Mióta létezik a migrén?

DRportal
frissítve:

A migrén, sokak hiedelmével szemben egyáltalán nem új keletű kór, a tünetek alapján valószínűnek tűnik, hogy a migrén az egyik legősibb betegség az emberiség történelmében.

Migrénre utaló tünetek leírásával már az i.e. 3000-ből származó babilóniai írásokban is találkozhatunk, az i.e. 1500 körüli, múmiák mellé temetett papírtekercseken pedig már részletesen ismertetett tünet együttes szerepel, mely kísértetiesen hasonlít a ma migrénként ismert betegséghez.

I.e. 460-ban Hippokratész világosan leírja a migrén tüneteit: tipikusan az egyik szemben jelentkező éles fény, amit erős homloktáji fájdalom követ, és végül a fájdalom az egész fejre átterjed egészen a tarkótáji területig. Hippokratész volt az első, aki megfigyelte a fejfájás és a testmozgás illetve a szexuális interkurzus közti összefüggést. Persze emellett a gyomorból felszálló kigőzölgésekkel is kapcsolatba hozta a migrént, amin szerinte legkönnyebben hányással lehet enyhíteni.

Megmosolyogtató ősi technikák

A felfedezője után Ebers Papyrus-nak nevezett leleten (i.e.1200) különböző receptek és kezelések enciklopedikus gyűjteménye olvasható, melyek közt a mai migrénhez hasonló betegség terápiája is megtalálható.

A papirusz szerint az egyiptomiak vászoncsíkokkal egy krokodil formájú, gabonával teli agyagedényt kötöttek a beteg szájába. A vászonra a betegséget gyógyító istenek nevét írták. Mint sok minden másban, az egyiptomiak itt is a természetfelettit ötvözték a modern technikákkal, mivel úgy gondolták, hogy az istenek nevei és a szimbolikus agyagedény földöntúli hatása mellett a koponyára kifejtett nyomással és az agyi erek összeszűkítésével szabadítják meg a beteget a fájdalomtól. Mindenesetre ez a módszer ésszerűbbnek tűnik, mint a korábban alkalmazott terápia, mely során sült hallal dörzsölgették a beteg koponyáját.

Fejfájás vagy migrén?

A migrén rohamokban jelentkező, súlyos, tipikus formájában (de nem mindig) féloldali fejfájás. Olyan erőteljes tünetekkel járhat, hogy az érintett csak arra tud gondolni, hogy egy csendes, sötét helyen lefeküdjön és kivárja a roham végét. A nők 17, a férfiak 6 százaléka szenved migréntől. Egyszerű fejfájás vagy migrén? - A migrén tünetei

Platón, az egyik legnagyobb valaha élt gondolkodó nem sok hitelt adott a migrénnek. Egyenesen azt állította, hogy a migrén valódi oka az, hogy az emberek túl sokat foglalkoznak a saját testükkel, és egyszerűen csak nyafogásnak tartotta.

Hua T'o a 2. évszázadban élt kínai sebész sok más innováció mellett az érzéstelenítés terén is jelentősen megelőzte korát. Valószínűleg ő lehetett az első, aki akupunktúrával próbálta a migrént gyógyítani, de az ő nevéhez fűződik egy furcsa és remélhetőleg ritka eset is, mely során épp tűvel vájt ki egy tumort a betegből, „mire a beteg szemei közül egy kanári repült ki”. A beteg nemcsak tovább élt, hanem fel is gyógyult.

Hildegard of Bingen középkori apáca, már fiatalkorában vízióktól szenvedett, melyek végül az egészségről és természetes gyógymódokról szóló könyv megírására ösztönözték. Írásai és illusztrációi azt sugallják, hogy a derék apáca víziói tulajdonképpen migrénes rohamok következményei voltak, így hívei szerint valójában ő az első migrén-inspirált művész.

Hildegard korában a migrént ópiummal és ecetes vízzel kúrálták, mert úgy vélték, hogy az ecet kitágítja a fejbőr pórusait, így az ópium gyorsabban fel tud szívódni.

Ma már persze megmosolyogjuk az ősi technikákat, de talán egy nap utódaink ugyanúgy derülnek majd a mai kezelési módszereken, mint ahogyan mi a „sült hal terápián”.

Mi okozhat migrént?

Függetlenül attól, hogy mi az alapvető mechanizmus a migrén kialakulásának hátterében, számos dolog provokálhatja a fejfájás jelentkezését. A migrént provokáló tényezők

(DRportal - Forrás: healthguidance.org)

Cikkajánló

Migrénem lehet? A migrén tünetei

Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Migrén
A migrénes fejfájás rendkívül kínzó lehet, gyakran egyéb tünetek is kísérik, például émelygés, hányás, kifejezett fény- és hangérzékenység. Mi a migrén és milyen tünetekkel jár?
Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Szappanos Zsuzsanna, neurológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, Dr. Szappanos Zsuzsanna
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.