Abláció utáni pulzusszám

Tisztelt Doktornő! Május 19-én pitvarbibrilláció abláción estem át, a műtétet végző orvos szerint jól sikerült a beavatkozás. Ő is említette, hogy egy-egy extra ütést még érezhetek, ami valóban jelentkezik is, de nem zavaró, a pitvarbibrillációt azonaban szerencsére nem éreztem azóta. A nyugalmi puzlus számom viszont kicsit megemelkedett, jelenleg 70-75 között van reggel is, ami a "nagykönyv" szerint rendben van, de nekem mindig is 50-55 között szokott lenni, mivel fiatalabb korban versenyszerűen sportoltam ill. azóta is rendszeresen sportolok. A műtét óta jelentősebben nem terheltem a szívem, nem tudom, mennyire fog felmenni a pulzusom. Kérdésem, hogy a nyugalmi pulzus vissza fog-e állni a régi értékre ill. a terheléskor is értelemszerűen magasabb lesz a pulzusom? Köszönöm előre is a válaszát Üdvözlettel.

Dr. Molnár Dóra válasza magasabb pulzusszám témában

Kedves Kérdező! Sajnos ezt a kérdést nem tudom korrektül megválaszolni: nem tudom megmondani, hogy a jövőben, hogyan fog változni a pulzusa. Kardiológussal megbeszélve esetleg terheléses EKG-val ellenőrizhető, mennyire megy fel a pulzus fizikai aktivitásra. Először azonban jó lenne egy nyugalmi EKG kontroll, az abláció miatt nem feltétlen kellett volna megemelkedjen a pulzus. Lehet, hogy a Concor adag lett lecsökkentve. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. május 31.

Kérdések és válaszok: Szív- és érrendszeri betegségek

Milyen vizsgálat szükséges, hogy...
Tisztelt Doktornő! 29 éves férfi vagyok, rendszeresen sportolok. Tavaly karácsonykor volt egy ijesztő pánikrohamom egy buli közben,...
Szívritmuszavarra 100% kreatin...
Üdv! Kb. 8 éve reggelente 2,5 mg Bisoblockot szedek szívritmuszavarra. Néha nagyobb szívdobbanásom van, a gyógyszer előtt pedig hirtelen...
Kardiológiai panaszok/pánik/szorongás
Kedves Doktornő! Az alábbi panaszokkal fordulok Önhöz, ami számomra nagyon komoly, hiszen a mindennapjaimat is befolyásolja már. Több,...
Pitvar fibrilatio
Egy honappal ezelőtt kezdődött, csak a semmiből alacsony vérnyomásom lett, 98/67,pulzus 115-138.Surgossegin, derült ki a...
Rosszul létem miért vanak
Szeretném meg kérdezni mi vannak hirtelen pulzus szám változásaim. Hirtelen el kezdem roszul érezni magam érzem is hogy erősen ver a szívem...
1 hónapos tea kúra után szívdobogás...
Tisztelt Dr. Bodócsi Réka! Olyan kérdéssel fordulnék Önhöz, hogy 1 hónapig ittam ilyen gyógynövényes méregtelenítő teát, amit már bánok...