Iker terhesség

Clostílbegyt szedése után sikerült teherbe esnem és ikreket várok. Elvileg 7 hetes terhes vagyok, de az uh szerint a CRL: 3, 5 és 4, 5 mm. Ezek az adatok ha jól olvastam a neten akkor olyan 5 hetesnek felelnek meg. a GS: 26mm és 31 mm. Egyes "kedves" ismerősök rögtön közölték velem, hogy az ikrek gyakorta felszívódnak egyik akár mindkét baba és ha nagy a petezsák mérete akkor biztos hogy felszívódnak! Tudom nem kéne hallgatni ilyenekre, de beültetik az ember fülébe a bogarat. Próbálok pihenni mindennap kicsit, szedem az elevitet, magne B6-ot és kaptamUtrogestant napi 3x1 et. Nagyon aggódom a babák miatt. Szeretném haminden rendben lenne. Ezek a méretek jók? Illetve hány hétnek felelnek meg? Van valami tanács arra, hogy mire vigyázzunk jobban iker terhességnél? Válaszait előre is köszönöm! Tisztelettel: egy aggódó anyika

Dr. Pétervári László válasza ikerterhesség témában

Ikerterhességről akkor beszélünk, ha az anya egynél több magzatot visel. Bár sokan szeretnének családtervezési vállalásaiknak egyetlen szüléssel eleget tenni, az ikerterhességet a később felsorolandó okokból, kóros állapotnak tekintjük. Aszerint, hogy egy megtermékenyített petesejt szétválásából fejlődnek ki az ikrek vagy két egyszerre megérő petesejt egy időben termékenyül meg, egypetéjű, illetve kétpetéjű ikrekről beszélünk. Az egypetéjű ikrek nagyon hasonlítanak egymáshoz, génjeik, nemük, szemük, hajuk színe, testfehérjéik, vércsoportjuk is azonos. A kétpetéjű ikrek csak annyira hasonlítanak egymáshoz, mint két testvér, nemük lehet azonos és különböző is, testfehérjéik, génjeik, stb. eltérő. Többes ikerterhesség esetén a két forma egyszerre is előfordulhat. A terhesgondozás célja az anya és a magzat életkilátásainak, egészségének biztosítása. Gyakorta van szükség megelőző célzatú ("preventív") méhszájzáró műtétre. A terhes asszonyt 24. héttől terhespatológiai osztályon helyezik el. Az ágynyugalom és a helyes táplálkozás, vitamin- és nyomelempótlás mellett a magzatok állapotát ultrahanggal és kardiotokográfiával monitorozzuk, hogy az esetlegesen bekövetkező veszélyes állapotot időben felismerhessük. Gyógyszeres méhellazító kezelésre is szükség lehet. A szülés, egyéb javallat (pl. fekvési, tartási, beilleszkedési rendellenességek, koraszülés, méhen belüli retardáció, idő előtti burokrepedés, fájásrenyheségek, stb.) hiányában hüvelyi úton is megtörténhet. A második ("B") magzat állapota többnyire rosszabb, mert hosszabb időt kényszerül tölteni oxigénszegény környezetben. A méh is sokkal jobban elfárad, gyakori az atóniás (összehúzódási képtelenség miatt bekövetkező) méhvérzés. Nem csoda, hogy az ikerterhességek jelentős része császármetszéssel végződik. A leírt ultrahang méret kisebb terhességet jelez, de ez nem probléma.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. május 09.

Kérdések és válaszok: Terhesség, gyermekágy

Elválasztó burók nem látható
Tisztelt Doktornő-Doktor Úr! 30 éves vagyok 2014-ben volt egy spontán vetélés, most sikerült természetes úton újra teherbe esnem. Terhességem 8.hetében járok...
Ikerterhességnél, mennyi az esély?
Tisztelt Doktor Úr! Az 5 hetes UH-n a nőgyógyászom 2 szabályos 7 mm-es petezsákot látott., Mennyi az esélyem arra, hogy legalább az egyik baba megmaradjon? Az...
Családtervezés
Tisztelt Doktor Úr/Hölgy.! Kérdésem lenne spontán iker terhesség után (mely a 2. várandóság), mennyi az iker terhesség esélye a férjem és az én családomban is...
Ikres Kérdés
Kedves Doktornő/úr! Egy kissé szokatlan kérdésem lenne Önhöz, nagyon szeretnék egypetéjű ikreket, tudom, hogy az ikerterhesség kockázatos is tud lenni, de...
Ikerterhesség T-jel
Tisztelt Doktor Úr! 12 hetes UH-on (11+0-nál), derült ki, hogy ikreket várok. Akkor 5 mm volt a különbség a két magzat között. Most, 1 héttel később már 9...
Ikerszülés
Tisztelt Dr.! Ha egy iker pár néhány nappal előbb születik veszélyeztetett terhességből, mint ahogy ki volt írva, akkor ebből eredhet bármilyen probléma?...