• Myalgiás ölelés

        csocsoszan blogja

        Szervusztok, barátaim! Ideje felkelni, még azoknak is, akik az éjjel nem aludtak, mert az " X-akták "újabb sorozatát nézték. Én ugyan nem néztem, mert , bár nagyon szeretem, éppen abban az időpontban szoktam aludni keveset, s erről bizony le nem mondhatok, semmiért. De persze, rajtam kívül még sokan nem nézték, mert nem nézhették. Itt van például  az az ismerősöm, aki vesekrízise miatt gyötrődött egész éjjel,  mert, mint kiderült ,tele van kisebb-nagyobb kövekkel. Bizonyára közületek is sokan szenvednek ettől, amit magam is gyakran kóstoltam. Na de erre is van recept, amint azt egyik ismerősömtől, nemrég hallottam.Őt bizony már négy alkalommal műtötték ezzel, mert a szervezete állandóan újra és újra termeli  a köveket, hogy nehogy a sebészek munka nélkül maradjanak. Egy orvos utasítására aztán megpróbálta a somfa kúrát, amely annyira bevált, hogy már több éve teljesen tiszta a veséje és semmiféle problémája nincs.  Na nehogy most  arra gondoljatok, hogy netán a somfabot segített szegényen, ámbár, adott esetben bizonyára az is  sok jót tud tenni...Az említett gyógymód, ez esetben abból áll, hogy a somfa vékonyabb ágából 5-6, kb. tízcenti hosszúságút levágunk, lehúzzuk a külső héját, és 2 liter vízben, fedő alatt mindaddig főzzük, amíg a víz egy liternyire apad. Hidegen kell fogyasztani belőle, naponta két alkalommal, egy-egy evőkanálnyit, amíg ez elfogy, és ennyiből áll egy kúra.  Pontosítás céljából jó lenne tudni, hogy ez  vajon egyaránt alkalmazható-e az oxalátokra és foszfátokra is, de ezt én sem tudom, és még utána kell néznem. De persze, ezt ti is megtehetitek, vagy esetleg megkérdezhetitek az orvosotoktól. Azt azonban boztosan tudom, hogy nagyobb kövek esetén ez nem alkalmazható, sem akkor, ha a kő esetleg már elindult a vesevezetéken, mert  ez esetben talán több rosszat tesz, mint jót. Maradjunk tehát annál, hogy a már műtéten átesett betegek, és a kisebb kövekkel " megáldott" betegek  bátran használhatják, ami bizony így is nagy segítség, mert, hogy a mi , autoimmun X-aktáiknál maradjunk:    " Az igazság odaát van- a fájdalom meg, ideát".


          Előttem az értékes receptet, amely szerint, egyenlő arányban keverjünk össze tormát, mézet, fahéjat és gyömbért,  mert mindezek keveréke garantáltan megszabadít a hasi zsírlerakódástól.  Igazán filléres befektetéssel legalább reménységhez juttatja mindazokat, akik ezt kipróbálhatják. Én sajnos ezúttal sem  tartozom ezen szerencsések táborába, annál fogva, hogy ennek  mindegyik összetevőjére rendkívűli allergiás vagyok. Mit tehetek?!  Itt ugyan egy másik recept is, a tojásos, amelyet Nicole Kidman használt a Could Mountain forgatása közben, de  ezt sem látom rám nézve jónak,  főképpen azért, mert még abba a tévhitbe sodorna, hogy esetleg majd engem is kiválaszthatnának egy filmszerepre... De  most , mint láthatjátok, visszatérek a komolyság útjára és elmondom nektek, hogy sokáig abban a tévhitben éltem, miszerint én lennék az egyedüli olyan a világon, aki még az allergiaellenes gyógyszerekre is allergiás.  Hát nem volt szerencsém ahhoz sem, hogy ebbéli kiválasztottságomat igazoljam, mert bizony nemrég több olyan személlyel is találkoztam, akik még rajtam is túltettek. Most már aztán nemcsak az én becses személyemre gondolhatok, amikor, bizony gyakran, azon elmélkedek, hogy miért is van ez így?! A számtalan tudományos cikk elolvasása után arra a következtetésre jutottam, amire az orvosok nagyrésze is, éspedig, hogy ennek főleg genetikai és lelki okai vannak, s  a környezeti hatások csak rátesznek egy lapáttal. Eszembe jutott nagyanyám, aki tizenkét gyermeke közül az egyiket folyton a javasasszonyhoz hordozta, szentül meggyőződve arról, hogy a testén  megjelenő kiütéseket bizonyára az okozta, hogy az illető gyermek ún.öntésbe , azaz gonosz varázslatba lépett. Később, az én esetemben aztán nemigen értette, hogy a már csecsemőkorban jelentkező hasonló tünetek oka mi lehet, hiszen én még lépegetni sem tudtam nemhogy belelépni valamibe. Természetes jóindulattal ajánlotta hát anyámnak, hogy imádkozzon a halálomért, hiszen, hosszútávon az tűnt a legésszerűbbnek. Ha a spártaiaknál jöttem volna a világra, minden bizonnyal kiragadott volna anyám öléből és a Taügetosz szakadékába vetett volna. De mivel nem abba a világba születtem, s anyám is csak az életemért imádkozott, így életben maradtam. És gondolataim ezen pontján gyakran megállok és egy ideig nem gondolok semmire. Aztán, tovább folyatatva a logikus okfejtést, eljutok odáig, hogy azt gondolom, miszerint mindennek így és éppen így kellett lennie. Annak is, hogy allergiásan is élnem kell, és hogy szervezetmnek el kell utasítania mindazt a sok mindent, ami neki nem jó. Sok-sok allergénnel kell szembesülnie az én-emnek,  amelyeket el kell taszítanom magamtól. És ennek a sok testi ellenállásnak aztán ki kell vetítődnie a lélekre is, amely ugyanilyen erősen, ám tudatosan utasítja vissza mindazt , ami neki nem tetsző. Ez utóbbi viszont már építő erő is lehet- ezt tapasztalom.  Lehet, hogy ez a kettősség az én esetemben együtt jár és el nem választható, ez egy olyan titok, amelyet  még nem érthetek, azt azonban határozottan tudom, hogy melyek azok a lelki, szellemi allergénjeim, amelyeket magam taszítok el magamtól.  Kedves sorstársaim! Mindaddig, amíg allerg-énünk eltaszítja magától a butaság és rosszaság allergénjeit, meggyőződésem, hogy kötelességünk harcolni testünk allergénjeivel ,mert helyünk  van  a szakadék fölött. Ti nem így látjátok ?


          Hogy s mint vagytok ebben a kutyának való hidegben? Én ugyan nem sokat érzékelek belőle, de így, az ablakon át is látom, hogy  odakinn a napnak foga van.  Hol van még a március?!- nézegetem hüledezve a naptárt, s kétségbeesve veszem tudomásul, hogy még igen messze. Ez elég nagy baj, kiváltképpen ha figyelembe veszem, hogy a fenyőszirup  már nagyon közelíti az üveg alját.  Pedig igazán jó nagy adagot készítettem belőle a tavaszon, s érleltem hűségesen a napon, heteken át, mint akinek ettől függ az élete. S talán nem is járok messze a valóságtól, ha arra gondolok, hogy  bizony, enélkül a varázsszer nélkül aligha tudnék kitavaszodni, évről-évre. Ajánlom a ti figyelmetekbe is, s akit érdekel, az ne restellje majd  maga is előállítani, nyersen, cukorral,  s minél nagyobb mennyiségben, hogy oldja azt a nyavalyás flegmát. Én azt szoktam csinálni, hogy amikor elfogy a fenyőről a szirup, akkor a leveleket feltöltöm kólával, s ezt addig csinálom, újra és újra , míg csak egy csepp erő is van még benne, s ebből használok keveseket a teába. Micsoda leleményesség! -gondolhatjátok-  de hát  ha már fenyőről van szó, illik használatba vennem ,a részben székely eszemet is. Erről jut eszembe, hogy bizony  nemcsak a fenyőszirup de a bundasapka ideje is itt van egyben! S azt tudjátok-e, hogy a székely ember miként méri le egy asszony jóságát? Hát azt tartják, hogy egy asszony akkor jó valamire, ha a bundasapkát hozzávágják, s ettől nem ájul el. Ez igen figyelemre méltó tesztelése az asszonynak, nemde?! Én azonban, jelen esetben tovább mennék és  arra a különleges esetre hivatkoznék, amikor, szükség esetén, még az asszony is bundaspkát hord, annak okán, hogy esetleg épp  beteg. Ilyenkor, mint tapsztalom, teljesen a feje tetejére áll még a székely bölcsesség is, mert ugyebár ekkor egészen más lesz a felállás.  Ezt  ugyan  én még konkrétan nem teszteltem le, de mint jóakarótok, elmondom, hogy nektek sem ajánlom, sőt, ha csak lehet, azt mondom, kerüljétek el!  Sapkacsata mentes, békés napokat kívánok nektek, myalgiás öleléssel!


        " Újra itt a reggel, morcosan kelek fel..." .Apropo! Ismeritek ezt a számot?( Tükör) Ha nem, akkor okvetlen hallgassátok meg, de csak azért, hogy tudjátok, miszerint, ezen kívűl az első soron kívűl,  ez ránk  nem vonatkozik. .A dal ugyanis nem arról szól, hogy ne szívjuk mellre, ha a tükörből esetleg egy vaskosabb orr ,vagy dülledtebb szem néz vissza ránk. Nem- nem! A " művész" egyenesen arra buzdít bennünket, hogy - bocsánattal legyen mondva-" szarjuk le" Hófehérkét és a hozzá hasonló Barbie-kat. Tetszik ez valakinek?! Nekem biztosan nem. Pedig ha valaki, akkor én igazán rászorulok az önbizalomra,  hiszen a tükröt ott kerülöm, ahol csak lehetséges. Látom ugyanis, amit látok. Boltban már nem is vásárolhatok magamnak ruhát, mert általában sajnálattal közlik, hogy az adott méretben nem tartanak. A hajamat sem igen festhetem, mert  az ammóniamentes festék nem fogja, másikat nem használhatok. A fogaim száma vészesen apad. Az arcszínemről  említést sem teszek. Sminket semmilyent nem tűr a bőröm. Ezek után már igazítani sem  nagyon lehet a külsőmön. De agyalágyultnak tartanám magam, ha ezek után, a tükörbe pillantva  mégis olyan életérzés töltene el, hogy minden úgy szép rajtam, ahogyan van, s egyenesen szeretni tudnám magamat. Még attól is távol állok, hogy elfogadjam mostani énemet, amely, méreteit tekintve, háromszorosa az eredetinek.  Az említett dalban tehát veszélyt látok magamra, és a hozzám hasonlókra nézve. Ezt egyszer-kétszer meghallgatva, hajlamossá lennénk, hogy akár éjjel is felkeljünk ,és  titokban megegyünk egy egész tábla csokit. Na még csak az hiányozna! Meg ne tudjam ezt valmelyikőtökről! Ehelyett most rögtön álljatok neki, és  akár egy egész  fej zellert főzzetek meg vízben és igyátok meg, hogy aztán egész éjjel pisilni járjatok! Meglátjátok, reggelre milyen szépen kirajzolódik majd a bokátok, s ha  felálltok a mérlegre, rögtön észrevehető lesz a változás. Emellett, ha még azt is megkockáztatjátok, hogy a tükörbe belepillantsatok, talán ott is úgy látjátok majd, hogy  kissebbek lettek a szemeitek alatti párnácskák.  S ha  tanácsomat megfogadva, mindezek után dalra fakadtok, nem bánom, sőt azt sem, ha táncra perdültök- ha tudtok. Én a magam részéről maradok a dalnál, a saját olvasatomban: " Újra itt a reggel, morcosan kelek fel,  tükörbe sem nézek, mert magamtól félek.Nem jó semmi rajtam, nem szép ez a reggel, nem segít már rajtam csak egy nagy fej zeller."  Na, hogy tetszik?


         A neten ránkzúduló gyógymódok közül, ma ez keltette fel a figyelmemet: Egyenlő arányban keverjünk össze mézet, almaecetet, 80%/os  gabonaszeszt, valamint adjunk hozzá annyi lisztet, amellyel egy jól összeálló de képlékeny tésztát kapjunk. Ezt palacsinta formára nyújtva helyezzük a fájó ízületre, majd  jól pakoljuk be törülközöbe ,másnapig. Az említett  masszát csak egyszer lehet felhasznáni, de  állítólag igen hasznos, mivel a fájdalmat nagyon jól szünteti,  s ez  által az ember visszanyeri az életkedvét. Ennyi a recept, amelyet esetleg kipróbálhattok, ha úgy gondoljátok. Én nem gondolhatom sehogy, mivel ecetet és alkoholt még dugaszolt formában sem bírok elviselni, tehát arra sincs esélyem, hogy ezáltal nyerjem vissza az életkedvemet. Jó lesz tehát vigyáznom rá és inkább nem elveszítenem, mert visszanyerni, amint látom, nem  is olyan egyszerű.  Éppen ezért én sem vagyok hülye, hogy egykönnyen  lemondjak róla.  Sajnos azonban, ha hiszitek, ha nem, nem csak az ízületi vagy izomfájdalomtól veszítheti el azt az ember, hanem másféle fájdamlomtól is. Itt van példul az  a hír, miszerint egyik betegtársam újabban minden nap kijár a piacra és ebben a kutya hidegben  árulja az ősszel, nagy nehezen elrakosgatott befőtteit, hogy  ezzel pótolja a gyógyszerkiadásait. Azt mégcsak valahogyan elviseltem, hogy elmondása szerint szombat reggelente ott ácsorog a turkáló előtt, hogy elsőként válogathasson a már szemét számba menő ruhák   közül, amelyeket aztán boldogan magára öltsön, elmesélve, hogy melyik ruhadarbot  hány fillérért vette. Azt is tudom, hogy nyaranta egyetlen szem gyömölcsöt sem eszik meg a kertjéből, hanem ahogy leszedheti rögtön szalad vele a piacra,  lehetőleg korán reggel, hogy  ne találkozzon egykori tanítványaival. Ám ez a téli hidegben való kiárusítás, ez már sok nekem. Ettől úgy tud fájni valamim ott legbelül, hogy azt nem tudná meggyógyítani semmi sem, s amitől bizony elmegy az én életkedvem is. Hát ez a sorsa egy gyermekét egyedül nevelő, beteg ,középiskolai tanárnak? Hogy amúgy is elgémberedett ujjait fújdogálja a hideg piacon és közben  arról álmodozzon, hogy leendő orvos fia nemsokára elvégzi az egyetemet és kimegy majd külföldre, ahol jobb dolga lesz és onnan talán még gyógyszert is küld majd haza? Mondom, ettől fáj valamim úgy, hogy nyüszíteni tudnék tőle, s nem tudom, milyen borogatást tehenék rá, amely enyhíteni tudná. Emiatt már telefonon sem  merem  hívni az említett ismerősömet. Úgy érzem, hogy a hideg piacig nem érnek el az én  myalgiás karjaim, még így, virtuálisan sem. Azon ritka esetek közül való ez, amikor szinte megadom magam.  Öleljetek meg hamar, hogy én is ölelni tudjak, tovább!


         Most igazán kedv-esnek érzem magam, ami azt jelenti, hogy nem vagyok kedv-etlen. Ennek alapján vegyétek kedvességnek tőlem, hogy rátok gondoltam és  ismét történeteimmel próbállak szórakoztatni titeket. Itt van például az, amikor ezelőtt húsz évvel, egy fiatal orvos, vizsgálat után ezzel a hízelgő és bíztató megállapítással bocsájtott utamra: " Asszonyom, ön a homlokától lefele teljesen használhatatlan."  Szerintetek, mi volt erre az én akkori reakcióm?  Nem, semmiképpen nem kezdtem el a könnyeimet törülgetni a rendelőben, mert azt már tudtam, hogy az orvosokat ez idegesíti, és  különben is, ezt a luxust nemigen szoktam magamnak sem megengedni.De kicsi gyermekem lévén, bizony nagyon  működésbe hoztam azt az egyetlen szervemet, amelyre az orvos utalt , s leghamarabb is azon kezdtem gondolkodni, hogy  milyen irányban is próbáljam azt a kevéske, épnek talált agyamat  hasznosítani? Arra már nem emlékszem pontosan, hogy mennyit fohászkodtam a Teremtőhöz a  megvilágosodásért , de bizonyára ráment néhány hosszabb éjszakám, mert a megoldás nemsokára megérkezett és az életem olyan fordulatot vett, hogy azontúl azzal  sáfárkodhattam, amim volt. Tanulság: ti se csüggedjetek! De haladjunk tovább az én vonalamon! Most elárulom nektek, hogy  mi a legújabb  gyógymód, amire felültem, s mivel kitartó ember vagyok, állhatatosan  csinálom. Ez a következő( nem a saját receptem): tengeri sót, nyersen sajtolt olívaolajjal feltöltöttem  ( 1 kanál só, kettő kanál olaj arányban) és  néhány napig, fakanállal kevergettem, hogy a só feloldódjon. A néhány nap néhány hétre nyúlt ki, ám az én keverékem  semmiképp nem akart elkeveredni, így hát most már türelmetlenkedni kezdtem s a napokban  hozzáfogtam a használatához, úgy, ahogyan van. Megkóstoltam és az olajon jól érződik a só, tehát valamicskét csak elkeveredett a kettő, ezért esténként ezzel kenegetem , masszírozgatom a térdemet, a könyökömet, a csuklómat, s ahol érem, a csigolyáimat pedig a párom masszírozza, ilyen-olyan kedvvel. A recept szerint először egy percig, majd kettőig, majd így tovább kell haladni naponként, amíg az ember eléri a húsz percet s ez egy kúra. Állítólag gyengéden kell bedörzsölni vele az illető testrészt, hogy a só ki ne marja,  majd a masszázs végeztével, egy meleg vízes törülközővel kell letörülni.  Az eredményről még nem tudok nektek beszámolni, mivel még csak néhány napja kezdtem, de annyit elmondhatok, hogy ahogyan magamat ismerem, ha rászántam magam , akkor végbe is viszek valamit, ergo, ha elhatároztam, hogy dörzsölt leszek, hát akkor az is leszek. Hogyhogy milyen dörzsölt?! Hát sós olajjal dörzsölt. Miért, ti mire gondoltatok?!


         B.Ú.É.K.-kedveseim! Ez némelyek szerint annyit jelent, mint " Boldog Új Évet Kívánok", mások szerint pedig"  Bízzad Újra Életedet Krisztusra!". Hát ti válogassatok belőle, kinek-kinek amelyik változat tetszik!  Nekem van ugyan egy másik  interpretációm is , amely a következő: Bizony, Újra , Életem Keserves!- de ezt, csak indokolt esetben válassza bárki! Na,  rendben,hát  elárulom nektek, hogy nem vagyok valami jó formában. Bizonyára ti sem. Az elmúlt napok időjárási viszonyai- bár én csak az ablakon át tapasztalom őket- nagyon megviseltek. Ilyen kínok közepette, mint amilyeneket átéltem, az már tutti, hogy csakis a Jóisten kegyelme tartott meg, s erről nem is nyitok vitát.Persze, ha már élünk, akkor tudomásul kell vennünk, hogy az egyetlen nap, amikor tehetünk valamit, az csakis a ma lehet, ezért aztán, ennek tudatában én is próbálom összeszedni magam. Nem és nem engedek a negatív energiáknak! Semmi sem lombozhatja le ebbéli akaratomat! Pédának okárt az sem, hogy  a még csak most kibontott egyes karácsonyi ajándékokról kiderül, hogy azok az idén sem használhatóak a számomra, mert a mellény  szinte a bokámig ér, a pizsama felsőjébe pedig egyik lábszáramat sem tudnám begyömöszölni. Ez  tulajdonképpen nem is újság, mert minden évben így van, ezért nem is szabad rajta bosszankodni.Hát nem bosszankodom. Próbálom mással elfoglalni magam, és egy egész napomat azzal töltöm, hogy a neten egyetlen témában többtucat cikket kutatok fel. Amikor  erre azt jegyzi meg valaki, hogy emiatt  nem vagyok normális, nem sértődöm meg, mert ez szent igaz. Tehát ezen sem bosszankodom. Aztán valaki átküld  egy cikket, amiben arról olvashatok, hogyan szabadulhatok meg rettenetes ízületi fájdalmaimtól,  abban az esetben, ha már a gyógyszerek nem segítenek.Ez az, végre valami jó, ami feldobja a hanulatom! Le is legyzem rögtön a noteszembe-hogy el ne vesszen!- a receptet: 25 deka szárított lucerna, 1liter desztillált víz, 2 kg méz, a lucernát egy órán át, csendes tűzön főzni, utána összevegyíteni a mézzel, s naponta 3 kanálnyit fogyasztani belőe.  Hát ez nem a világ-gondolom-ezért mihamarabb ki is fogom próbálni. De mindenek előtt mégegyszer figyelmesen átolvasom, nehogy valamit  tévesen írnék le. Ekkor azt veszem észre, hogy  a recept nem tűnteti föl, hogy a lucernát milyen vízvben kell egy óráig főzni, hiszen, ha a desztillált viz mennyiségben főzném, az igen hamar elpárologna. De minek is desztillált vizet használni, ha úgyis felfőzzük?!  És ha nem abban főzzük, akkor mennyi vízben főzzük?! Erről nincs szó. Na szóval ezzel nemigen lehet mit kezdeni, ezért ez elszomorít. De mivel eltökélt szándékom, hogy nem engedek a depinek, keresgélni kezdek azon érvek között, amelyek úgyis lehetetlenné tennék számomra az említett gyógymódot. És kiagyalom, hogy a lucerna oly nagy mértékben megzavarná a véralvadási eredményeimet, hogy aztán  ember ,akarom mondani orvos legyen a talpán, aki beállítaná a vírhígító tabletták adagját, szóval  ennek fuccs. Nem beszélve arról, hogy ugyan melyik  bio-boltban kapható 25 deka szárított lucerna, ami egy tetemes mennyiség?  Na lám, én is úgy jártam, mint a szegény ember lova, akit azzal bíztatott a gazdája, hogy " ne búsulj, kicsi lovam, mert kaszálok a nyáron, s majd eszel a télen!".  Tudja az öreg kertész, hogy nekem ki kaszál és mikor?! Két  dolgot tudok azonban- hogy az új évben is maradnak a régi gondok, és hogy én továbbra sem engedek nekik.  Ha megöleltek, akkor ezt sokkal határozattabban érzem. Én is maradok  az új évben is irántatok- myalgiás öleléssel!


        Szervusztok, mindannyian ti hősök, akik valahogyan átvészeltétek a karácsonyt ! Jó, hogy  kilábaltunk ebből is, mert ha ezt kibírtuk, talán már  megmaradunk az új esztendőre is. Persze,  ne feledkezzünk meg arról, hogy  a szilveszter még hátra van! Van-e köztetek olyan, aki valakitől is kapott volna használati utasítást az ünnepekre vonatkozóan? Hát én nem tudok ilyenről s magam sem kaptam senkitől.Pedig igazán jól jött volna egy-két eligazítás az olyan esetre mint például, ha azt kívánják az embertől, hogy "legalább a szaloncukrokra felkötözze a cérnát, s legalább ennyivel segítsen feldíszíteni a fenyőfát,  mert az igazán nem munka, s hihetetlen, hogy valakinek még ennyire sem hajlik a keze..." Na, mit lehet erre mondani?! S hát arra, hogy  miként lehet valaki alkalmatlan az olyan semmisségre, mint például a könnyű kis formával kiszaggatni a kinyújtott mézestésztát? Mert burszitisz ide vagy oda a könyöködön, ez sehogyan sem érthető. Aminthogy az sem, hogy a darázsfészekbe dió helyett őrölt lenmagot kellett volna tenni ahhoz, hogy te is ehessél belőle, mert különben ronggyá lesz a nyelved. És jaj igen, a hókiflibe szóba sem jöhet a disznózsír, s esetleg kókuszolajjal lehetne helyettesíteni, bár az igen drága. És egyáltalán szóvá kell-e tenni ezeket s ilyesmivel bosszantani a hozzátartozókat?   Szabad-e megmondani a jóhiszemű szomszédnak, hogy idén igazán ne hozzon kalácsot, mert az élesztő miatt nem ehetsz belőle, mert bizisten nagyon de nagyon beteg lennél tőle?  Bevallom, hogy ezekre és ezekhez hasonló kérdésekre magam is szívesen válaszolnék, ha tudnék, már csak azért is, hogy legalább ezzel segítsek nektek. De nem tudok mit mondani. Jó volna, ha az ünnepekhez valamiféle használati utasítást adnának nekünk, hogy azok által elkerülhessük azt a sok-sok bántást és kölcsönös bosszantást, amelyekkel ilyenkor illetjük egymást. Töröm a fejem, hogy legalább most, szilveszter előtt még adjak nektek  néhány jótanácsot, de semmi okos dolog nem jut eszembe.  Hacsak, hacsak arra nem figyelmeztetlek, hogy az ünnepi vacsora pulykájának láttán, örömötökben nehogy így kiáltsatok fel:" Hej. mi a kő, tyúkanyó, kend a szobában lakik itt bent?! ..."- mert ezzel megint csak elrontanátok mindent. S aztán magatokra vessetek, s" az esetleges kockázatokról és mellékhatásokról, aztán ki-ki kérdezze meg kezelőorvosát, illetve gyógyszerészét!" B.Ú.É.K. kedveseim!


          Mit jelent az advent? Hát, kinek, mit. Az emberek zömének azt, hogy heteken át még a vízcsapból is a szeretet szó folyik, anélkül, hogy ezt valaki is komolyan venné. Másoknak azt, hogy néhány banánnal, keksszel, esetleg pár forinttal megvásárolni vélik egész évi lelki nyugodalmukat és ha lehetséges, az örök üdvösséget is. Mi,betgek, miután a Mikulás már elhozta számunkra a tüdőgyuszit, most  főképpen azzal vagyunk elfoglalva, hogy miként is köhöghetnénk fel a hörgőinkben felgyülemlett váladékot. Megjegyzem, az én receptem erre a klasszikus, azaz egy liternyi vízbe egy maréknyi vöröshagymahéj, néhány dió, pár kanál cukor,  amit addig főz az ember fedő alatt, amíg a dió is jól átfő, s ebből minél többet fogyasztani. Ha ezután már fel  tud ülni az ember az ágyban, akkor már fogadni lehet a betegtársak telefon hívásait, mert nem kell mást tennie, mint a füléhez tartani a készüléket s hallgatni a panaszokat. Ezekből nincs hiány. Így karácsony előtt, mintha még jobban fájna mindenkinek, minden. A legtöbb nőt elhagyta a férje, de mint mondják, azért együtt laknak, mert egyikük sem tudja a másikat kifizetni, s ezért a nyomorult beteget továbbra is megrugdossa az italozó férj. Másik ismerősöm arról számol be, hogy az elzüllött fia akarja őt  elüldözni a háztól, hogy menjen immár a francba, valamelyik otthonba. Másvalaki arról tájákoztat, hogy egy  közös barátunk épp a pszichiátrián van, mivel nemrég felvágta az ereit egy családi veszekedés során.  Mert nehezen értik meg az emberek, hogy van olyan  betegség is, amiből sem halál, de sem felgyógyulás nincs. S legkevésbé mi magunk értjük ezt.  És ilyenkor, advent idején még jobban elvárjuk a hozzánk közel állóktól, hogy így szóljanak hozzánk:" ne búsulj, mert én így is szeretlek." Autoimmun advent.  Annyit jelent , mint- Várni és felkészülni arra is, hogy  talán nem ezt kapod. És  kibírni. Ha  lehet, kapaszkodni abba a szeretetbe, amit Isten előlegezett meg neked, ha nem,  erőre kapni úgy, ahogy lehet.  Nekem bevett szokásom, hogy amikor azt kérdezik, hogy vagyok, azt felelem, hogy " líraian", s ha valaki ennél többet vár, akkor hozzáteszem, hogy " ahogy lehet" , Reményik Sándor versére utalva ezzel .Most, advent táján is  hasonlóképpen vagyok és talán sokad magammal. Készülök. Mindenre. Elsősorban is adni. Most és egész ünnepen, nem szaloncukorban fogom osztogatni azt a bizonyos szeretetet, hanem abban, hogy itt az ágyban ülve, addig fogom hallgatni beteg társaim panaszait, míg csak ki nem forrósodik a telefon a kezemben. Áldott adventet, mindannyiunknak!


         Igazán nem vádolhattok azzal, hogy naponként traktállak benneteket a különleges kórházi élményeimmel! Mert nem  is akarok játszani a türelmetekkel, éppen  azért , az idén nyáron átélt eseményekből is csak rövid ízelítőt adok. Azt említettem nektek ugye, hogy az elmúlt telet azzal töltöttem, hogy fülfájásom miatt ,egyik  orvostól a másikhoz vándoroltam, semmilyen eredmény nélkül?  Nahát ,így ért engem az április hónap, amely, hogy magát meg ne hazudtolja,  végképp elkezdte velem a bolondságok sorozatát. Egyik orvos azt ajánlotta, hogy menjek el a fogászatra , hogy ott is megvizsgáljanak,  s kiderítsék, hogy  vajon nem-e  valamelyik fogam a ludas a dologban?  A tanácsot meg is fogadtam , de mivel a régi fogorvosom nemrég nyugdíjba ment, keresnem kellett egy újat.  Esetemben persze az is kritérium , hogy egy olyan  rendelőt  találjak, ahova erőm szerint  el is tudok menni, tehát  földszinten  legyen, avagy lift  legyen hozzá.  Na és persze, ha lehetséges, akkor  az orvos lehetőleg középkorú legyen, ami  reménységet adjon arra nézve , hogy   legalább  nem fog többet rontani mint javítani . Mikor ez mind együtt volt,  én, akár a Karinthy-féle  rossz tanuló- aki mindig készül , de attól még semmit sem tud -  már előre leröntgeneztettem összes meglévő fogaimat, s úgy  álltam  sorsom elébe.  S ugyan ki hallott már olyant, hogy valaki fogorvoshoz ment volna és  ott nem találták volna baját?! Én sem hallottam ilyen esetről.  Noshát kezelésbe vétettek ismét a fogaim.  Három  kerek hónapon át  jártam, jártam, mentem-mendegéltem egyetlen fogam kezelésére.( A férjem megítélése szerint ,különösen jó fogorvosra akadtam , aki  talán a fogakhoz is, de a pénzcsináláshoz  kitűnően értett.)  Ennyi idő és többhavi nyugdíj elköltése után ugyanis  azt ajánlotta, hogy az illető fogat mégiscsak ki kellene húzni. Egy héten át tartott az  antibiotikus előkezelésem és a vérhígító  leállítása, míg  végül a húzáson is  átestem. Állítom, hogy  egy egész napig  nagyon jól éreztem magam, miként a nóta is mondja: " szeredától csütörtökig".(!!!) A második napon  feldagadt az arcom  és óriási fájdalmam lett, majd'kiszökött a szemem. Amikor visszamentem az orvoshoz,  az ajtaján papír fogadott, miszerint szabadságra ment.  Mentem hát én is, mendegéltem, míg csak ismét rátaláltam egy földszintes rendelőre , ám ott  az orvos  semmiképpen sem akart fogadni, mondván, hogy ahhoz kell visszamennem, aki kezelt. Aztán, dupla díj ellenében, valahogy mégis megnézett. Röntgenre küldött,  majd  másokkal is konzultált ,és aztán közösen megállapították, hogy a húzás során bizony  átfúródott az arcüregem, és azonnali műtétetre van szükségem.  Az arcsebészeten, megtudva diagnózisomat, egyik orvos a másiknak passzolt, mert, mint kiderült, az autoimmun betegektől  mindenki  óvakodik, nem hiányzik senkinek a komplikáció. Újabb hétbe telt, amíg ismét annyira állították a véralvadásomat, hogy  az nekik megfeleljen. Műtét előtt megdöbbenve vettem észre, hogy az előre megbeszélt főorvos helyett  ,két gyakornok készül operálni, de a kérdésemre megnyugtattak, hogy ők csupán elkezdik, a főorvos majd azután jön és folytatja.  Mondtam nekik, hogy  velem ,a már átélt nyolc, kisebb fogászati műtétemkor már megesett, hogy bennem felejtették a tűt ,s nagyon kérem őket, hogy legalább erre figyeljenek oda. Hogy mire figyeltek, azt nem tudom, mert  csak öltöttek, öltögettek, órákon át, úgy hogy ennyi varrással talán egy kisebb , kalotaszegi párnát is ki lehetett volna hímezni, ám a főorvos ennyi idő alatt sem futott be. Másnap nagyon furcsán éreztem magam, ezért felhívtam a kezelőorvosomat, aki  azon a véleményen volt, hogy  ha lázam nincs, akkor jó volna hazakérezkedni mert otthon gyorsabb lenne a felépülésem. Mire hazaszállítottak, már nem tudtam megmozdulni sem.  Újra felhívtam az orvosomat, de mint kiderült, még aznap külföldi konferenciára utazott. Megnézett hát, aki megnézett.  Napok múltával kiderült, hogy az operáció során egy  kőkemény , igen rezisztens  kórházi baktériummal fertőződtem meg. Következett a fertőző osztály majd az allergológia, hogy kiderítsék, milyen antibiotikummal tudnának kezelni.  A nyár során ezek száma ötre emelkedett, a fertőzésem még fennáll.  Ezenközben még " kistrandoltam magam" a reumatológián is, ahol kiderült, hogy a fertőzés során aktiválódott az alapbetegségem is, és ismét előjött a gerincvelő gyulladásom .  De erre már magam is rájöttem, hiszen hetekig nem tudtam megfordulni sem az ágyban, s a borogatásra elhasznált  káposztalevél mennyisége is erre utalt. Most már  decemberben járunk  és én olyan " rohamosan javulok", hogy bottal már a fürdőszobáig is elmegyek, tiszta egyedül.  Visszaszámolva, idestova  kilenc  hónapja folyik a szakszerű kezelésem, amennyi idő alatt már egy kisbaba is  készen áll a világrajövetelre. Az én odüsszeámnak azonban még nincs vége.  A fülem változatlanul fáj, és  amint az a legutóbbi röntgenfelvételen kiderült, a gyulladás már mindkét arcüregemre kiterjedt.   Egyes orvosok szerint, talán ez is beletartozik a kórképembe ,és arra kérnek, hogy ne emeljek panaszt  az illető, kétbalkezes fogorvos ellen. De hát én erre nem is gondoltam! Kinek van erre ideje és különben is, miért tenném?!  Jöhet az újabb tél, mert én becsülettel állok elébe az újabb Küklopszokkal való találkozásoknak. Konklúzió:  az ember ne igen örüljön annak, ha esetleg nem felejtik benne a tűt egy műtét során, mert ezen kívűl  egyéb meglepetések is érhetik. S ezek után, így Mikulás-táján, mit szóltok, vajon megérdemlek-e tőletek egy bátorító, baráti  ölelést?! Amennyiben ezt megítélitek nekem, akkor azt most, rögtön kérem! Viszontölelésem, Itthakából!


        A lista folytatódik a következő oldalon, kérjük lapozzon!

      • Blog leírása

        Lelkileg és szellemileg szeretném segíteni betegtársaimat abban, hogy nap mint nap megbírkózzunk a helyzetünkből adódó nehézségekkel.
        Látogatás: 39345 alkalommal

        A blogban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság-, és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal.

      • Hirdetések
      • Saját oldal

      • Hirdetés