A trombózis ma Magyarországon szinte népbetegségnek számít, hiszen 40 ezer ember hal meg évente aterotrombózis miatt. Mivel az öröklött hajlamon kívül számos életmódbeli tényező is elősegíti a kialakulását, megfelelő életvezetéssel és rendszeres szűréssel sokat tehetünk egészségünkért.
Prof. dr. Blaskó György, az Oxygen Medical véralvadási szakértője a kockázatokról és a megelőzési lehetőségekről beszélt.
A véralvadási rendszer kényes egyensúlya számos tényező miatt felborulhat. Ha az alvadás irányába tolódik el, trombózis jöhet létre, vagyis a szív által mozgásban tartott vérkeringés leállása az érrendszer valamelyik szakaszán. Típusai közül egyik legveszélyesebb a mélyvénás trombózis, amely sokszor jellegtelen tünetekkel jelentkezik, mint a görcsös lábszárfájdalom, indokolatlan fáradtság érzettel. Ha további vénaszakasz is elzáródik, már jól láthatóvá válik a lábdagadás, és pihenéskor sem szűnik a lábszár fájdalma. A bőr ekkorra feszessé, fénylővé, meleggé, kissé kékes árnyalatúvá válik.
A trombózis kezelésének elsődleges célja a vérrög növekedésének megakadályozása, a vérrög feloldása, a későbbiekben pedig a vérrög ismételt kialakulásának megelőzése.
Cikkünk a hirdetés után folytatódik
Számos olyan veleszületett állapot létezik, melyek önmagukban vagy más szerzett kockázati tényezővel társulva trombózis kialakulását eredményezhetik. Tény az is, hogy számos olyan állapot ismeretes, amely csak a nőket érinti és növelheti a trombózis kialakulásának kockázatát. Ilyen a fogamzásgátló tabletták szedése, a terhesség és a menopauza alatt alkalmazott hormonpótló kezelés.
|
| A mélyvénás trombózis kezelésének elsődleges célja a vérrög növekedésének megakadályozása, a későbbiekben pedig a trombus ismételt kialakulásának megelőzése. A terápiára gyógyszerek, műtéti megoldások és gyógyászati segédeszközök is rendelkezésre állnak. Diagnózis és kezelés>> |
Fokozott trombóziskészségre lehet gyanakodni a hölgyeknél akkor is, ha a meddőséggel illetve a gyakori vetéléssel küzdenek. Az ilyen esetek nagy részében az alvadásgátló kezelés teszi lehetővé a baba kihordását.- tájékoztat prof. dr. Blaskó György, az Oxygen Medical véralvadási szakértője.
Fokozott trombózis-hajlamról beszélhetünk az alábbi tényezők megléte esetén:
Bármely kockázati tényező (esetleg több tényező) megléte esetén kiemelten ajánlott a szűrésen való részvétel és a szakorvosi kontroll!
Egészség? Betegség?
Nézze meg a WEBBetegen!
Robottechnika Svédországból, a legprecízebb fogpótlásért: Procera szkenner. (x)
Az orvosi mezoterápia helyreállítja bőrünk feszességét és segít a sejtmegújító anyagokat...
Dr. Csuth Ágnes
Orvos tanácsadó
Regisztráljon és kérdezzen!
Regisztráció Kérdés feltevés Válaszaim megtekintése Összes orvos válaszol kérdésGyakori kérdések Szív- és érrendszeri betegségek témában:
Katéter vagy Cardio CT? Gyermekkori szívzörej - Kinőhető teljesen? Fáj a mellkasom - Infarktusom van?