Mit javasol a ritmuszavarral járó panaszok ellen?

Tisztelt Doktornő! 74 éves édesanyámnak 2015-ben myxomát távolítottak el a szívéből, majd egy év múlva ablatiot végeztek. Ezután panaszmenetes volt, de közel egy éve kezdődött alacsony pulzusszám (50-55 körüli) mellett szívritmuszavar, a szívultrahangon ezt pitvarfibrillációnak látták. Eleinte csak ritkán, majd később egyre gyakrabban jött elő, akár napokig is tartott, rossz közérzettel, gyengeséggel párosulva. Tavasszal 3 napos kísérleti holter ugyancsak kimutatta a pitvarfibrillációt, kb 10 %-ban. Rendszeres orvosi konzultáció mellett van, maximálisan megbízik a kezelőorvosában. Szív CT-t is végeztek, melynek az eredménye nagyon jó lett, az érrendszere sokkal jobb állapotban van a koránál. Betalocra váltottak concorról, ezzel most már hetek óta délelőtt teljesen jól van, bármilyen házi munkát el tud végezni, de délutánra gyenge lesz, és érzi a ritmuszavart, melyet a vérnyomásmérő is kimutat. Vérnyomása gyógyszerrel van karbantartva, 100-110/60-70 körüli értéken, pulzusa is általában 50-60 között van, ez gyakorlatilag állandó, nem szokott vele gond lenni. Az orvosai a panaszait abszolút komolyan vették, holter, szívultrahang, szív CT eredményei után az a vélemény, hogy a panasz bár fennáll, de nem veszélyes, és az eddigi gyógyszereken (vérnyomáscsökkentő, betaloc, esetenként lábdagadás esetén - ez főleg nyáron - vízhajtó és kálium) kívül további teendőt nem igényel. En is abszolút megbízom ebben a véleményben, de szubjektíve édesanyám életminőségét megnehezítik a panaszai, ezért kérem a doktornő válaszát, esetleg valami mást javasol-e. Köszönöm

Dr. Molnár Dóra válasza Pitvarfibrilláció témában

Kedves Kérdező! A pitvarfibrilláció ebben az életkorban szívműtét nélkül is előfordul. Az egyik legfontosabb teendő a vérrög képződését megakadályozó kezelés, de a felsoroltak között nem látok ilyet. Önmagában a pitvarfibrillációt, nem biztos, hogy kell speciális módon kezelni. Amennyiben panaszt okoz, az Önökhöz közeli egyetemi kardiológiai centrum ritmusambulanciáján tudják elbírálni, hogy van-e szükség és lehetőség valamilyen speciális terápiára. Jobbulást kívánok az édesanyjának. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Dr. Molnár Dóra
Dr. Molnár Dóra Kardiológus, belgyógyász
Megválaszolva: 2023. január 20.

Kérdések és válaszok: Szív- és érrendszeri betegségek

Mit jelent az emelkedett necroenzim a...
Kedves dr nő szeretném tudni, hogy az emelkedett necroenzim a vérben mit jelent és gyógyítható e. Sajnos szívkamrai fi ráció volt, de jobban lettem...
Melléütés, Pitvarfibrilláció
Tisztelt Dr Molnár Dóra. Elnezest ha egy kicsit hosszú lesz a történetem, de eléggé meghurcolt az élet az elmúlt időszakban. A történetem még 2016 ban...
A 38 éves férjem magasvérnyomásos....
Tisztelt Doktornő a férjem 38 éves. Körülbelül hat éve kezelik magasvérnyomással. Az utóbbi időkben az itthoni vérnyomásmérések alkalmával a mérő aritmiat...
Kardiologia
Üdv. Pitvarfibrillaciora kaptam ritminormot es verhigitot. Eleg sokszor 2 ütem egy kihagyas. Idegeim se jok altatot szedek. Benzosat lendirmint. Eszrevettem...
Pacemaker?
Tisztelt Doktornő! 68 éves, súlyos COPD-s vagyok, férfi. Nyugalmi szívfrekvenciám 50-60 között változik. Kb. 10 éve ilyen alacsony, (előtte tipikusan...
Pitvarfibrilláció és pajzsmirigy
Tisztelt Hölgyem! Az alábbi esetben szeretném a szakvéleményét kérni! Édesanyámat tavaly áprilisban pitvarfibrillációval/magas vérnyomással kórházba...