Kétnaponta egy tabletta aspirin elejét veszi nőknél az asztma kialakulását - derül ki egy kutatásból, amelyről csütörtökön számol be a Thorax című nemzetközi orvosi lap. Az orvosok csaknem 40 ezer nőt figyeltek meg több mint 10 éven át.
A páciensek 45 év feletti egészségügyi alkalmazottak voltak. A csoport fele kétnaponta 100 milligramm aspirint kapott, ami a normál felnőtt tabletta egyharmada. A csoport másik fele placebót szedett. Kiderült, hogy az aszpirint szedő nők között 10 év alatt 10 százalékkal kevesebb esetben alakult ki asztma, mint a kontrollcsoportban.
Cikkünk a hirdetés után folytatódik
Az asztma kockázatának ez a csökkenése független volt az életkortól, a menopauzális vagy a fizikai állapottól és a dohányzási szokástól. Viszont kiderült, hogy az aspirin asztmamegelőző kedvező hatása nem érvényesült az orvosi szempontból kövérnek számító nőknél.
|
Korábban más kutatás már igazolta az aspirinnak ezt a hatását férfiakon, de nőkön ez a vizsgálat mutatta ki először az aszpirin és az asztma összefüggését. Egy korábbi kutatást férfi orvosokon végeztek, náluk az aspirin 22 százalékkal csökkentette az asztma kockázatát, de abban a kísérletben háromszor nagyobb adagban szedték a gyógyszert.
Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint világszerte 300 ezer ember szenved asztmában. A betegség 2005-ben 255 ezer ember halálát okozta - főleg a szegényebb országokban.
(FH)
Puffadás, emésztési zavarok? Pattanások, kiütések? Visszatérő fejfájás? Migrén? (x)
Dr. Csuth Ágnes
Orvos tanácsadó
Regisztráljon és kérdezzen!
Regisztráció Kérdés feltevés Válaszaim megtekintése Összes orvos válaszol kérdésGyakori kérdések Asztma témában:
Köhögés Asztmás rohamok kivédése Egyre többet köhögök