Jó hír a sporttal és testmozgással hadilábon állók számára: már tizenöt perc testi aktivitás is – heti három alkalommal – beindítja annyira anyagcserénket, hogy kisebb esélyünk legyen szív- és érrendszeri megbetegedésre vagy cukorbetegségre.
Hetente háromszor tizenöt perc – ez igazán nem sok idő azért cserébe, amit kaphatunk. Gyakran ennyi testmozgás is elegendő lehet egészségi állapotunk karbantartásához – bizonyította be az Edinburgh-i Heriot-Watt Egyetem kutatója, James Timmons, aki tizenhat 19 és 23 év közötti férfi közreműködésével folytatta le a testmozgás és az anyagcsere kapcsolatára vonatkozó vizsgálatait.
Cikkünk a hirdetés után folytatódik
Az egyik kísérletben a résztvevőknek mintegy harminc másodpercig kellett teljes erőbedobással egy multifunkciós kondigépen edzeniük, majd ezután 2-3 perces szünetet kaptak.
Ezt a mozgásból és pihenésből álló szakaszt aztán 4-6-szor ismételték egészen a 15 perces edzés végéig.
Egyes sportágak energiaszükséglete |
|
A megfigyelés – amely során a résztvevőknek rendszeresen cukros oldatot kellet fogyasztaniuk - két hétig tartott, majd ezután a kutatók összehasonlították az egyes résztvevőktől minden nap levett vérmintát, hogy az abban található vércukor- és inzulin-értékek alakulásáról tájékozódjanak.
Timmons és kollégái megállapították, hogy a tréningek következtében – minden cukros oldat ellenére – sem emelkedtek drasztikusan a vércukor-szintek, s a résztvevők szervezete jóval kevesebb inzulint termelt.
Ez azt jelenti, hogy az intervallumokból álló tréning javította a vércukor-szint természetes szabályozását.
|
A pihenési időszakokat tudatosan úgy alakítják ki, hogy a szervezet ne tudja teljesen kipihenni, s ezáltal a test számára pozitív hatással bíró, mindig fennálló mozgási inger folyamatosan jelen van.
(WEBBeteg - K.J., fordító, lektorálta: Dr. Jóna Angelika, gyermekorvos)
Egészség? Betegség?
Nézze meg a WEBBetegen!
Robottechnika Svédországból, a legprecízebb fogpótlásért: Procera szkenner. (x)
Az orvosi mezoterápia helyreállítja bőrünk feszességét és segít a sejtmegújító anyagokat...
Dr. Csuth Ágnes
Orvos tanácsadó
Regisztráljon és kérdezzen!
Regisztráció Kérdés feltevés Válaszaim megtekintése Összes orvos válaszol kérdésGyakori kérdések Cukorbetegség (diabétesz) témában:
Kóma - Milyen vércukorértéknél? Inzulinos vagy nem inzulinos? A diabétesz jele?