiásak vagytok a házi porra s így a könyvekre is, inkább tegyetek le az olyasfajta könyvtárszobai zarándoklatról, mint én. Legyetek okosabbak és inkább facebookoljatok naphosszat, mert attól nem fogtok fulladozni sem viszketni. Ezt írom fel nektek ma, a képzeletbeli papírszeletre, s konkrétan ajánlom, hogy nézegessétek Leonid Afremov modern impresszionista festő képeit, amitől biztosan jó hangulatra derültök. Fogadjatok szót!  És aztán aludjatok jól, álmodjatok szépeket! Jóéjszakát betegek!

Üdvözlöm a medvét

2016.04.08.

Szervusztok! Hogy vagytok ebben a szép, tavaszi időben? Ki tudtok-e menni legalább az udvarra? Én ugyan nem, mert a sok, virágzó fa úgy ontja az illatot, hogy ha csak kilépek az ajtón, máris elfog a köhögés. Na de bentről, az ablakon át azért én is figyelem a dolgokat, s gyönyörködöm a tavaszban. Az udvarunk telestele van a csodálatosan szép gyermekláncfű virággal, amitől olyan, mintha arannyal hintették volna be. Fogok is az alkalmon és minden nap eszem belőle, a szárát jól megaprítva, kevés cukorral, s ettől remélem a májam csodálatos gyógyulását. Nagyon ajánlom nektek is, főleg, ha mint én, rengeteg gyógyszert szedtek. Itt van egy másik gyógyítási módszer is, amelynek szintén szezonja van, éspedig a medvehagyma, ám én azt, erős fokhagyma illata azaz jobban mondva büdös szaga miatt, egyáltalán nem tolerálom. Azért  ti megpróbálhatjátok. Most látom, hogy a neten még medvehagymás kalácsot is ajánlanak, de lám-lám, végre egy olyan kalács, amit én nem kívánok! Azt mondom- egye meg az, aki szereti, mármint a medve! Ma csak ennyivel jövök nektek, s persze, a myalgiás öleléssel! Üdvözlöm a medvét is! Remélhetőleg, sohasem találkozom vele. Veletek viszont gyakran, itt, és talán valamikor, személyesen is! ( És most mosolyt kérek!)

A húsvéti csoda

2016.03.25.

Az emberrel néha történnek olyasmik, amiket el sem hinnénk, ha nem velünk esne meg. Ez rám igen gyakran vonatkozik. A múlt hétvégén például úgy lerobbantam, hogy az már nálam is csúcs.Valami vírusos nyavalya indíthatta be a folyamatot, amelynek következtében jónak láttuk kihívni a mintegy 6o km-re lévő  orvosomat. Ő, látva helyzetemet, a bénaságomat ,magas lázamat s egyebeket, némi hümmögés után azt tanácsolta, hogy amennyiben a lázam csökken,  megpróbálkozhatunk  az itthoni kezeléssel, hogy ne kelljen az ünnepeket is kórházban töltenem, de látszott rajta, hogy ebben cseppet sem bízik.Én is felkészültem arra, hogy a jelek szerint egy újabb, horrorisztikus gerinc- és agyvelőgyulladásnak nézek elébe, s azt kívántam, bárcsak engem robbantanának fel a terroristák, semhogy ezt ismét átéljem. S mit ad Isten, a lázam esni kezdett s a tegnapelőtt már egyedül kimentem a fürdőbe. A tegnap pedig, egy ideig magamra maradva, kimerészkedtem a konyhába is. Amint ott nézelődök, hát látom, hogy a  borogatásomra használatban lévő nagy káposztafejnek fele még megvan, s szinte felkínálkozik, hogy a szép, nagy levelekbe néhány tölteléket töltsünk. És egyébre már nem is gondolva, nem haboztam nekilátni és megforrázni azt a néhány laput. Az már igaz, hogy eközben vödörszerűre dagadt a lábam, s legalább húszszor  le meg felálltam, de közben édesanyámmal beszélgetve- aki a falon lévő képről dorgált engem serénységemért- nem tagadom, néhány könnyet is ejtettem, ám , botomra támaszkodva, s  fennszóval fohászkodva, sikeresen végbevittem tervemet. Mert az Úr csodásan működik és mert velem ismét megtörtént a húsvéti csoda. Mert azt még csak megérti az ember, hogy Jézus feltámadott, hiszen ő Isten fia volt, ám azt, hogy engem,  szakadt rongybabát, már annyiszor feltámasztott, nehezen lehet felfogni. Most nem  mennék bele a hit és az ezotéria mélységeibe, de állítom nektek, hogy én annyiszor de annyiszor megtapasztaltam a feltámadás csodáját, hogy késztetve érzem magam , hogy ezt  az élményemet másokkal is megosszam.. Szívemből kívánom, hogy ezt  ti is megtapasztaljátok! Áldott, békés húsvétot kívánok mindannyiatoknak!

Mudrázzatok

2016.03.18.

Mondjátok meg nekem, mire való az, hogy az embernek minduntalan a kezébe nyomják a leleteit?!  Ezt szó szerint nem tudom elkönyvelni, ugyanis ezekből már akkora aktacsomók tornyosulnak a könyvespolcon, hogy  valóban csak egy  hivatásos könyvelő tudna rendet rakni közöttük, és hovatovább már nagyobb helyet foglalnak el, mint a könyvek. Néha azt gondolom, hogy de jó annak, aki ezekből mit sem ért, így aztán csak gyűjti őket papír gyanánt, de mivel én eredeti, becsületes szakmám szerint  valamicskét értek is belőlük, tudjátok meg, hogy nincsenek javamra. Mert mi a fenének kell tudnom azt, hogy a vérképem egyre romlik vagy hogy a vérsüllyedésem az egekben jár?  Kutya legyek, ha ez  engem még érdekel! Annál jobban foglalkoztat például az, hogy ti mit gondoltok az élet dolgairól, és mi lenne az, amivel magunkon segíteni tudnánk. Most éppen azzal foglalkozom, hogy kipróbáljam magamon a mudrát és aztán, eredményeimről be tudjak majd számolni nektek is. Hogy mi a mudrá?  Nahát éppen ezt kérdezem én is magamtól. Mert  annyit  tudok, hogy ez egy hindu és buddhista hitvilágban alkalmazott gyógymód, amely abból áll, hogy a kéz és az ujjak tartásával egyensúlyba hozzuk a testünket-lelkünket- ez a hivatalos definíció.  Az utasításokat követve el is kezdtem igazgatni az ujjaimat, hol erre, hol arra, de bevallom, hogy ez csak annyi eredménnyel járt, mintha nem is mudrázni, hanem teszem fel bokázni akartam volna. Mert hogy csak egy egyszerű gyakorlatot említsek, az nagyjából abból áll, hogy például a behajlított hüvelykujjunkkal megfogjuk a szintén behajlított mutató vagy gyűrűs ujjunkat s így tovább. Namármost, ha ezt én meg tudnám tenni, akkor  már mindnyájatoknak pulóvert kötöttem volna az ujjaimmal.  Egyszóval, a dolog számomra nem megy, és legalább annyira  sikertelen, mint a fuvolára és zongorára írt, képzeletbeli zenedarabom. Én ugyan mudráznék, ha tudnék, de csak kínlódás származik belőle. Töröm hát a fejem, hogy mit tehetnék ez irányban? Másegyéb nem jut eszembe, mint hogy a mi hitvilágunkban is szoktuk használni a kezünket öngyógyítás céljából, ám ezt úgy szoktuk csinálni, hogy a két tenyerünket egymás felé fordítjuk , összetesszük, és aztán küldünk egy sóhajtást odafel, a fellegekbe. Vannak, akik  ezt több más, hangos szóval is kísérik, de én ezt nem szoktam. Így is, úgy is, imádság annak a neve. És ehhez mégcsak nem is kell ide-oda pászitani a sokszor fájó ujjainkat, mert jól van az úgy, kinek ahogyan sikerül, és a hatásfok legalább annyi, mint a hinduk mudrájánál. Ma csak ezt a  tapasztalatot tudtam veletek megosztani. Azért persze, ha csak tudtok, mudrázzatok, de azoktól, akik erre  a luxusra képesek, panaszt ne halljak! Az én myalgiám csupán csak egy ölelést enged meg nekem, de azt mindenképpen elküldöm nektek most is!

A legjobb orvosság

2016.02.25.

  Hello, hello, mindannyiatoknak! ( Tetszik az üdvözlésem? Ez igazán pesties, nemde?!) Az utóbbi napokban kissé megint eltűntem a láthatárról, de mondtam nektek, hogy csalánba nem üt a mennykő, ezért ne aggódjatok értem, mert ismét itt vagyok. De mielőtt elmondanám nektek, amit akarok, először is megkérdezném tőletek, hogy tudjátok-e, mi haszna van a myalgiás karnak? Barátaim! Nem ének karra gondoltam- ugye tudjátok?! Szóval, nyújtsa fel a kezét, aki tudja!  Nem látok senkit kiesni a padból- akarom mondani az ágyból- ezért megmondom nektek.Hát az, hogy nem lehet vakarózni vele.Na! Én sem tudom megvakarni a kiütéseimet, amelyek írtón viszketnek rajtam már napok óta, ezért, hogy elfoglaljam magam és eltereljem róla a figyelmemet, elmondom nektek, hogy mi volt a legjobb orvosság, amit  valaha kaptam. Ott kezdem, hogy amikor három hét káposztaleveles kúra után sem tudtam a térdem behajlítani, látva ennek makacs pirosságát( akárcsak egy szemérmes leányzó), mégiscsak rávettem magam, hogy újra elmenjek vele ultrahangra. Kiderült, hogy a legújabb fejlemények szerint, most már ez az ízületem is megtelt kisebb-nagyobb cisztákkal. Mit tegyünk?- hümmögött az orvosom. Ahhoz, hogy leszívják belőle a folyadékot, először is a  kardiológus jóváhagyása szükséges, hogy  rövid ideig leállíthassák a vérhígítót. Ezt az engedély viszont nemigen kapom meg. De ha mégis-mondta- akkor is találni kell egy olyan ortopéd orvost, aki a leszívást elvégzi, s erre nem szívesen lesz vevő egyikük sem. Hm-hm-hm. Ez azon ritka alkalmak egyike volt, amikor az orvosom szemében olyasmit láttam megvillanni, amit igen ritkán lehet tapasztalni manapság az ő körükben. Végül úgy döntöttem, hogy mégis hazajövök és tovább rakosgatom a  friss káposztalevelet, a régi eljárás szerint. Miután az orvosom- más nem lévén a közelben- rámadta a nadrágomat és felhúzta a cipőmet, ezzel engedett utamra:" Asszonyom, nagyon sajnálom, hogy  jelen esetben semmit sem tehetek önért. Csupán tanácsot adhatok. Nagyon kérem, ne hagyja magát!"  Mondhatom nektek, hogy ez volt életem első olyan orvossága, amit feltétel nélkül , azonnal elfogadtam és rögtön be is vettem. Azóta is ezt használom naponként. Állítom, hogy nincs semmilyen mellékhatása. Most tovább adom nektek is, hogy használjátok. Bármilyen formában lenyelhető, aki a kanalas orvosságot kedveli, ám tegye abba, úgy vegye be. Csak el ne mulasszátok minden nap bevenni! Túladagolástól nem kell tartani! Myalgiás ölelésem! ( Ajjajaj, a karom...!)

Málészájúság

2016.02.10.

 Gyakran hallom  a panaszt, miszerint valaki édesszájú,s ezt olyan keserű sóhajtással közlik, mintha egyenesen halálhírről értesítenék az embert. Merthogy ez baj. Én pedig örömmel közlöm veletek, hogy  ami engem illet, én málészájú vagyok. Na nehogy azt higgyétek, hogy ez valami olyasmit jelent, mint gyámoltalan, pipogya alak, mert az efféle jelzőket  semmi szín alatt el nem fogadom! Az én esetemben ez úgy értendő, hogy mindent szeretek, ami kukoricalisztből készül, s amelynek neve mifelénk-málé. Meg is eszem az ebből készült ételek egész skáláját, s bár azt -ellentétben másokkal, akik mindent  így  reklámoznak- nem mondom, hogy stresszoldó hatása is lenne , állítom, hogy aranyakat ér. Az olyan betegségek esetén, amikor a kenyér ártalmunkra van- pl. TRAPS szindróma, glutén-érzékenység, Crohn-betegség- csodákat tud művelni pl a puliszka, s lásd, hogy a dél-amerikai kontinensen majdnem teljesen ismeretlenek az említett betegségek... Annak idején a német és orosz lágerekben is főként azok maradtak életben, akik a puliszkát megették,  és ezáltal védve voltak a különféle, járványos bélbetegségektől. A népi gyógyászatban is alkalmazzák. A tejben főzött, meleg puliszkával  beborítják a fájó ízületet, amellyel csodákat tud művelni. A mellkasra helyezett langyos puliszka csillapítja a köhögést. De nem is szorzom tovább, mert ezekről ti magatok is tudtok informálódni. Inkább elárulom, hogy én  e téren leginkább a csirkemártásos puliszka iránt érdeklődöm, amelyet úgy szeretek, akár az egyszeri székely ember. Ismeritek a történetét? Ha nem, hát elmondom.  Megesett hát, hogy a székely ember kissé pityókosan, későre tért haza a kocsmából, s hogy ne bosszantsa az asszonyt, nem gyújtott lámpát. Éhesnek azonban éhes volt, ezért óvatosan így szólt a feleségéhez- Hé asszony, adsz-é valamit ennem? - Ott a puliszka  az asztalon- felelte kelletlenül a menyecske.  Szép, világos éjszaka volt, a hold éppen besütött az ablakon s az asztalra karikát rajzolt. Az ember azt hitte, hogy az a tányér lesz a mártással, ezért kitakarta a puliszkát, vágott belőle s  azzal mártogatni kezdte. Mikor a puliszka elfogyott,  nagy megelégedéssel, szépszerint lefeküdt. Reggel ezzel fogadta az sszony- Na aztán kend jól bélakott az éjjel, mert mind megette a puliszkát s a gyermekeknek egy cseppet sem hagyott.- Hát annyi mártást tettél hozzá, hogy alig győztem megenni- így az ember.- S hát legalább ízlett-é a mártás?- kérdezte huncutul a menyecske. - Erőst jó volt- mondta határozottan az ember.- Na akkor jó, mert ezután is ilyent fogok főzni.- mondta az asszony, s nagy volt a békesség, hiszen az ember  semmiért sem adta volna, hogy neki olyan jámbor asszonya van, aki minden körülmény között kedvében jár az urának.  Tetszett a történet?   Ha igen, akkor nosza hamar  készítsétek oda a  vizet, s főzzetek egy kiadós, szép, sárga puliszkát, akárha a holdvilággal is, mert tudjátok meg, hogy a beteg ember számára ez jobb, mint az arany. A málészájúságot illetően most maradjunk ennyiben! Myalgiás ölelésem, a továbbiakra is!

Átverés

2016.02.07.

 Senki sem gyanúsíthat azzal, hogy nem vagyok toleráns az Európát elárasztó migránsokkal szemben. Sőt, nemcsak toleráns vagyok, hanem egyenesen szolidarizálok is velük, s mindezt teljesen spontán teszem. Mostanáig nem is tudatosult bennem , hogy kultúrájuk iránt ekkora érdeklődést mutatok, sőt egyenesen átveszek tőlük egyes  dolgokat. Itt van például a bevett szokásommá vált éjszakai evés, amit most  már rámádánnak nevezek, s  kikérem magamnak, hogy ezentúl valaki is másként értelmezze. Az persze egészen más, hogy én nappal is eszek, de elvégre  senki sem várhatja el tőlem, hogy a saját kultúrámnak egyik napról a másikra hátat fordítsak!  De hogy komolyra fordítsam a szót, talán jobb lesz, ha leghamarabb  veletek szolidarizálok, s végre valami hasznavehető dologról is írok nektek. Eszembe is jutott, hogy feltétlen említsem meg nektek a szájüregi s egyéb fekélyek kezelésére nagyon alkalmas apróbojtorján főzetet, amellyel mosakodni, öblíteni lehet, de teaként is használható minden irritált szervünk gyógyítására. Nálunk a családban nem is volt használatban másegyéb teaféle,  s  gyermekkoromban , nyaranta ennek begyűjtése volt  egyik fő feladatom.  Intim mosakodószerként is használhatjátok, s ha én mondom, akkor tudjátok, hogy ez nem átverés. Átverésnek itt vannak az olyan tévéműsorok, mint amilyet a minap is láttam, amikor beharangozták, hogy az N vitaminról lesz szó, amelyről azt gondoltam, hogy valamiféle áttörés a vitaminok világában, amiről én még nem hallottam. Amint azt a sok-sok reklám után végül elmondták, ez nem más, mint a  nagybetűs természet, azaz Natura, amelyből minél többet fogyasszunk, egészségünk érdekében. Hát mondom nektek, hogy ennél nagyobb átverést nemigen tudnék elképzelni egy köztiszteletben álló, komolynak  ismert szakember műsorvezetőtől. S bár ezt  ő talán szórakoztatónak tartotta , ezek után, én már biztosan nem fogok  többé leülni  a tévé elé olyankor, amikor az ő műsora következik. Átverni ugyanis engem , egyazon személy részéről csak egyszer lehet. Ha netán erre többször is alkalmat adok, akkor arra itt vagyok  saját magam ,   amikor  azt  gondolom, hogy  éjjel is büntetlenül  ehetek , s  azt is elhiszem, hogy ilyenkor a pokol kapui s a démonok leláncolva vannak.  De  már effelöl is kétségeim támadtak.

A csontkovács dícsérete

2016.01.31.

  Még nem is szóltam nektek arról, hogy miként történt a csontkovácsnál tett látogatásom, anno. Mert talán csak nem feltételezitek rólam, becsületes betegről, hogy ott nem jártam?! Hát bizony jártam. Ez még megboldogult fiatalkoromban történt, amikor az emberiségnek ez a különös ,mutáns fajtája még nem volt így elterjedve, mint manapság, és amikor ezek még alig kezdtek feltünedezni a különféle tévécsatornák műsoraiban, ellentétben napjainkkal. Ha van valami, amit jónak tartok a kommunizmus éveiben, úgy az nem más, mint hogy ilyesmire sor nem kerülhetett volna akkoriban,  mert  ezeket egyenesen vadászta és bűntette a hatóság. Bárcsak ezt az egyetlen jót át lehetett volna menteni   napjainkra , hogy legább mások ne a saját bőrükön tapsztalják meg az igazságot! Mert akár hiszitek, akár sem, az én bőröm alig bírkózott meg vele. Történt ugyanis, hogy egy nagyon komoly tévécsatorna műsorában bemutattak egy  olyan csontkovácsot, aki éppen egy hozzám közeli városban lakott, s  a riport annyira szavahihetőnek  látszott az illető szakszerűségét illetően , hogy én még másnap felkerekedtem és elutaztam hozzá. Az időpont azért fontos, mert gondolom, hogy amennyiben kettőnél többet aludtam volna az ötletre, bizonyára eszembe jutott volna Mikszáth  hályogkovácsának története, ami  némi komolyabb megfontoltságra sarkallt volna, ám nagy hirtelenségemben ,erre akkor mit sem gondoltam, hanem belevágtam a dolgok közepébe.  S mit gondoltok, hogy vajon ha nekem sietős volt a dolog, az illető " szakembernek" nem volt az? De bizony az volt, olyannyira, hogy ahogyan beléptem az ajtón, ahelyett, hogy a leleteimről érdeklődött volna,  rögtön az árjegyzéket tárta elém, amely annak függvényében változott, hogy az embernek melyik tájékon fájt a gerince. Az esetemben, egész gerincoszlopomon való  fájdalmaim felsorolása annyira felturbózta a honoráriumot, hogy először be kelett mutatnom, miszerint a táskámban egy egész fizetésemet hordozom, s ez után rögtön kezelésbe vétettem. Nem részletezem a  gyógyításom recsegő hangjait, amelyet a csigolyáim produkáltak, hanem elmondom, hogy amikor a  vonatállomáson megláttam a férjem főnökét, soha úgy meg nem örültem neki, mint akkor, s  még arra is rávetemedtem, hogy  vele kocsival hazavitessem magam. Estére már a földön fetrengtem a fájdalomtól,  éjfélre félre beszéltem a láztól.  Hetekig feküdtem tehetetlenül ,s hónapokba telt a részleges felépülésem, amíg  keservesen ismét munkába tudtam állni. A gerincem örökre sérült maradt. Persze, sohasem meséltem ezt el egyik orvosomnak sem, mert nem akartam, hogy olyan szamárnak tűnjek, mint amilyen vagyok, ám betegtársaimat azóta is óvva intem a hasonló kísérletektől.  Nyilvánvaló, hogy van, akinek ez is bejön és segít, de azt gondolom, hogy az autoimmun betegek többségének óvakodni kell az ilyesmitől, vagy legalábbis ki kell kérnie orvosa tanácsát.  Azon is lehet tűnődni, hogy vajon, végeredményben ki is a hibás az ilyen esetekért, de mivel én becsületes vagyok- akárcsak Bendegúz az Indul a bakterházban- bevallom, hogy  az én esetemben leginkább én voltam a hibás." Lássatok hát  csodát, kicsik és nagyok-  sok esetben, a szamár csakis én vagyok!" IÁ-tok!

Rossz választás

2016.01.29.

 Testvéreim a vasculitisben! Szeretném eloszlatni azt a bennetek felmerülő, esetleges tévhitet, miszerint én mindentudónak és tévedhetetlennek tartom magam, mert ez távolról sincs így. Aki tehát ilyesmivel gyanúsít  engem, bizony téved, s hogy lássátok, mennyire esendő  vagyok, annak bizonyítékaként elmondom nektek, hogy pl ma is milyen bakit követtem el, a saját káromra.  Miután a megeröltető reggeli tisztálkodás és ágyvetés után erőre kaptam, rögtön bekapcsoltam a netet, hogy elolvassam leveleimet , és aztán szemelgessek a FB-on elém ugró, mai hírek között. Azt ti is tudjátok, hogy általában milyen hírek folynak lefele az ember szeme előtt, nap mint nap, s amelyek közül bizony szelektálni kell, mert mindent nem olvashatunk el, oly rövid életünk alatt. Hát én is szelektáltam. Elsiklottam az olyan cikkek fölött, mint pl, hogy mivel lehet leghatékonyabban megtakarítani a gáztűzhely foggantyúját, vagy melyek a legújabb vélekedések a georgiai kőtáblákat illetően, vagy milyen képet mutatnak Leonardo da Vinci fesményeinek röntgenezett változatai, vagy, hogy mit mondanak legújabban a szkíták eredetéről, stb, stb, számtalan ilyen-olyan, érdekes cikk, amelyek nagyrészét valóban érdemes elolvasni. Mondom, ezek fölött mind egy szálig átsiklottam és inkább azt a cikket választottam, amelyben arról volt szó, hogy melyek a kezdődő rák  főbb tünetei. Mert ugyebár ez tudományos cikk és hátha tanulok belőle valamit. Hát tanultam. Elsősorban is megjegyzem, hogy az említett tájékoztató tíz  olyan tünetet sorolt fel, amelyek nálam mind megvannak. Az elhízástól a hasi puffadásig, a teltség érzéstől a lilás színezetű foltokig, keresztül-kasul mindenem megvan. Miután pedig erre a felismerésre jutottam, a gyomromban egy akkora gombócot éreztem, hogy rögtön be kellett vennem egy szemet a nyugtatómból, amit pedig csak esténként szoktam. Fel tudtam volna magam pofozni, hogy miért választottam ezt a cikket a sok más közül. Mert egyértelmű, hogy ez nem nekem való. Én ugyanis ezeket már mind jól tudom. Ez azoknak való, akik egészségeseknek  érzik magukat , ám esetleg mégis van valami zavaró tényező az életükben, ami miatt orvoshoz kellene menniük. Ez nem az olyanoknak íródott, akik, miként én is, hetente  megfordulnak orvosnál, és havonta legalább egyszer kórházban kivizsgálják őket, és különben is, tudatában vannak a saját helyzetüknekl, ajaj, de mennyire....!. Hol is volt az eszem, amikor kinyitottam ezt a cikket?! Szükségem volt  erre?! Szerintetek ?  Na hát már  most mindegy . Nem marad más hátra mint, hogy jól megbüntessem magam  a történtekért. Vajon mi is legyen az?  Azt hiszem, arra fogom ítélni magamat, hogy  még ma este, lefekvés előtt legalább fél órán át ,reszelni fogom a sarkamat, ami, lássuk be, az én esetemben eléggé komoly büntetés. Az ehhez tartozó hüppögő zenekíséretet, a képzeletetekre bízom.  Szomorú helyzetemen azért enyhíthettek egy távoli öleléssel. Myalgiás  viszontölelésem!

x-aktáink

2016.01.27.

Szervusztok, barátaim! Ideje felkelni, még azoknak is, akik az éjjel nem aludtak, mert az " X-akták "újabb sorozatát nézték. Én ugyan nem néztem, mert , bár nagyon szeretem, éppen abban az időpontban szoktam aludni keveset, s erről bizony le nem mondhatok, semmiért. De persze, rajtam kívül még sokan nem nézték, mert nem nézhették. Itt van például  az az ismerősöm, aki vesekrízise miatt gyötrődött egész éjjel,  mert, mint kiderült ,tele van kisebb-nagyobb kövekkel. Bizonyára közületek is sokan szenvednek ettől, amit magam is gyakran kóstoltam. Na de erre is van recept, amint azt egyik ismerősömtől, nemrég hallottam.Őt bizony már négy alkalommal műtötték ezzel, mert a szervezete állandóan újra és újra termeli  a köveket, hogy nehogy a sebészek munka nélkül maradjanak. Egy orvos utasítására aztán megpróbálta a somfa kúrát, amely annyira bevált, hogy már több éve teljesen tiszta a veséje és semmiféle problémája nincs.  Na nehogy most  arra gondoljatok, hogy netán a somfabot segített szegényen, ámbár, adott esetben bizonyára az is  sok jót tud tenni...Az említett gyógymód, ez esetben abból áll, hogy a somfa vékonyabb ágából 5-6, kb. tízcenti hosszúságút levágunk, lehúzzuk a külső héját, és 2 liter vízben, fedő alatt mindaddig főzzük, amíg a víz egy liternyire apad. Hidegen kell fogyasztani belőle, naponta két alkalommal, egy-egy evőkanálnyit, amíg ez elfogy, és ennyiből áll egy kúra.  Pontosítás céljából jó lenne tudni, hogy ez  vajon egyaránt alkalmazható-e az oxalátokra és foszfátokra is, de ezt én sem tudom, és még utána kell néznem. De persze, ezt ti is megtehetitek, vagy esetleg megkérdezhetitek az orvosotoktól. Azt azonban boztosan tudom, hogy nagyobb kövek esetén ez nem alkalmazható, sem akkor, ha a kő esetleg már elindult a vesevezetéken, mert  ez esetben talán több rosszat tesz, mint jót. Maradjunk tehát annál, hogy a már műtéten átesett betegek, és a kisebb kövekkel " megáldott" betegek  bátran használhatják, ami bizony így is nagy segítség, mert, hogy a mi , autoimmun X-aktáiknál maradjunk:    " Az igazság odaát van- a fájdalom meg, ideát".

Allerg-énjeink

2016.01.23.

  Előttem az értékes receptet, amely szerint, egyenlő arányban keverjünk össze tormát, mézet, fahéjat és gyömbért,  mert mindezek keveréke garantáltan megszabadít a hasi zsírlerakódástól.  Igazán filléres befektetéssel legalább reménységhez juttatja mindazokat, akik ezt kipróbálhatják. Én sajnos ezúttal sem  tartozom ezen szerencsések táborába, annál fogva, hogy ennek  mindegyik összetevőjére rendkívűli allergiás vagyok. Mit tehetek?!  Itt ugyan egy másik recept is, a tojásos, amelyet Nicole Kidman használt a Could Mountain forgatása közben, de  ezt sem látom rám nézve jónak,  főképpen azért, mert még abba a tévhitbe sodorna, hogy esetleg majd engem is kiválaszthatnának egy filmszerepre... De  most , mint láthatjátok, visszatérek a komolyság útjára és elmondom nektek, hogy sokáig abban a tévhitben éltem, miszerint én lennék az egyedüli olyan a világon, aki még az allergiaellenes gyógyszerekre is allergiás.  Hát nem volt szerencsém ahhoz sem, hogy ebbéli kiválasztottságomat igazoljam, mert bizony nemrég több olyan személlyel is találkoztam, akik még rajtam is túltettek. Most már aztán nemcsak az én becses személyemre gondolhatok, amikor, bizony gyakran, azon elmélkedek, hogy miért is van ez így?! A számtalan tudományos cikk elolvasása után arra a következtetésre jutottam, amire az orvosok nagyrésze is, éspedig, hogy ennek főleg genetikai és lelki okai vannak, s  a környezeti hatások csak rátesznek egy lapáttal. Eszembe jutott nagyanyám, aki tizenkét gyermeke közül az egyiket folyton a javasasszonyhoz hordozta, szentül meggyőződve arról, hogy a testén  megjelenő kiütéseket bizonyára az okozta, hogy az illető gyermek ún.öntésbe , azaz gonosz varázslatba lépett. Később, az én esetemben aztán nemigen értette, hogy a már csecsemőkorban jelentkező hasonló tünetek oka mi lehet, hiszen én még lépegetni sem tudtam nemhogy belelépni valamibe. Természetes jóindulattal ajánlotta hát anyámnak, hogy imádkozzon a halálomért, hiszen, hosszútávon az tűnt a legésszerűbbnek. Ha a spártaiaknál jöttem volna a világra, minden bizonnyal kiragadott volna anyám öléből és a Taügetosz szakadékába vetett volna. De mivel nem abba a világba születtem, s anyám is csak az életemért imádkozott, így életben maradtam. És gondolataim ezen pontján gyakran megállok és egy ideig nem gondolok semmire. Aztán, tovább folyatatva a logikus okfejtést, eljutok odáig, hogy azt gondolom, miszerint mindennek így és éppen így kellett lennie. Annak is, hogy allergiásan is élnem kell, és hogy szervezetmnek el kell utasítania mindazt a sok mindent, ami neki nem jó. Sok-sok allergénnel kell szembesülnie az én-emnek,  amelyeket el kell taszítanom magamtól. És ennek a sok testi ellenállásnak aztán ki kell vetítődnie a lélekre is, amely ugyanilyen erősen, ám tudatosan utasítja vissza mindazt , ami neki nem tetsző. Ez utóbbi viszont már építő erő is lehet- ezt tapasztalom.  Lehet, hogy ez a kettősség az én esetemben együtt jár és el nem választható, ez egy olyan titok, amelyet  még nem érthetek, azt azonban határozottan tudom, hogy melyek azok a lelki, szellemi allergénjeim, amelyeket magam taszítok el magamtól.  Kedves sorstársaim! Mindaddig, amíg allerg-énünk eltaszítja magától a butaság és rosszaság allergénjeit, meggyőződésem, hogy kötelességünk harcolni testünk allergénjeivel ,mert helyünk  van  a szakadék fölött. Ti nem így látjátok ?

Egyebek mellett, bundasapkákról

2016.01.20.

  Hogy s mint vagytok ebben a kutyának való hidegben? Én ugyan nem sokat érzékelek belőle, de így, az ablakon át is látom, hogy  odakinn a napnak foga van.  Hol van még a március?!- nézegetem hüledezve a naptárt, s kétségbeesve veszem tudomásul, hogy még igen messze. Ez elég nagy baj, kiváltképpen ha figyelembe veszem, hogy a fenyőszirup  már nagyon közelíti az üveg alját.  Pedig igazán jó nagy adagot készítettem belőle a tavaszon, s érleltem hűségesen a napon, heteken át, mint akinek ettől függ az élete. S talán nem is járok messze a valóságtól, ha arra gondolok, hogy  bizony, enélkül a varázsszer nélkül aligha tudnék kitavaszodni, évről-évre. Ajánlom a ti figyelmetekbe is, s akit érdekel, az ne restellje majd  maga is előállítani, nyersen, cukorral,  s minél nagyobb mennyiségben, hogy oldja azt a nyavalyás flegmát. Én azt szoktam csinálni, hogy amikor elfogy a fenyőről a szirup, akkor a leveleket feltöltöm kólával, s ezt addig csinálom, újra és újra , míg csak egy csepp erő is van még benne, s ebből használok keveseket a teába. Micsoda leleményesség! -gondolhatjátok-  de hát  ha már fenyőről van szó, illik használatba vennem ,a részben székely eszemet is. Erről jut eszembe, hogy bizony  nemcsak a fenyőszirup de a bundasapka ideje is itt van egyben! S azt tudjátok-e, hogy a székely ember miként méri le egy asszony jóságát? Hát azt tartják, hogy egy asszony akkor jó valamire, ha a bundasapkát hozzávágják, s ettől nem ájul el. Ez igen figyelemre méltó tesztelése az asszonynak, nemde?! Én azonban, jelen esetben tovább mennék és  arra a különleges esetre hivatkoznék, amikor, szükség esetén, még az asszony is bundaspkát hord, annak okán, hogy esetleg épp  beteg. Ilyenkor, mint tapsztalom, teljesen a feje tetejére áll még a székely bölcsesség is, mert ugyebár ekkor egészen más lesz a felállás.  Ezt  ugyan  én még konkrétan nem teszteltem le, de mint jóakarótok, elmondom, hogy nektek sem ajánlom, sőt, ha csak lehet, azt mondom, kerüljétek el!  Sapkacsata mentes, békés napokat kívánok nektek, myalgiás öleléssel!

Intés, zellerrel

2016.01.15.

" Újra itt a reggel, morcosan kelek fel..." .Apropo! Ismeritek ezt a számot?( Tükör) Ha nem, akkor okvetlen hallgassátok meg, de csak azért, hogy tudjátok, miszerint, ezen kívűl az első soron kívűl,  ez ránk  nem vonatkozik. .A dal ugyanis nem arról szól, hogy ne szívjuk mellre, ha a tükörből esetleg egy vaskosabb orr ,vagy dülledtebb szem néz vissza ránk. Nem- nem! A " művész" egyenesen arra buzdít bennünket, hogy - bocsánattal legyen mondva-" szarjuk le" Hófehérkét és a hozzá hasonló Barbie-kat. Tetszik ez valakinek?! Nekem biztosan nem. Pedig ha valaki, akkor én igazán rászorulok az önbizalomra,  hiszen a tükröt ott kerülöm, ahol csak lehetséges. Látom ugyanis, amit látok. Boltban már nem is vásárolhatok magamnak ruhát, mert általában sajnálattal közlik, hogy az adott méretben nem tartanak. A hajamat sem igen festhetem, mert  az ammóniamentes festék nem fogja, másikat nem használhatok. A fogaim száma vészesen apad. Az arcszínemről  említést sem teszek. Sminket semmilyent nem tűr a bőröm. Ezek után már igazítani sem  nagyon lehet a külsőmön. De agyalágyultnak tartanám magam, ha ezek után, a tükörbe pillantva  mégis olyan életérzés töltene el, hogy minden úgy szép rajtam, ahogyan van, s egyenesen szeretni tudnám magamat. Még attól is távol állok, hogy elfogadjam mostani énemet, amely, méreteit tekintve, háromszorosa az eredetinek.  Az említett dalban tehát veszélyt látok magamra, és a hozzám hasonlókra nézve. Ezt egyszer-kétszer meghallgatva, hajlamossá lennénk, hogy akár éjjel is felkeljünk ,és  titokban megegyünk egy egész tábla csokit. Na még csak az hiányozna! Meg ne tudjam ezt valmelyikőtökről! Ehelyett most rögtön álljatok neki, és  akár egy egész  fej zellert főzzetek meg vízben és igyátok meg, hogy aztán egész éjjel pisilni járjatok! Meglátjátok, reggelre milyen szépen kirajzolódik majd a bokátok, s ha  felálltok a mérlegre, rögtön észrevehető lesz a változás. Emellett, ha még azt is megkockáztatjátok, hogy a tükörbe belepillantsatok, talán ott is úgy látjátok majd, hogy  kissebbek lettek a szemeitek alatti párnácskák.  S ha  tanácsomat megfogadva, mindezek után dalra fakadtok, nem bánom, sőt azt sem, ha táncra perdültök- ha tudtok. Én a magam részéről maradok a dalnál, a saját olvasatomban: " Újra itt a reggel, morcosan kelek fel,  tükörbe sem nézek, mert magamtól félek.Nem jó semmi rajtam, nem szép ez a reggel, nem segít már rajtam csak egy nagy fej zeller."  Na, hogy tetszik?

Ecet, élet, kedv...

2016.01.13.

 A neten ránkzúduló gyógymódok közül, ma ez keltette fel a figyelmemet: Egyenlő arányban keverjünk össze mézet, almaecetet, 80%/os  gabonaszeszt, valamint adjunk hozzá annyi lisztet, amellyel egy jól összeálló de képlékeny tésztát kapjunk. Ezt palacsinta formára nyújtva helyezzük a fájó ízületre, majd  jól pakoljuk be törülközöbe ,másnapig. Az említett  masszát csak egyszer lehet felhasznáni, de  állítólag igen hasznos, mivel a fájdalmat nagyon jól szünteti,  s ez  által az ember visszanyeri az életkedvét. Ennyi a recept, amelyet esetleg kipróbálhattok, ha úgy gondoljátok. Én nem gondolhatom sehogy, mivel ecetet és alkoholt még dugaszolt formában sem bírok elviselni, tehát arra sincs esélyem, hogy ezáltal nyerjem vissza az életkedvemet. Jó lesz tehát vigyáznom rá és inkább nem elveszítenem, mert visszanyerni, amint látom, nem  is olyan egyszerű.  Éppen ezért én sem vagyok hülye, hogy egykönnyen  lemondjak róla.  Sajnos azonban, ha hiszitek, ha nem, nem csak az ízületi vagy izomfájdalomtól veszítheti el azt az ember, hanem másféle fájdamlomtól is. Itt van példul az  a hír, miszerint egyik betegtársam újabban minden nap kijár a piacra és ebben a kutya hidegben  árulja az ősszel, nagy nehezen elrakosgatott befőtteit, hogy  ezzel pótolja a gyógyszerkiadásait. Azt mégcsak valahogyan elviseltem, hogy elmondása szerint szombat reggelente ott ácsorog a turkáló előtt, hogy elsőként válogathasson a már szemét számba menő ruhák   közül, amelyeket aztán boldogan magára öltsön, elmesélve, hogy melyik ruhadarbot  hány fillérért vette. Azt is tudom, hogy nyaranta egyetlen szem gyömölcsöt sem eszik meg a kertjéből, hanem ahogy leszedheti rögtön szalad vele a piacra,  lehetőleg korán reggel, hogy  ne találkozzon egykori tanítványaival. Ám ez a téli hidegben való kiárusítás, ez már sok nekem. Ettől úgy tud fájni valamim ott legbelül, hogy azt nem tudná meggyógyítani semmi sem, s amitől bizony elmegy az én életkedvem is. Hát ez a sorsa egy gyermekét egyedül nevelő, beteg ,középiskolai tanárnak? Hogy amúgy is elgémberedett ujjait fújdogálja a hideg piacon és közben  arról álmodozzon, hogy leendő orvos fia nemsokára elvégzi az egyetemet és kimegy majd külföldre, ahol jobb dolga lesz és onnan talán még gyógyszert is küld majd haza? Mondom, ettől fáj valamim úgy, hogy nyüszíteni tudnék tőle, s nem tudom, milyen borogatást tehenék rá, amely enyhíteni tudná. Emiatt már telefonon sem  merem  hívni az említett ismerősömet. Úgy érzem, hogy a hideg piacig nem érnek el az én  myalgiás karjaim, még így, virtuálisan sem. Azon ritka esetek közül való ez, amikor szinte megadom magam.  Öleljetek meg hamar, hogy én is ölelni tudjak, tovább!

Dörzsölt leszek

2016.01.08.

 Most igazán kedv-esnek érzem magam, ami azt jelenti, hogy nem vagyok kedv-etlen. Ennek alapján vegyétek kedvességnek tőlem, hogy rátok gondoltam és  ismét történeteimmel próbállak szórakoztatni titeket. Itt van például az, amikor ezelőtt húsz évvel, egy fiatal orvos, vizsgálat után ezzel a hízelgő és bíztató megállapítással bocsájtott utamra: " Asszonyom, ön a homlokától lefele teljesen használhatatlan."  Szerintetek, mi volt erre az én akkori reakcióm?  Nem, semmiképpen nem kezdtem el a könnyeimet törülgetni a rendelőben, mert azt már tudtam, hogy az orvosokat ez idegesíti, és  különben is, ezt a luxust nemigen szoktam magamnak sem megengedni.De kicsi gyermekem lévén, bizony nagyon  működésbe hoztam azt az egyetlen szervemet, amelyre az orvos utalt , s leghamarabb is azon kezdtem gondolkodni, hogy  milyen irányban is próbáljam azt a kevéske, épnek talált agyamat  hasznosítani? Arra már nem emlékszem pontosan, hogy mennyit fohászkodtam a Teremtőhöz a  megvilágosodásért , de bizonyára ráment néhány hosszabb éjszakám, mert a megoldás nemsokára megérkezett és az életem olyan fordulatot vett, hogy azontúl azzal  sáfárkodhattam, amim volt. Tanulság: ti se csüggedjetek! De haladjunk tovább az én vonalamon! Most elárulom nektek, hogy  mi a legújabb  gyógymód, amire felültem, s mivel kitartó ember vagyok, állhatatosan  csinálom. Ez a következő( nem a saját receptem): tengeri sót, nyersen sajtolt olívaolajjal feltöltöttem  ( 1 kanál só, kettő kanál olaj arányban) és  néhány napig, fakanállal kevergettem, hogy a só feloldódjon. A néhány nap néhány hétre nyúlt ki, ám az én keverékem  semmiképp nem akart elkeveredni, így hát most már türelmetlenkedni kezdtem s a napokban  hozzáfogtam a használatához, úgy, ahogyan van. Megkóstoltam és az olajon jól érződik a só, tehát valamicskét csak elkeveredett a kettő, ezért esténként ezzel kenegetem , masszírozgatom a térdemet, a könyökömet, a csuklómat, s ahol érem, a csigolyáimat pedig a párom masszírozza, ilyen-olyan kedvvel. A recept szerint először egy percig, majd kettőig, majd így tovább kell haladni naponként, amíg az ember eléri a húsz percet s ez egy kúra. Állítólag gyengéden kell bedörzsölni vele az illető testrészt, hogy a só ki ne marja,  majd a masszázs végeztével, egy meleg vízes törülközővel kell letörülni.  Az eredményről még nem tudok nektek beszámolni, mivel még csak néhány napja kezdtem, de annyit elmondhatok, hogy ahogyan magamat ismerem, ha rászántam magam , akkor végbe is viszek valamit, ergo, ha elhatároztam, hogy dörzsölt leszek, hát akkor az is leszek. Hogyhogy milyen dörzsölt?! Hát sós olajjal dörzsölt. Miért, ti mire gondoltatok?!

Új év, régi gondok

2016.01.03.

 B.Ú.É.K.-kedveseim! Ez némelyek szerint annyit jelent, mint " Boldog Új Évet Kívánok", mások szerint pedig"  Bízzad Újra Életedet Krisztusra!". Hát ti válogassatok belőle, kinek-kinek amelyik változat tetszik!  Nekem van ugyan egy másik  interpretációm is , amely a következő: Bizony, Újra , Életem Keserves!- de ezt, csak indokolt esetben válassza bárki! Na,  rendben,hát  elárulom nektek, hogy nem vagyok valami jó formában. Bizonyára ti sem. Az elmúlt napok időjárási viszonyai- bár én csak az ablakon át tapasztalom őket- nagyon megviseltek. Ilyen kínok közepette, mint amilyeneket átéltem, az már tutti, hogy csakis a Jóisten kegyelme tartott meg, s erről nem is nyitok vitát.Persze, ha már élünk, akkor tudomásul kell vennünk, hogy az egyetlen nap, amikor tehetünk valamit, az csakis a ma lehet, ezért aztán, ennek tudatában én is próbálom összeszedni magam. Nem és nem engedek a negatív energiáknak! Semmi sem lombozhatja le ebbéli akaratomat! Pédának okárt az sem, hogy  a még csak most kibontott egyes karácsonyi ajándékokról kiderül, hogy azok az idén sem használhatóak a számomra, mert a mellény  szinte a bokámig ér, a pizsama felsőjébe pedig egyik lábszáramat sem tudnám begyömöszölni. Ez  tulajdonképpen nem is újság, mert minden évben így van, ezért nem is szabad rajta bosszankodni.Hát nem bosszankodom. Próbálom mással elfoglalni magam, és egy egész napomat azzal töltöm, hogy a neten egyetlen témában többtucat cikket kutatok fel. Amikor  erre azt jegyzi meg valaki, hogy emiatt  nem vagyok normális, nem sértődöm meg, mert ez szent igaz. Tehát ezen sem bosszankodom. Aztán valaki átküld  egy cikket, amiben arról olvashatok, hogyan szabadulhatok meg rettenetes ízületi fájdalmaimtól,  abban az esetben, ha már a gyógyszerek nem segítenek.Ez az, végre valami jó, ami feldobja a hanulatom! Le is legyzem rögtön a noteszembe-hogy el ne vesszen!- a receptet: 25 deka szárított lucerna, 1liter desztillált víz, 2 kg méz, a lucernát egy órán át, csendes tűzön főzni, utána összevegyíteni a mézzel, s naponta 3 kanálnyit fogyasztani belőe.  Hát ez nem a világ-gondolom-ezért mihamarabb ki is fogom próbálni. De mindenek előtt mégegyszer figyelmesen átolvasom, nehogy valamit  tévesen írnék le. Ekkor azt veszem észre, hogy  a recept nem tűnteti föl, hogy a lucernát milyen vízvben kell egy óráig főzni, hiszen, ha a desztillált viz mennyiségben főzném, az igen hamar elpárologna. De minek is desztillált vizet használni, ha úgyis felfőzzük?!  És ha nem abban főzzük, akkor mennyi vízben főzzük?! Erről nincs szó. Na szóval ezzel nemigen lehet mit kezdeni, ezért ez elszomorít. De mivel eltökélt szándékom, hogy nem engedek a depinek, keresgélni kezdek azon érvek között, amelyek úgyis lehetetlenné tennék számomra az említett gyógymódot. És kiagyalom, hogy a lucerna oly nagy mértékben megzavarná a véralvadási eredményeimet, hogy aztán  ember ,akarom mondani orvos legyen a talpán, aki beállítaná a vírhígító tabletták adagját, szóval  ennek fuccs. Nem beszélve arról, hogy ugyan melyik  bio-boltban kapható 25 deka szárított lucerna, ami egy tetemes mennyiség?  Na lám, én is úgy jártam, mint a szegény ember lova, akit azzal bíztatott a gazdája, hogy " ne búsulj, kicsi lovam, mert kaszálok a nyáron, s majd eszel a télen!".  Tudja az öreg kertész, hogy nekem ki kaszál és mikor?! Két  dolgot tudok azonban- hogy az új évben is maradnak a régi gondok, és hogy én továbbra sem engedek nekik.  Ha megöleltek, akkor ezt sokkal határozattabban érzem. Én is maradok  az új évben is irántatok- myalgiás öleléssel!

Használati utasítás, ünnepekhez

2015.12.29.

Szervusztok, mindannyian ti hősök, akik valahogyan átvészeltétek a karácsonyt ! Jó, hogy  kilábaltunk ebből is, mert ha ezt kibírtuk, talán már  megmaradunk az új esztendőre is. Persze,  ne feledkezzünk meg arról, hogy  a szilveszter még hátra van! Van-e köztetek olyan, aki valakitől is kapott volna használati utasítást az ünnepekre vonatkozóan? Hát én nem tudok ilyenről s magam sem kaptam senkitől.Pedig igazán jól jött volna egy-két eligazítás az olyan esetre mint például, ha azt kívánják az embertől, hogy "legalább a szaloncukrokra felkötözze a cérnát, s legalább ennyivel segítsen feldíszíteni a fenyőfát,  mert az igazán nem munka, s hihetetlen, hogy valakinek még ennyire sem hajlik a keze..." Na, mit lehet erre mondani?! S hát arra, hogy  miként lehet valaki alkalmatlan az olyan semmisségre, mint például a könnyű kis formával kiszaggatni a kinyújtott mézestésztát? Mert burszitisz ide vagy oda a könyöködön, ez sehogyan sem érthető. Aminthogy az sem, hogy a darázsfészekbe dió helyett őrölt lenmagot kellett volna tenni ahhoz, hogy te is ehessél belőle, mert különben ronggyá lesz a nyelved. És jaj igen, a hókiflibe szóba sem jöhet a disznózsír, s esetleg kókuszolajjal lehetne helyettesíteni, bár az igen drága. És egyáltalán szóvá kell-e tenni ezeket s ilyesmivel bosszantani a hozzátartozókat?   Szabad-e megmondani a jóhiszemű szomszédnak, hogy idén igazán ne hozzon kalácsot, mert az élesztő miatt nem ehetsz belőle, mert bizisten nagyon de nagyon beteg lennél tőle?  Bevallom, hogy ezekre és ezekhez hasonló kérdésekre magam is szívesen válaszolnék, ha tudnék, már csak azért is, hogy legalább ezzel segítsek nektek. De nem tudok mit mondani. Jó volna, ha az ünnepekhez valamiféle használati utasítást adnának nekünk, hogy azok által elkerülhessük azt a sok-sok bántást és kölcsönös bosszantást, amelyekkel ilyenkor illetjük egymást. Töröm a fejem, hogy legalább most, szilveszter előtt még adjak nektek  néhány jótanácsot, de semmi okos dolog nem jut eszembe.  Hacsak, hacsak arra nem figyelmeztetlek, hogy az ünnepi vacsora pulykájának láttán, örömötökben nehogy így kiáltsatok fel:" Hej. mi a kő, tyúkanyó, kend a szobában lakik itt bent?! ..."- mert ezzel megint csak elrontanátok mindent. S aztán magatokra vessetek, s" az esetleges kockázatokról és mellékhatásokról, aztán ki-ki kérdezze meg kezelőorvosát, illetve gyógyszerészét!" B.Ú.É.K. kedveseim!

Advent, sziruppal és telefonnal

2015.12.12.

  Mit jelent az advent? Hát, kinek, mit. Az emberek zömének azt, hogy heteken át még a vízcsapból is a szeretet szó folyik, anélkül, hogy ezt valaki is komolyan venné. Másoknak azt, hogy néhány banánnal, keksszel, esetleg pár forinttal megvásárolni vélik egész évi lelki nyugodalmukat és ha lehetséges, az örök üdvösséget is. Mi,betgek, miután a Mikulás már elhozta számunkra a tüdőgyuszit, most  főképpen azzal vagyunk elfoglalva, hogy miként is köhöghetnénk fel a hörgőinkben felgyülemlett váladékot. Megjegyzem, az én receptem erre a klasszikus, azaz egy liternyi vízbe egy maréknyi vöröshagymahéj, néhány dió, pár kanál cukor,  amit addig főz az ember fedő alatt, amíg a dió is jól átfő, s ebből minél többet fogyasztani. Ha ezután már fel  tud ülni az ember az ágyban, akkor már fogadni lehet a betegtársak telefon hívásait, mert nem kell mást tennie, mint a füléhez tartani a készüléket s hallgatni a panaszokat. Ezekből nincs hiány. Így karácsony előtt, mintha még jobban fájna mindenkinek, minden. A legtöbb nőt elhagyta a férje, de mint mondják, azért együtt laknak, mert egyikük sem tudja a másikat kifizetni, s ezért a nyomorult beteget továbbra is megrugdossa az italozó férj. Másik ismerősöm arról számol be, hogy az elzüllött fia akarja őt  elüldözni a háztól, hogy menjen immár a francba, valamelyik otthonba. Másvalaki arról tájákoztat, hogy egy  közös barátunk épp a pszichiátrián van, mivel nemrég felvágta az ereit egy családi veszekedés során.  Mert nehezen értik meg az emberek, hogy van olyan  betegség is, amiből sem halál, de sem felgyógyulás nincs. S legkevésbé mi magunk értjük ezt.  És ilyenkor, advent idején még jobban elvárjuk a hozzánk közel állóktól, hogy így szóljanak hozzánk:" ne búsulj, mert én így is szeretlek." Autoimmun advent.  Annyit jelent , mint- Várni és felkészülni arra is, hogy  talán nem ezt kapod. És  kibírni. Ha  lehet, kapaszkodni abba a szeretetbe, amit Isten előlegezett meg neked, ha nem,  erőre kapni úgy, ahogy lehet.  Nekem bevett szokásom, hogy amikor azt kérdezik, hogy vagyok, azt felelem, hogy " líraian", s ha valaki ennél többet vár, akkor hozzáteszem, hogy " ahogy lehet" , Reményik Sándor versére utalva ezzel .Most, advent táján is  hasonlóképpen vagyok és talán sokad magammal. Készülök. Mindenre. Elsősorban is adni. Most és egész ünnepen, nem szaloncukorban fogom osztogatni azt a bizonyos szeretetet, hanem abban, hogy itt az ágyban ülve, addig fogom hallgatni beteg társaim panaszait, míg csak ki nem forrósodik a telefon a kezemben. Áldott adventet, mindannyiunknak!

Autoimmun odüsszea

2015.12.10.

 Igazán nem vádolhattok azzal, hogy naponként traktállak benneteket a különleges kórházi élményeimmel! Mert nem  is akarok játszani a türelmetekkel, éppen  azért , az idén nyáron átélt eseményekből is csak rövid ízelítőt adok. Azt említettem nektek ugye, hogy az elmúlt telet azzal töltöttem, hogy fülfájásom miatt ,egyik  orvostól a másikhoz vándoroltam, semmilyen eredmény nélkül?  Nahát ,így ért engem az április hónap, amely, hogy magát meg ne hazudtolja,  végképp elkezdte velem a bolondságok sorozatát. Egyik orvos azt ajánlotta, hogy menjek el a fogászatra , hogy ott is megvizsgáljanak,  s kiderítsék, hogy  vajon nem-e  valamelyik fogam a ludas a dologban?  A tanácsot meg is fogadtam , de mivel a régi fogorvosom nemrég nyugdíjba ment, keresnem kellett egy újat.  Esetemben persze az is kritérium , hogy egy olyan  rendelőt  találjak, ahova erőm szerint  el is tudok menni, tehát  földszinten  legyen, avagy lift  legyen hozzá.  Na és persze, ha lehetséges, akkor  az orvos lehetőleg középkorú legyen, ami  reménységet adjon arra nézve , hogy   legalább  nem fog többet rontani mint javítani . Mikor ez mind együtt volt,  én, akár a Karinthy-féle  rossz tanuló- aki mindig készül , de attól még semmit sem tud -  már előre leröntgeneztettem összes meglévő fogaimat, s úgy  álltam  sorsom elébe.  S ugyan ki hallott már olyant, hogy valaki fogorvoshoz ment volna és  ott nem találták volna baját?! Én sem hallottam ilyen esetről.  Noshát kezelésbe vétettek ismét a fogaim.  Három  kerek hónapon át  jártam, jártam, mentem-mendegéltem egyetlen fogam kezelésére.( A férjem megítélése szerint ,különösen jó fogorvosra akadtam , aki  talán a fogakhoz is, de a pénzcsináláshoz  kitűnően értett.)  Ennyi idő és többhavi nyugdíj elköltése után ugyanis  azt ajánlotta, hogy az illető fogat mégiscsak ki kellene húzni. Egy héten át tartott az  antibiotikus előkezelésem és a vérhígító  leállítása, míg  végül a húzáson is  átestem. Állítom, hogy  egy egész napig  nagyon jól éreztem magam, miként a nóta is mondja: " szeredától csütörtökig".(!!!) A második napon  feldagadt az arcom  és óriási fájdalmam lett, majd'kiszökött a szemem. Amikor visszamentem az orvoshoz,  az ajtaján papír fogadott, miszerint szabadságra ment.  Mentem hát én is, mendegéltem, míg csak ismét rátaláltam egy földszintes rendelőre , ám ott  az orvos  semmiképpen sem akart fogadni, mondván, hogy ahhoz kell visszamennem, aki kezelt. Aztán, dupla díj ellenében, valahogy mégis megnézett. Röntgenre küldött,  majd  másokkal is konzultált ,és aztán közösen megállapították, hogy a húzás során bizony  átfúródott az arcüregem, és azonnali műtétetre van szükségem.  Az arcsebészeten, megtudva diagnózisomat, egyik orvos a másiknak passzolt, mert, mint kiderült, az autoimmun betegektől  mindenki  óvakodik, nem hiányzik senkinek a komplikáció. Újabb hétbe telt, amíg ismét annyira állították a véralvadásomat, hogy  az nekik megfeleljen. Műtét előtt megdöbbenve vettem észre, hogy az előre megbeszélt főorvos helyett  ,két gyakornok készül operálni, de a kérdésemre megnyugtattak, hogy ők csupán elkezdik, a főorvos majd azután jön és folytatja.  Mondtam nekik, hogy  velem ,a már átélt nyolc, kisebb fogászati műtétemkor már megesett, hogy bennem felejtették a tűt ,s nagyon kérem őket, hogy legalább erre figyeljenek oda. Hogy mire figyeltek, azt nem tudom, mert  csak öltöttek, öltögettek, órákon át, úgy hogy ennyi varrással talán egy kisebb , kalotaszegi párnát is ki lehetett volna hímezni, ám a főorvos ennyi idő alatt sem futott be. Másnap nagyon furcsán éreztem magam, ezért felhívtam a kezelőorvosomat, aki  azon a véleményen volt, hogy  ha lázam nincs, akkor jó volna hazakérezkedni mert otthon gyorsabb lenne a felépülésem. Mire hazaszállítottak, már nem tudtam megmozdulni sem.  Újra felhívtam az orvosomat, de mint kiderült, még aznap külföldi konferenciára utazott. Megnézett hát, aki megnézett.  Napok múltával kiderült, hogy az operáció során egy  kőkemény , igen rezisztens  kórházi baktériummal fertőződtem meg. Következett a fertőző osztály majd az allergológia, hogy kiderítsék, milyen antibiotikummal tudnának kezelni.  A nyár során ezek száma ötre emelkedett, a fertőzésem még fennáll.  Ezenközben még " kistrandoltam magam" a reumatológián is, ahol kiderült, hogy a fertőzés során aktiválódott az alapbetegségem is, és ismét előjött a gerincvelő gyulladásom .  De erre már magam is rájöttem, hiszen hetekig nem tudtam megfordulni sem az ágyban, s a borogatásra elhasznált  káposztalevél mennyisége is erre utalt. Most már  decemberben járunk  és én olyan " rohamosan javulok", hogy bottal már a fürdőszobáig is elmegyek, tiszta egyedül.  Visszaszámolva, idestova  kilenc  hónapja folyik a szakszerű kezelésem, amennyi idő alatt már egy kisbaba is  készen áll a világrajövetelre. Az én odüsszeámnak azonban még nincs vége.  A fülem változatlanul fáj, és  amint az a legutóbbi röntgenfelvételen kiderült, a gyulladás már mindkét arcüregemre kiterjedt.   Egyes orvosok szerint, talán ez is beletartozik a kórképembe ,és arra kérnek, hogy ne emeljek panaszt  az illető, kétbalkezes fogorvos ellen. De hát én erre nem is gondoltam! Kinek van erre ideje és különben is, miért tenném?!  Jöhet az újabb tél, mert én becsülettel állok elébe az újabb Küklopszokkal való találkozásoknak. Konklúzió:  az ember ne igen örüljön annak, ha esetleg nem felejtik benne a tűt egy műtét során, mert ezen kívűl  egyéb meglepetések is érhetik. S ezek után, így Mikulás-táján, mit szóltok, vajon megérdemlek-e tőletek egy bátorító, baráti  ölelést?! Amennyiben ezt megítélitek nekem, akkor azt most, rögtön kérem! Viszontölelésem, Itthakából!

Csupor-terápia

2015.12.07.

Ugye ti is úgy vagytok, hogy már tele a hócipőtők a különféle, ajánlott terápiákkal?!  Én úgy veszem észre, hogy időnként felkapnak az emberek valamit, ami aztán, akár a forgószél, úgy kezd terjedni az ismerősök körében s főként a neten. Az ember aztán csak győzze elhárítani magától ezeket a jóindulatú tanácsokat! Ugyanannak a személynek százszor is el kell magyaráznom, hogy mindhiába ajánlja nekem a "szép, kövérlevelű "aloe-verát, mert az orvosom kimondottan ellenzi a használatát, ezért  semmiképpen sem fogom meginni az ebből készült kotyvalékot. Másik ismerősöm- aki szintén csupa szeretetből teszi- naponként ajánlja az akupunktúrát, s ugyanannyiszor kell neki elmagyaráznom, hogy az én betegségem olyan, hogy egyetlen kis tűszúrás is  sok rosszat tesz neki, s  hogy  ha  ráadásul  még vérhígítót is szedek,  rám nézve  ez ugyan veszélyes lehet.  Másik ismerősöm újabban naponként ajánlja a csikung golyóterápiát ( amelyet ugyan magam is érdekesnek találok )  de sehogyan sem érti, hogy ha fémérzékeny vagyok, akkor az  azt is jelenti, hogy nem görgethetek a kezemben pl. krómozott golyót. De  mégis,  legalább valamilyen csoport terápiára   el kellene mennem- javasolja még a kis gyakorló orvosom is- s amikor azt kérdezem tőle, hogy ugyan miért, talán divatból?- ezen ő is mosolyog.   Mert persze, hogy nem megyek sehova.  Annyit azonban  elárulok nektek, hogy azért, nekem is megvan a saját terápiám, amelyet előszeretettel használok  s nektek, mivel barátaim vagytok,  melegen ajánlok. Azt is elmondom, hogy ez nem csoport-terápia, hanem csupor-terápia ,és kétféle ágazata van. Az egyiket olyankor használom, amikor ,példának okáért, teljesen kiürül a pénztárcám ,s  kétségbeesve állapítom meg, hogy a postás még csak két hét múlva hozza a nyugdíjat. Ilyenkor előveszem azt a kis  kötetet, amelyet már nagyon elkoptattam és amiből újra és újra elolvasom Sütő András: Egy csupor zsír című novelláját.  Ez mindig megteszi a hatását.  A  terápiám  másik ágazata  olyankor kerül használatba, amikor pl. több hónapi próbálkozás után sem sikerül egyetlen dekát sem fogynom, vagy ha teszem azt kiderül, hogy  a kezelésem költségeit fedezendő jeggyűrűm eladása teljesen fölöslegesnek bizonyult , mivelhogy az illető gyógyszer nálam egy igen ritka mellékhatást vált ki ,és emiatt nem alkalmazható. Ilyen esetben a csupor terápia  a következőkből áll: leemelek a polcról egy általam nagy becsben álló,  használaton kívüli, nagyon szép csuprot, lehetőleg pléh vagy műanyagból-ami  miatt ez eléggé vihartűrő-, s azt addig csapdosom  újra és újra a konyha kőpadozatához, míg  teljesen  felismerhetetlen lesz , akkor pedig fogom és belevágom a szemétbe. Én, alulírott autoimmun beteg, felelősségem teljes tudatában állítom ,és közlöm veletek, hogy nincs ennél jobb és hatásosabb terápia a földkerekségen.  Aki nem hiszi, járjon utána! 

A boldog beteg

2015.11.26.

Sziasztok! Talán csak nem gondoltátok, hogy valami bajom esett és azért nem írok nektek ?!  Na nem, nem kedves barátaim! Csupán egy kis korzózás, azaz kór-zózás,  kór-házalás illetve kórházolás volt a dologban, mert ugyebár csalánba nem üt a mennykő. Hogy mi haszna az effélének az én esetemben, azt röviden máris elmondhatom, mert nem más, minthogy  általában ott találom meg a boldogságomat.  ???????- A kérdőjelekkel arra szeretnék utalni, hogy tudomásul veszem megdöbbenéseteket .És mivel őszinte vagyok hozzátok, most azt is elmondom, hogy  ezen  alkalommal hogyan leltem rá az említett boldogságra . Először is minden ott kezdődik, hogy  az ilyen alkalmakkor, már beutalásom első napján megtudakolom, hogy a régi ismerősök közül ki halt meg. Az ápolók felvilágosítása alapján most is megtudtam, hogy mióta bent jártam az osztályon, négy régi ismerősöm  távozott az örök vadászmezőkre. Kitöröltem hát nevüket  a telefonomból, és sóhajtva megállapítottam, hogy bizony boldog lehetek, hogy értem még nem jött a kaszás. A  rutinszerű ultrahang vizsgálaton- ahol egy  gyakornok vizsgált meg- azzal az elképesztő megállapítással szembesültem,  miszerint mindkét petefészkem normális méretű és jól funkcionál, mire boldogan döbbentem rá, hogy  csoda történt velem,  kiválasztott személy vagyok,  hiszen az ezelőtt húsz évvel kioperált petefészkeim visszanőttek és talán még gyermeket is szülhetek. Ennél nagyobb öröm csak akkor ért, amikor a főorvos  megkért, hogy erről ne számoljak be senkinek, és köszönte a megértésemet  azt illetően, hogy a rezidens orvosok csak úgy tanulhatnak, ha  bizony néha hibáznak is. Egyenesen boldog voltam, hogy hallgatásommal  egyszerre két orvost is leköteleztem. .. A kórteremben, ahova rendszerint elszállásolnak, most is sokan voltunk.Ötünknek jutott ágy is,  és én  boldog voltam, hogy én is ezek közé soroltattam.  Néhányan, mellettem, a tolókocsijukban töltötték a napot, este pedig  hazamentek vagy kimentek valahova a városba aludni.( Jelzem, hogy a helyszín nem Budapest, hanem Kelet-Európa egyik jónevű kórháza) . Betegtársaim közül többekkel is közölték, hogy a biztosító megvonta tőlük a támogatást,  s  ezentúl csak fizetés ellenében kaphatják meg az infúziót. Boldogan vettem tudomásul, hogy én nem vagyok közöttük, mert a ritka betegségben szenvedőket támogató nemzetközi program továbbra is rendelkezésemre bocsájtja azt az anyagot, amelyet  a nyugateurópai kórházak  már nem alkalmaznak,  mivel ők már nem látják jónak.  Ezt is megtudva,  boldogan vállaltam továbbra is a kísérleti egér szerepét, csak éppen  kapjak valamit ,és lehetőleg ingyen, mert fizetni nem tudok. Új betegtársaim is akadtak.  Egyikük már  az első napon  azt ajánlotta, hogy tegeződjünk, és némi pénzt kért kölcsön, igaz, csak addig, amíg a nyugdíját megkapja, mert akkor rögtön megfogja adni. Boldog voltam, hogy segíthettem. Később mintha pálinka szagot éreztem volna rajta, de  szerinte nem az volt, hanem kékszesz. Én mégis  boldognak éreztem magam , hogy az allergiám  miatt ,még az alkohol gondolatától is rosszul vagyok.(Tudja az Isten, hogy mit miért ad reánk.!)  Régi betegtársakkal is találkoztam. Egyiküknek épp a napokban hullt le néhány ujjperce . Miután megláttam, többé nem néztem unottan magam elé, mert azon túl  naphosszat magam elé tartva nézegettem az ujjaimat ,és boldog voltam, hogy  még a körmeimet is a helyükön találtam. A hét letelte után már nagyon türelmetlenül éreztem magam, mindenfélére hivatkoztam és mindent megígértem az orvosnak, csakhogy engedjen haza.  Rimánkodásomat hallgatva az egyik beteg megjegyezte, hogy bizony ő egyáltalán nem  siet elmenni, mert a szociális otthonban, ahol lakik, nincs melegebb és a koszt sem jobb . Elmondjam , mennyire boldog voltam, amikor értem jött a fiam?! Nem tudom elmondani, mert nincs rá szó, nincs rá fogalom. Mindent összevetve, végül is csak annyit mondhatok nektek, hogy igen, én vagyok- a boldog beteg.  És innen, a saját ágyamból, most boldogan ölellek mindnyájatokat, akik hozzám hasonlóan boldogok vagytok, vagy  esetleg még keresitek a boldogságot!

Zenés üzenet

2015.11.15.

   Kétféleképpen  kezdtem ma a napot. Először  csak meg-ébredtem.  Miután valahogy  kievickéltem a fürdőbe,.  kis pihenő után  belepillantottam a tükörbe, aminek folytán megállapítottam, hogy az arcom dagadt, a színem zöld, a szemem táskás és  a hajam a tegnap óta is sokat ritkult. Ez után felálltam a mérlegre és megállapítottam, hogy a száz kilómból alig hiányzik néhány deka,  és még a tegnap óta is híztam. Ezek után, elgyengülve a tapsztaltaktól, visszatántorogtam a szobába és újra lefeküdtem. Sóhajtva magamra húztam a takarót és becsuktam a szemem, mert, mint megállapítottam, semmi de semmi erőm nincs ahhoz, hogy felöltözzek  és valamit is csináljak. Abból sem lesz semmi, hogy megfürödjek, mert nincs aki segítsen, abból sem, hogy  végre megreszeljem a sarkamat, de abból sem , hogy főzzek, mert jobb, ha nem is eszem semmit.. .Tévézés, olvasás nem is jöhet szóba.     Hogy valahogyan mégis teljen az idő,  feltettem a fülhallgatót s bekapcsoltam a zenét. Ekkor történt a fel-ébredésem. A dalra. Nem madárdal volt, hanem annál is jobb, a Márti dala : " Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni majd az unokáknak,mikor körbeállnak,az ágyadon ugrálnak, hogy legyen mit mesélni, kezdjetek el élni... Kezdjetek  nevetni, csak semmi melodráma, senki  bele nem halt még komédiába, Ripacsok, színészek, az élet a tiétek, minek ölre menni, kezdjetek szeretni..."     - Ugye ti is ismeritek? Szóval, én erre  a dalra  felébredtem( Vagy talán magamhoz tértem?) Felcihelődtem az ágyból és leghamarabb is eltettem a lavórt, ami az esetleges hányást volt hivatott kifogni, és amiről úgy éreztem, hogy már nem kell használnom. Öltözködés közben elhatároztam, hogy nem csak levágom a körmeimet, hanem még ki is lakkozom, talán még  a lábbujjaimon is, mert az nem igaz, hogy a hasam miatt nem tudok lehajolni. Sőt, a büdös hajszesszel azonnal megkezdem a hajam ápolását, mert tapasztalatból tudom, hogy  használ .És főzni is fogok, mert  valamit mégiscsak kell enni is.  De mindenek előtt zenés üzenetet küldök nektek, barátaim! Elküldöm nektek ezt a dalt ,és hogy teljes legyen a napom, azt ajánlom, hogy amikor csak akarjátok, intsetek be nekem , én pedig visszaintek nektek, s csendesen, de jól hallhatóan, énekeljük együtt, hogy: Kezdjetek el élni.. Éneklés közben össze is ölelkezhetünk, én legalábbis azt teszem. Így, na! És mivel unokáim még nincsenek, ebből következik, hogy nekem nagyon sokat kell még ezt gyakorolni, úgyhogy ebben is, bármikor, számíthattok rám!

Fátylat rá!

2015.11.12.

 Egyik külföldi tévé vallási műsorában a prédikátor s a mellette ülő asszisztense így imádkoznak:" Most valaki, akinek a térde fáj, enyhe meleget fog érezni az illető testrészén és azonnal  megszűnik a fájdalma és többé soha nem fog fájni a térde. Egy másik valakinek, akinek a nyaka fáj, figyeljen, mert  a nyakában enyhe meleget fog érezni és a fájdalma megszűnik és soha többé nem fog fájni. " Én ebben nem is kételkedem, mert meggyőződésem-akárcsak, gondolom, a prédikátornak is-hogy a többezer néző között holtbiztos akadnak olyanok, akiknek ez bejön ,s attól fogva áldani fogják nemcsak az Urat, hanem a prédikátort is.  Ennek mintájára- mert miért is ne tehetném?!- most én is hasonló  praktikába kezdek, kb. így:  Most valaki, aki nemrég kapta kézhez  igen rossz leleteit, figyeljen, mert azt mondom - Az nem is biztos, hogy a leletek pontosak, mert ahhoz, hogy ez  hihető  legyen ,legalább kétszer kell megismételni ugyanazt az analízist , tehát, néhány napig legalább nem is kell rá gondolni -fátylat rá! De menjünk tovább!  Valaki, aki  az orvosával szeretett volna beszélni és felhívta őt telefonon, azt a választ kapta, hogy az illető- mármint az orvos- nem időmilliomos, ami igen rosszul esett a betegnek s most úgy gondolja, hogy az orvos egy szemét. Figyelem! Azt tudni kell, hogy az orvosok is  hús-vér emberek, akiket szintén  nagyon befolyásol az, amit éppen  a múlt éjjel álmodtak, tehát holnap is fel kell hívni majd, mert akkor sokkal jobb hangulatban fog lenni és készségesen fog szóbaállni. Addig pedig harag nincs- fátylat rá!  És tovább megyünk. Valaki, aki közületek nagyon sokat eszik , zokon vette, hogy az éjjel, amikor élettársa észrevette , hogy ismét nassol és  azzal fenyegette, hogy lakatot  tesz a hűtőszekrényre,  ezen  i elsírdogált reggelig, mert úgy érezte, hogy már senki de senki nem  akarja őt megérteni. Válaszom: Az illető élettársának tökéletesen igaza volt, csak nem tudta kellőképpen kifejezni az aggodalmát ,  mert különben  szeretetből tette ezt a megjegyzést, tehát, harag nincs- fátylat rá!  És hogy a fátyolnál maradjunk, akkor  most ez következik:  Valaki, aki igen érzékeny a hőmérséklet ingadozásra, máris köhögni kezdett és  a mellkasában is fájdalmat érez, mivel nem tudja felköhögni a váladékot.  Válaszom:  Fátylat rá!  Illetve, amennyiben  ez a beteg nem lázas, úgy estenként, langyosra melegített  bárány fátylat ( a bárány hashártyája)kell a mellére helyezni, (  semmiképpen se legyen forró!), azt egy alufóliával betakarni majd egy száraz törülközőt rátenni és úgy kell hagyni reggelig.  Ezt több este is meglehet ismételni, amíg  a hatás megjön. És ha valaki közületek éppen menyasszony lesz a héten és köhög, úgy,  a menyasszonyi fátyol előtt, bizalommal próbálja fel ezt a fátylat is!-  Megjegyzés: Mindennemű fátyol felemelése után jöhet a csók.  

A banánról és a héjáról

2015.11.09.

 Olvasom, hogy amerikai kutatók felmérése szerint, az ateista gyermekek sokkal jobb szívűek és segítőkészek, mint a vallásosak. Sajnos, az illető cikk nem számol be arról, hogy a felmérést konkrétan hol végezték, pedig ez érdekelne.A gyermekek világában már jóideje  nem vagyok járatos, de a felnőttekében igen, ezért az adott kérdés kapcsán, ezt a kis történetet tudom nektek elmondani.. A helyszín, mint általában az életemben- egy kórházi szoba . Csepeg az infúzió, mi betegek pedig, először egymást méregetjük, majd beszédbe elegyedünk. A szomszédos ágyra egy fiatal asszonyt hoznak, akit  frissen utaltak be és aki éppen kicsomagol a mellettem levő éjjeliszekrényre. A tányérjára kirakja a gyümölcsöket, körtét, sárga almát és banánt. Mind a három fajta gyümölcsre allergiás vagyok, de az érett banán illatától perceken belül halottaimban szoktam lenni.Nagyon illedelmesen tájékoztatom erről a kis nőt és  szíves elnézését kérve, indítványozom,  hogy tegye bele mindet egy zacskóba és zárja el a szekrénybe, amiért igazán hálás lennék.  A válasz  azonban  rövid és egyértelmű: " Asszonyom, itt nem vagyunk hotelben." És a gyümölcsök a helyükön maradnak. Természetesen én rosszul leszek, bejön a nővér, értesíti az orvost, de már a professzort is felkutatják, mert megijednek az állapotomtól. Valahogy  még eldadogom, hogy a torkom bedagadt a banán illatától.  Az orvosok rögtön utasítják az illető beteget, hogy azonnal  tegye el előlem a gyümölcsöket, de még jobb lesz, ha egyenesen kiviszi a szobából. A  helyzet elmérgesedik, mert mint kiderül, a nő sohasem volt még kórházban és  egyáltalán nem hiszi, hogy a banántól rosszul is lehet lenni. Szó szót követ, míg végül áttelepítik egy másik szobába. Elmenőben azért még visszaszól, és felháborodva megismétli a megjegyzését, miszerint nem vagyunk hotelben. Ezzel én értek egyet a leginkább, s bólintok, mert annyi levegőt még nem kapok, hogy szólni tudjak.  és elmondjam, hogy  a megjegyzés, amelyet tett, mindkettünkre vonatkozik . Ennyi a történet. Nem tudom, hogy ez a nő vallásos volt-e vagy sem. Nem is érdekel. Csak azt tudom, hogy elcsúszott egy banánhéjon- a becsület  és emberség banánhéján.  Nem is szeretem felidézni  magamban ezt az esetet. Sokkal inkább szeretek arról  a sok-sok esetről beszélni, amikor egy-egy betegtársam ott virrasztott az ágyamnál és cserélgette rajtam a hidegvizes borogatást.   Tőlük sem kérdeztem , hogy ateisták-e vagy sem.  Eszembe sem jutna ilyesmit kérdezni ,sem ilyesfajta felmérést végezni.Számomra csak a banán a fontos, amely , jó lakmuszpapírként, mindent kimutat.

Mulatozás, autoimmun módra

2015.11.07.

Szervusztok! Ugye mondanom sem kell, hogy az utóbbi napokban azért tűntem el a láthatárról, mert kórházban voltam. Hogy miért is kell tulajdonképpen annyit járni a kórházba, arról majd máskor ejtünk szót. Most csak azt mondom el, hogy a  nyári műtétem során beszerzett fertőzésem miatt ,immáron a negyedik fajta antibiotikumot szedetik velem, de ettől függetlenül a  panaszom  nem múlik.  Mi baja lehet a fülemnek? -erre várnék  már hónapok óta ,konkrét választ, de egyelőre még nincs. Igazán meg kellett volna már szoknom , hogy egyik szakorvos a másikhoz küld, majd  amikor minden kör bezárul és visszakerülök a kezelő orvosomhoz, akkor megállapítják, hogy ismét egy újabb autoimmun  nyavalyáról van szó, amely kórképbe most már ez is beletartozik. Tudomásom szerint az efféle betegségek szűkebb száma kb. ötven körül mozog, de az ismeretlen, még fel nem fedezettek száma korlátlan , így aztán minden esélyem megvan rá, hogy a jelenleg öt  közönséges  autoimmun  betegségeim száma tovább  szaporodjon.( osztódással, mint az amőba)  Minden reményem meglehet arra nézve , hogy a jelenlegi tizenkilenc, kemény diagnózisom mellé rövidesen felkerül majd huszadiknak, (illendően,  hogy a szám kerek legyen), egy teszem  fel  vesecsuklás vagy mondjuk egy májficam, vagy kitudja mi.  (Valahogy csak  elfér még a lapon ,bár igen apró betűkkel) Mert  " én a diagnózisomat senkinek sem adom, azzal megyek a harctérre, csárdás kisangyalom, mert így akar, úgy akar,  nem akar szeretni  a galambom" Hogy melyik galambomra gondolok? Hát nyilvánvalóan a ketrecben lévőre, a tyúkudvaron. S mitől van ilyen mulatós kedvem-? Hát attól hogy  kezemben fogom a zsályateás bögrét, amelyből így, írás közben is kortyolgatok. Merthogy ezidáig még mindig ezt tartom a leghatásosabb antibiotikumnak a világon.   Tehát  tovább folytatom a mulatozást pl,  azzala nótával, hogy " Igyál babám a legszebbik pohárból, s adj egy csókot, ne szégyelld az anyádtól!" - Nektek is  jó mulatást a hétvégére! Csirió!

Káposzta-levél

2015.10.30.

 Barátaim!  Vajon az elmúlt napokban sikerült felráznom titeket a kissebb-nagyobb depiből, és vajon éreztétek felétek  hajló karjaim félszeg, de őszinte ölelését?  Mert ha igen, akkor folyatom.  Ám, hogy ne   nehezteljetek rám a sok lelkifröccs miatt, ígérem, hogy ezennel csak konkrét, használható jótanáccsal látlak el benneteket. Ugye ismeritek ti is azt a a rigmust, amivel a székely lakodalomban, a vőfély feltálalja a töltöttkáposztát? Így szól: " Most pedig kegyelmetek jól figyeljenek! Ételből, italból bőven vegyenek! Ám, aki a nyáron nem kapált káposztát, az tegye le a kezéből a villát!"  Hát én ettől ugyan meg nem ijedek, egyrészt azért, mert az eféle lakodalmakon már időtlen idők óta nem tudok résztvenni, másfelöl pedig mert én a káposztát nem belsőleg, hanem inkább külsőleg használom. Nagyfokú allergiám miatt ugyanis , a nyers káposztalevél  az  egyetlen olyan, amit mindennemű fájdalmaimra használok. Dédanyámról mesélték, hogy mindig a fején hordott egy-egy káposztalevelet, úgy jött-ment, dolgozott napestig, és bizony magam is ezt teszem. A fejem tetejétől a lábbujjamig ezzel kúrálom magamat. A káposztalevelet kissé megütögetem a húspotyolóval, majd ráteszem a fájó testrészre, arra húzok egy műanyag fóliát,  erre meg egy száraz rongyot ,s úgy hagyom órákon át, gyakran estétől reggelig. Ezt addig csinálom, amíg csak a kívánt hatást el nem érem, azaz a fájdalmas testrész vagy ízület lelohad és tüzessége elmúlik. Jól használható a Dercum-féle betegség esetén is, az alkar vagy lábszár vagy hasi duzzanatok  kezelésére, amint ezt magam is tapasztaltam, de  ezzel elkerülhető az ízületi cisztákból való folyadék leszívása is. Én legszívesebben egy csinos kiskosztümöt varratnék magamnak káposztalevélből, és állandóan azt hordanám,s ha mindannyian így tennénk, akik hasonló helyzetben vagyunk,  talán behoznánk ezt divatba. (Tom Hanks--et láttam, hogy csomagolópapírból   varratott magának  öltönyt, szolidaritásból azokkal, akiknek csak erre telik- hát miért ne varrathatnánk mi, betegek káposztalapuból ugyanazt?!  Na jó, ez csak kitérő volt.) A káposztát tulajdonképpen belsőleg is lehet alkalmazni, megreszelve, vagy levesként fogyókúrában alkalmazni, de ezt nem tehetik azok, akik vérhígítót szednek. A  magas K-vitamin tartalma miatt ugyanis módosítja a véralvadást ,és ennek következményeként másképpen kell adagolni a gyógyszereket. Ez nem jelenti azt, hogy azok, akik szeretik és a gyomruk is bírja, ritkán nem ehetnek ilyen ételeket, ám én a magam részéről inkább kerülöm az ilyesmit, főképpen azért, mert, mint említettem, nem  állok valami jól az evés területén  gyakorolt önkontrollal.(  De ugye szép dolog tőlem, hogy ezt töredelmesen be is vallom?)  Szóval, melegen ajánlom, a hétvégére szerezzetek be ti is egy nagy fej káposztát ,és mondjátok meg  a családtagoknak, hogy  ne reszkessenek az éjszakától- mert majd cseppet sem tudnak aludni a jajgatásotok miatt-  hanem abban az esetben ha már minden szobába áthallatszik az " ízületi koncert", rögtön segítsenek magukon, azaz rajtatok, és adják fel nektek a káposzta-kenetet. Hát ez lett volna mára az én hozzátok intézett " káposzta-levelem, ami , gondolom többet ér egy szerelmes levélnél, ugyanis nem hazugság és sohasem fogtok benne csalódni. Remélem,  ezúttal sem káposztafejeknek beszéltem!  Töltsétek jól a hétvégét!

 

Ki nekem az az ember?

2015.10.29.

 Bizonyára ti is láttátok, hallottátok  a tévében azt a hírt, hogy a minap,  egy veszprémi kórházban, egy beteg, ruhájánál fogva megráncigált egy ápolót, amint azt a bemutatott felvételen is láthattuk. Óriási hír, hiszen az ápolónak talán elmozdult a mandzsettája is, a nagy dulakodásban!  S az egész történet úgy volt beállítva, hogy ezen mindannyian, mi nézők, könnyekig meghatódjunk. Így illendő, mert mint köztudott, az ápolók igen kevés fizetést kapnak, ahhoz képest, hogy szegényeknek még az ilyesfajta incidenseket is ki kell állniuk.  Ez  tény.De megvallom nektek töredelmesen, hogy én ezennel cseppet sem viselkedtem illedelmesen,  ugyanis  nem tudtam ezen kellőképpen meghatódni. Ezzel ellentétben, mintha egy gumilabda költözött volna a gyomromba, azt látva, hogy a szóban forgó beteg idáig vetemedett. Miként azt a hírekben is közölték- cseppet sem empatikusan-, a beteg már hónapok óta  bejárt a rendelőbe, és elkeseredetten panaszkodott, hogy a kezelés ellenére, fájdalmai nem szűnnek, és ezért úgy érzi, hogy nem törődnek vele kellőképpen, s már annyira ingerült, hogy azt sem tudja türelemmel kivárni, hogy rákerüljön a sor. Ismerős nektek ez" a szitu"- kedves barátok?  Ugye, hogy igen. Mert mindannyian ettünk és eszünk ebből a kenyérből, és iszunk ebből a pohárból nap mint nap. Csak  talán mi még  nem borultunk ki  ilyen formában. Ki nekem ez az ember?-kérdezhetné bárki- hogy  ekkora  sajnálattal tekintek rá? Senkim, azaz bárkim, mindenkim, illetve én magam.  Mert ugyan ki tudná megmondani, hogy mikor, melyikünk kerülhet hasonló helyzetbe?! Kiakadni  könnyen kilehet,a baj  viszont azzal van, hogy hogyan lehet visszadni valakinek az önuralmát s a reménységét. Feltűnő volt számomra, hogy a látottak alapján, senki nem sietett normálisan megnyugtatni ezt a beteget. Azt a fibromyalgiás mindenét ennek a világnak! Nem rendreutasításra gondolok, hanem arra, hogy valaki  átölelje a vállát. Ezt sem a sorban álló többi beteg, sem a személyzet nem tette meg. Látszólag kísérője sem volt a betegnek.  Pedig erre lett volna leginkább szükség. Az nyilvánvaló, hogy a kórház keretei nem teszik lehetővé, hogy pl egy pszichológus  ezt figyelgesse és résen legyen, ha kell, de talán akadna olyan személy , aki önkéntes munkaként felvállalná, hogy a kórház folyósóján  jelen  legyen és eligazítson egy hasonló konfliktust.  Nem kell hozzá különös szakképesítés, hogy átöleljünk valakit és pár szóval megnyugtassuk.  És nem kell Teréz anyának  sem lenni, csupán embernek. Hogy meglássuk és megláttassuk másokkal is, hogy mindannyian azok vagyunk.  Van egy szép vers, amelyet gyakran szoktam idézni és  most is ezt teszem  :  " Ember vagyok, s ez vádra már elég. Nincs rágalom, hogy rám ne illenék, se hódolat, hogy meg ne érdemelném."   Legyünk hát emberek! - ma ezzel köszönök el tőletek.-

Csocsoszán

Vegakaja-megabaj

2015.10.28.

Sziasztok! Ma nem  számítottam írni, mivel igen elfoglalt voltam, de a helyzet kihozta belőlem. Az van ugyanis, hogy  már napok óta  bármilyen tévé- vagy rádiócsatornára kapcsolok, mindenütt csak  arról beszélnek, hogy mennyire rákkeltőek a húskészítmények s általában mindenféle hús. Mintha nem volna amiről beszámolni a hírekben! És ezt még úgy tálalják fel nekünk, mintha ezt alig tegnap fedezték volna fel az orvosok, s mintha  bizony már ezer éve nem az folyna a vízcsapból is, hogy   a sok zsírosság, mértéktelenül fogyasztva akár rákot is okoz, s hogy az adalékanyagok, amelyeket a húsok konzerválásához használnak, egytől-egyig ilyen tulajdonsággal bírnak. Ugyan melyik hatéves gyerek ne volna ezzel már tisztában?! Minek kell hát akkor ez a hullámszerűen keltett  tömeghisztéria?! Ugye hogy tudjátok! Hát termeészetesen arra jó mindez, hogy elterelje a figyelmünket  olyan  eseményekről, mint pl. a migráns-jelenség. Mert nyilvánvaló, hogy mindannyian közelebbnek érezzük magunkhoz a halált-amivel a húsfogyasztás  kecsegtet-mint pl. azt, hogy előbb-utóbb holmi dzsihádisták beköltöznek a házainkba, mert  talán az még nem lesz holnap, hanem  csak holnapután. Az  egyáltalán nem lenne baj,ha erre a hírözönre, válaszként, néhányan pánikba esnénk ,és bár szomorú szívvel, de határozottan nemet mondanánk a ma esti szalonna evésnek.  A baj ott kezdődik, hogy sokan, máról holnapra teljesen kiürítik a hűtőszekrényüket , kukába dobva a sok finomságot,( hogy még a hajléktalanoknak se ártsanak vele!) s holnaptól kezdve megrögzött és elkötelezett vegetáriánusokká válnak, attól eltekintve, hogy  helyesen járnak-e el vagy sem. Na most itt jön be a képbe az a csapat, amely felhördül azon, amit én mondok, mert  körömszakadtáig állítja, hogy a vega kaja  kimondottan csak jót tehet. Hát tudjátok, ezt hiszi a piszi, ugyanis  nekem erről is van történetem. Hogy miért van nekem mindenről történetem? Hát tudjátok meg, hogy  bizony sok történetem van, amelyeket nem szívesen idézek fel,  mert legjobb lett volna, ha meg sem történnek velem, s amit most elmondok, az is ilyen.   Gyerekkoromtól fogva sokat hordoztak a szüleim az orvosokhoz, s egy születésemtől fogva jelen levő mellcsomó miatt az onkológiát is már azóta  látogatom. Az orvosok véleménye erről is megoszlik, egyesek szerint ezt ki kell operálni, mások szerint szó sem lehet róla, így ez nekem még ma is a helyén van. Természetesen, minden vizsgálat alkalmával, minden orvos mást mond, más tanácsot ad. Egy ilyen alkalommal, néhány évvel ezelőtt, egy fiatal orvosnő azt tanácsolta , hogy márpedig, ha kedves az életem- na hallod?!- akkor azonnal térjek át a vegetáriánus étrendre. Mit szóltok, megtettem-e? Meg bizony. És attól fogva, öt kerek éven át, lőn reggel és lőn estve,és én nem evék húst. Megjegyzem , hogy én az a típus vagyok, aki húst hússal enne legszívesebben és soha nem cserélnék el egy darab kolbászt egy csokoládéval, ám mindezeket teljesen kiradíroztam az életemből. . Telt-múlt az idő és én ettem, amit tudtam. A zöldségek és gyümölcsök nagyrészére allergiás vagyok, ezért azokat nem ettem, a tejet egyáltalán nem tolerálom, ezért azt sem ettem, így aztán maradt a naponkénti sok-sok bundáskenyér, krumplipüre , tükörtojás, rizs és kitudjami. Mégis, mindezek ellenére én fogyni kezdtem s az arcszínem mindinkább zöldre váltott. Amikor öt év múlva agyvérzést kaptam, kiderült, hogy a kolleszterin szintem az egekben járt, a vérszegénységem pedig  a föld alatt. Az orvosok állítása szerint  ehhez hasonló laboreredmények csak a tankönyvekben vannak,  és miután többször is elvégezték ezeket és változatlan értékeket kaptak, első utasításuk az volt, hogy abban az esetben, ha életben maradnék, sürgősen térjek vissza a normális táplákozásra. Hát mondom nektek, hogy ezt is megtettem És azóta is élek és  kibírtam még annyi mindent. Nem állítom, hogy egészségesen táplálkoznék, hiszen  az allergiám miatt csak azt ehetek, amit tudok, és az önfegyelem területén sem állok  valami jól. Azt tudom viszont, hogy az én esetemben ez nem vált be, amint másoknál sem mindenkinél alkalmazható. Jó lett volna, ha ezt megbeszélem más orvosokkal is, még akkor, amikor hozzákezdtem a vega -kajához, úgy talán nem lett  volna belőle mega-baj. Azért írom le ezeket  nektek, hogy ti legyetek körültekintőbbek és ne essetek bele  hasonló helyzetbe. Miközben ezeket írom, a  neten olvasom, hogy  a német kancellár asszonyt már igencsak szorongatják  migráns -ügyben. A cikk címe :" Merkel - bajban". Én, a magam részéről, már alig várom, hogy vaj-ban lássam . Kisütve. (Mert  én nem vagyok vega.)  Nektek pedig- mára- egy nagy, zsíros puszi !

A cikóriáról és egyebekről

2015.10.27.

 Pálinkás  azaz cikóriás jóreggelt mindnyájatoknak! Aki megbírja a pálinkát, az  csak nyugodtan pálinkázzon- persze csak  mértékkel !-  én a magam részéről, maradok a cikóriánál. Mióta ugyanis azt iszom- hidegen, ásványvízzel, kevés cukorral-, semmiféle hashajtóra nincs szükségem, holott azelőtt, csak ilyesmire annyit költöttem, hogy az magában felért egy kicsike nyugdíjjal, s mindenek tetejébe, még nem is használt semmit. Hát látjátok, ezért kell folyton olvasnunk és tájékozódnunk! A cikória jótékony hatásáról én a tv-ből értesültem, ott hallottam erről beszélni egy belgyógyász professzor asszonyt, aki szépen, érthetően elmagyarázta, milyen értékes, természetes forrása ez  a prebiotikumoknak, amelyek  aztán a probiotikumok termelését  biztosítják. Hát kérdem én, vajon melyik betegnek nincs erre szüksége?!  (Tudvalevő, hogy nagyrésze a betegeknek, manapság már annyi antibiotikumot szed, hogy  kész csodának számít, aki nem kűzd emiatt gombás megbetegedéssel, főképpen, ha mint én is,  még az erre felírt gyógyszert sem tudja  szedni.)  Szóval, szerintem, a cikóriának csak egyetlenegy hibája van, éspedig hogy nem alkalmazható rá a pálinkás vicc, de hogy le ne maradjatok róla, itt azt is elmondom: Városról falura költözik egy illető , aki barátkozni akar a szomszéddal, ezért így szólítja meg azt- Pálinkás jóreggelt, szomszéd! - Erre a szomszéd azt mondja, hogy-  Jóreggelt, jóreggelt!,Jó reggel az  van, de pálinka ugyan nincs.-  Azt mondja az előbbi- Hát  jöjjön át szomszéd, mert én megkínálom, jó 38 fokos pálinkával.- Jaj, szomszéd- feleli a másik- magának nem pálinkája van, hanem láza! -                                                                       Lázas szeretettel öleljetek meg gyorsan valakit! Én is ezt teszem veletek, gondolatban. Legyen szép napotok!

 

Néhány megjegyzés a meditálásról

2015.10.26.

 Olvasom, hogy végre a kutatók is alátámasztják azt az állítást, miszerint az emberi agy sejtjei meditálással regenerálhatóak. A  Harvard egyetem neurológusainak gondolom, mindenképpen hihetünk, ám ami a napi, ajánlott 27 perces meditációt illeti, jó lesz odafigyelni rá. Mert nehogy azt higgyétek, hogy ha most azonnal nekifuttok és lezavartok saját dallamra 27 percnyi kitudjamit, abból lesz is valami. Elsősorban ugyanis tisztában kell lenni a meditáció fogalmával, orvosi értelemben,  másodsorban ismernünk kell saját kapacitásunkat, ami a meditációra való képességet és alkalmasságot illeti, aztán  pedig számolni kell az esetleges sikertelenséggel is. Mindezeket  egybevetve aztán eldönthetjük, hogy belevágjunk-e a kísérletezésbe vagy sem.  Két agyvelőgyulladást éltem át, kétféleképpen. Az ezt követő felépülésem, rehabilitációm is kétféle volt. Az első eset után, tanultabb ismerőseim közül  többen is ajánlották az agykontrollt, főleg azért, mert ez épp akkoriban jött be divatba, akkor jelentek meg először magyar fordításban a Silva-féle kézikönyvek, stb., s mindenki ezzel az újfajta tudással szeretett volna felvértezni engem. Laikusként, természetesen meg sem kérdeztem  erről az orvosom véleményét, mert ugyan ki hitte volna, hogy az ilyesmivel való, hozzánemértő játszadozás veszélyessé is  válhat. Pedig , ha hiszitek, ha nem, igenis árthat az embernek. Egy klinikai értelemben vett  fáradt, kimerült  agy  erre nem alkalmas, s  bizony,  akkor én is ráfáztam a dologra.Jobb lett volna, ha el sem látnak az efféle olvasnivalókkal.   Ha legalább olyasvalaki ajánlotta volna, aki  hasonló helyzetben  már kipróbálta! Ezért mondom nektek, hogy ha nem szívesen  ácsorogtok egy szakrendelés folyósóján-amit teljesen megértek- legalább olyasvalakitől kérjetek ebben tanácsot, aki  hozzátok hasonló helyzetben van . Tapasztalatom szerint csak annak a prádikációját   érdemes meghallgatni, aki legalább nagyvonalakban tudja is, hogy mit beszél, mit ajánl.  Még a " Próbáld ki, mert nekem jót tett..."   verzióba is gyakran  bele lehet bukni, hát még ha eddig sem jut el az ember!  Agy-kontroll-és mindeféle egyéb kontrolltól  mentes  öleléssel  búcsúzom tőletek. A szeretetet korlátlan mennyiségben és kontroll nélkül tartalmazza .

Miért ne lennénk depisek ?!

2015.10.24.

  Üdvözöllek titeket Barátaim ! Ideje felkelni és megragadni a járókereteket, vagy az asztal lábát , vagy a botot, vagy akármit ,és a levegőben  óvatos úszómozdulatokat téve  elvergődni a fürdőszobáig!  Az ablakon nem muszáj feltétlen kinézni és tudomásul venni, milyen homályos, csúnya időjárás van odakint, mert ez lehangolhatja  az embert Ehelyett nézzetek inkább körül és gyorsan keressétek meg, kit lehetne, akárha félkézzel is megölelni- a párotokat, a gyermeketeket, az ápolótokat vagy esetleg  hűséges kutyusutokat, cicátokat. Vagy akár engem, így virtuálisan. Ez biztosan jó  lesz első napirendi pontnak.  Azok, akik cáfolni szeretnék ajánlatomat, arra a nyomós okra hivatkozva, hogy márpedig ez rajtuk semmit sem segít ,hiszen ők depisek, kérem jól figyeljenek:  én is az vagyok! Bizony naponként rámtör az érzés, hogy mekkora szarban vagyok, s ez főleg abból adódik, hogy bár az agyammal baj van, az eszemmel még nincs.  Hála Istennek ! S ha ezt megállapítom, akkor megpróbálok ebből kiindulni. Mert ugye mekkora szerencse és áldás az, ha az embernek helyén az esze! S ha ez így van, akkor elkerülhetetlen, hogy fel ne mérje a saját helyzetét és ne aggódna affelől, hogy vajon  mit hoz a holnap.   Ebből egyenesen következik , hogy bizony néha  nem áll  könnyen mosolyra a szánk, s ez  így normális. Ha ezt depressziónak nevezik, akkor  ám legyünk  azok. Mert szerintetek nem ez a normális az adott helyzetben? Nem az tűnne abnormálisnak, ha  teszem azt, helyzetünkről nagyokat hahotáznánk? De bizony az lenne a feltűnő. Szerintem, a baj ott kezdődik, amikor semmit sem akarunk tenni  azért, hogy kedélyállapotunkon javítsunk. Mindig mérgelődtem azon, hogy kezelő orvosaim időnként pszichiáterhez küldenek,  s úgy gondoltam, hogy erre nekem nincs szükségem és ezáltal is csak rabolják tőlem az amúgy is  drága időmet, de aztán megértettem, hogy a szakorvosnak nincs ideje arra, hogy az én lelkivilágomat is boncolgassa és felmérje , miszerint van-e szükségem pszichiátriai kezelésre  vagy sem . Természetesen, soha nem távoztam úgy az illető  rendelésekről, hogy valamit fel ne írtak volna nekem( elvégre is azért voltam odaküldve) de ma már rutinvizsgálatként fogom fel és nem bosszankodom rajta.  A felírt gyógyszerekről  aztán általában a kezelőorvosommal együtt eldöntjük, hogy  szedem-e vagy sem. Affelöli aggódalmamról, hogy esetleg komoly baj lenne velem ilyen téren, teljesen megnyugtatott egy kitűnő orvosprofesszor , aki ezzel a kérdéssel döntötte el állapotom felmérését. "  Mondja asszonyom,  sok-sok baja ellenére tud-e ön valaminek  örvendeni?" Mire  én gondolkodás nélkül rávágtam, hogy " Jaj, én minden semmiségnek tudok örülni". Ezzel el is dölt a helyzetem és azóta is ehhez tartom magamat. Azóta nem rettegek a depressziótól, mert ez orvosi értelemben nem az, mint amit mi annak hiszünk. Amikor nagyon magam alatt vagyok, fennhangon is megállapítom , hogy na , a fene egye meg a dolgomat, ismét depis lettem, de aztán rögtön letesztelem magam azzal, hogy keresek valamit magam körül, aminek örülni tudok, s  ha ezt megtalálom, rögtön meg is nyugszom. Megengedem magamnak, hogy depis legyek- mert ugye ennyit csak megengedhet magának az ember ! - de  minden gondolatommal azon vagyok, hogy abból kimásszak. Mert ez csak depi. Ne essetek tehát pánikba ti sem! Ha semmit sem találtok, aminek örülni tudnátok, csak akkor féljetek magatoktól!  Addig pedig:" Világ Betegei Egyesüljetek! "- és minden semmiségnek örüljetek! Nagy-nagy ölelés mindnyájatoknak!

Az ÉN-szindróma

2015.10.23.

Ezelőtt tíz évvel állapították meg először az orvosok, hogy valóban beteg vagyok és nem csak depressziós tűneteket produkálok. Addig, vándorolhattam egyik orvostól a másikig , minden keresetemet kivizsgálásokra költve, mert csak összekaszaboltak, kiszedtek belőlem minden kiszedhetőt, és végül pszichiáterhez küldtek.  47 éves koromban aztán hirtelen felállítottak egy , szerintük biztos diagnózist- a Behcet-kórt-, s ettől kezdve, évenként hozzáadtak még egy-egy másik autoimmun betegséget,s  tizedik diagnózisként, mára  még egyet feltételeznek- a TRAPS-szindrómát- amely állítólag egy genetikai rendellenesség és ez áll, "gondos szülőként", a többi mögött.  Általános lerobbanásom kezdetén még dolgoztam és járkáltam,  mára, a  " szakszerű" kezelések eredményeképpen, a lakásban is  alig tudok közlekedni   bottal, és legtöbbször sehogy. Mindent összevetve arra a következtetésre jutottam, hogy az orvosoknak ma sincs bizonyosságuk arról, hogy tulajdonképpen mi a bajom, s tisztelem azt, hogy némelyikük ezt be is vallja.  Egy idő óta  már belenyugodtam a megváltoztathatatlanba és azt szoktam mondani, hogy a saját betegségemet egyedül én ismerem, ezért ÉN- szindrómának nevezem. Mert ebből, úgy, ahogy van, csak egyetlen egy létezik , és ez én magam vagyok.  És vajon ti hogy álltok ezzel? Vettétek-e észre magatokon ennek a betegségnek a jeleit?  Az az érzésem, kedveseim, hogy ebben a hajóban sokan utazunk. Gyermekként, fiatalként s aztán felnőttként lökdösnek bennünket egyik osztályról a másikra, miközben gyakran nyíltan is, hipochondernek neveznek bennünket az orvosok, ezzel nyugtatva saját lelkiismeretüket és álcázva  tudatlanságukat. Egyetlen orvos mondta azt az ágyamnál- az áldott emlékezetű Módy Jenő, marosvásárhelyi professzor- , hogy "  sokan vagyunk, de  keveset tudunk" és bizony ő segített rajtam a legtöbbet. Barátaim az immunbetegségben! Ne adjátok , ne adjuk fel! Keressük szünetelen azokat az orvosokat, akik hisznek nekünk!  Egy fiatal, franciaországban élő barátnőm nemrég zokogva mesélte , hogy végre, életében először olyan orvosra talált, aki nem nézte hülyének, komolyan foglalkozott vele és emberszámba vette.  Ti, mindnyájan, akik még nem találtatok  hasonlóra ,és kétségbeesetten bolyongtok a különféle kórházakban, soha ne higyétek azt, hogy az ilyen orvos nem is létezik.  Csak keressetek tovább, lankadatlanul!  S ha majd rátaláltok,  osszátok meg velem is az örömötöket! Addig pedig, ide a mázsás mellemre, ti mindannyian! S hogy ne teljen el nap úgy, hogy valami konkrét , használható tanácsot is ne adnék, hallgassátok meg mai igémet, mely így szól:  Abban az esetben ha már úgy kimarták a gyógyszerek a gyomrotokat, hogy már egyetlen korty víz is égeti a nyelőcsöveteket, s főleg ha annyi kortizont szedtek, mint én,  nosza reszeljetek le  egy közepes nyers kruplit ,s azt éhgyomorra , sok-sok vízzel akár,  valahogy nyelegessétek le ,s ezt csináljátok legalább tíz napon át, s  meglátjátok, hogy mindjárt kitisztul valamelyest az ég. A krumplihámozás és reszelés mellé nagyon jól megy az a nóta , hogy " ...vígasztalom magam ahogy lehet...". Ugye ismeritek?  Nahát, akkor csak rajta!

Csínján a mandalákkal!

2015.10.22.

 Barátaim! Ha már blogírásra adtam a fejem, s tartom is magam elhatározásomhoz, miszerint naponként megpróbálok majd valamiféle tanácsot adni nektek, hadd mondjak el valamit, ami annak kapcsán jutott eszembe, hogy pl. itt is, de más hasonló fórumokon is gyakran olvasom, miszerint az öngyógyítás egyik ajánlott formája  a saját pcsichénkre való ráhatás pl. különféle nyugtató mandalák nézegetése által. Hát mondhatom, hogy a saját tapasztalatom szerint ez nem éppen így működik, mert az efféle dolog nem mindig jár a kívánt hatással. Én pl. úgy jártam, hogy alig kezdtem el nézegetni egy ilyen rajzot,  rövid időn belül olyan szörnyű fejfájás tört rám és  olyan szédülés fogott el, hogy alig tudtam négykézláb elérni a gyógyszeres dobozomat. Másokkal is megosztva a tapasztalatomat, arra a következtetésre jutottam, hogy egyes betegségek, mint pl,  SM és  SB esetén,  vagy olyan esetben amikor  agyi sérülések vannak , jó lesz  vigyázni az ilyen praktikákkal,mert megtörténhet, hogy többet ártunk vele magunknak, mint használunk. Hasonlóképpen a zene hallhatása is csak olyan lehet, amelyet mi magunk választunk magunknak, és itt is érvényes az a mondás, hogy jóból is megárt a sok, mert  különben  gyakran "sokk" lehet belőle. Egy valamiből tudom garantáltan ajánlani a sokat, mégpedig az ölelésből. Ha nem kapunk, hát adjunk! Nem érdekes, hogy kinek, hogy érdemli-e az illető vagy sem, mert ezek nem lényegesek, csak  az, hogy mi gyógyulunk általa.  Nagy-nagy ölelés, mindnyájatoknak! - Cso-cso-szán( aki mindenét odaadta, a semmiért, de ezt kellett tennie.)

 

Első üdvözlet

2015.10.22.

Szervusztok, Kedveseim!  Előre bocsájtom, hogy ezt  távolról se tekintsétek  nyálaskodó megszólításnak, mert az ilyesmitől magam is írtózom, hanem vegyétek úgy, mint egy első és nagy-nagy ölelést tőlem, amely olyan, mint  egymástól elszakadt testvérek között szokott lenni, hosszas távollét után.  Én úgy érzem ugyanis, hogy mindnyájunkat, betegeket, egy láthatatlan kötelék fon össze, amely arra késztet bennünket, hogy még  gondolatban is átöleljük egymást , erősítsük és bátorítsuk minden társunkat, s jószóval, tanáccsal támogassuk egymást a mindennapok küzdelmeiben. Ma csak ezt a virtuális ölelést szeretném nektek  átadni-, főleg azoknak, akiket ma még senki sem ölelt magához-legyen ez a mai napi üzenetem hozzátok !    A többire még van idő.