Véres ondó

Tisztelt Doktor úr! 26-éves vagyok. Gyerekkori fitymaszűkülettel fordultam urológushoz, ő rögtön a körülmetélést javasolta. Tavaly augusztusban át is estem rajta. 3 hétig lábadoztam műtét után. Októberi kontroll vizsgálat után, az orvos szerint a műtét utáni seb szépen gyógyul, de a makk baloldalon nem akar begyógyulni, piros és folyton lehámlik. Hüvelykujj begynyi barnás elváltozást is talált, ezért november 18-án szintén kis műtéttel szövettani mintát vett a makkból, hogy kizárja a daganatos betegséget. A Patológiai vizsgálat során az orvos megállapította, hogy semmilyen rosszindulatú daganatra utaló jel nincsen, de az átküldött minta alapján Balanitis-t állapított meg. Ezért bőrgyógyászt javasolt. Travocorttal kezeltem 1 hónapig és a gyulladás szépen el is tűnt, szinte teljesen meggyógyult. Azonban a mai napon március 29-n önkielégítés során, némi vér is jött az ondóval, nagyon megijedtem, mert sosem történt még ilyen, ezt okozhatja rendszeres önkielégítés, vagy kezdjek el valami komolyabbra gondolni? Csak Quamatelt és Motiliumot szedek rendszeresen. Egyéb gyógyszert nem. Válaszát előre is köszönöm.

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Papos István válasza ondó témában

Nem okozhatja a rendszeres önkielégítés, valószínűleg gyulladásos folyamat okozhatja a tüneteket. Prosztatagyulladás okozhat ilyen panaszokat, melynek kezelése urológus feladata.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2015. március 29., 09:36; Megválaszolva: 2015. március 29., 13:47
Kérdések és válaszok: Urológiai megbetegedések
Heresorvadással Covid oltás
Tiszelt Doktornő! Múlt héten megkaptam a Covid-19 elleni oltás első adagját.Sputnik V vakcinával oltottak. Utána olvasgattam az oltásokról és...
Dudor herezacskón
Tisztelt Doktor Úr! Körülbelül egy éve jelentek meg a herezacskómon pattanáshoz hasonló pöttyök. Mára ebből már elég sok lett. Sárga...
Mitől lehet?
Üdvözlöm. Egy férfi betegről lenne szó. Akinek 2 hete barna lett a vizelete. Sok folyadék hatására kitisztul. De ha kb 2 óra hosszáig nem iszik...
Hímvessző, gyulladt nyirok ér?
20 éves vagyok, nehány napja kisebb fájdalomra lettem figyelmes a hímvessző tövénél jobb oldalon erekciókor. Egy vékony, kemény, bőrszínű, ér...
Gyakori vizelés
Tisztelt Doktor Úr! Évek óta küzdök gyakori vizelési ingerrel. Sokszor jártam már nőgyógyásznál aki sosem küldött még tovább urológushoz....