Eszmélet vesztések

Kedves Doktornő! 2 hete elvesztettem az eszméletemet a munkahelyemen, nem tudom meddig voltam eszméletlen. A mentő 1/2 órán belül bevitt az egyik kórház sürgősségi osztályára. Émelyegtem, s ezt követően a váróban 3-4 óra múlva elájultam, majd újabb 3-4 óra múlva megint elvesztettem az eszméletemet (7 órán belül 3-szor), görcsrohamom nem volt, de befeszültem. A 3. eszméletvesztéskor nem voltam biztos abban, hogy vissza tudok jönni, éreztem egy forró ütést a gyomromban, s az elviselhetetlen forróság, mint egy atombomba szétsugárzott a lábaim és a fejem irányába, úgy éreztem szétégeti a torkom. Nem tudtam lélegezni, hiába akartam levegőt venni, nem sikerült, komolyan azt hittem megfulladok, majd magamhoz tértem. A kórház véleménye, hogy a háttérben egy vírusos gyomorfertőzés állt. A házi orvosom szerint jól vagyok kb 2 perc alatt "letudott", szerintem nem vagyok jól. Valami más lett. Az émelygés és a hányinger elmúlt. A pulzusom viszont az utóbbi 3 eszméletvesztést követően 54, 58, 60, vagy éppen 87, 90, mindig más. A vérnyomásom szintén, mostanában 92/50, 101/49, vagy 157/122, a betegség alatt 83/45 is volt. A probléma az ájulások óta, hogy nagyon húz a fejem, gyakran szédülök, hirtelen mozdulatokat nem merek tenni, nem tudok a munkámban felpörögni és kissé a bal oldalon függőleges vonalban fáj a tarkóm napok óta, a fejem is csak óvatosan tudom fordítani balra. Fáradt vagyok, égnek a szemeim és a szivem gyakran kalimpál össze-vissza, olykor kihagy, majd nagyobbakat dobban, vagy, mintha sűrű folyadékot próbálna átpumpálni, ami nem akaródzik sikerülni. Szív ultrahangra készülök elmenni, az EKG jó lett. A fejem teteje gyakran fáj, olyan, mintha valami a hajamnál fogva húzna felfelé és belülről kifelé minden oldalirányban nyomást érzek a fejemben. Nehezen tudok levegőt venni. Nem mindig, de órákra előfordul, hogy elnehezül a mellkasom, s nem tudok egy "jót lélegezni, mert, mintha nyomná valami. Újabban azon kapom magam, hogy "elfelejtek" levegőt venni. Mért nem működik a légzésem automatikusan? A gyógyszeremet most is szedem. Mi történt velem? Tisztelettel kérem szíves segítő tanácsát! Köszönettel: Szivárvány33

Dr. Molnár Dóra válasza eszméletvesztés oka témában

Kedves Kérdező, az eszméletvesztés mindig riasztó tünet, valóban a végére kell járni. Gyomor- bélrendszeri fertőzésekhez reflexesen és a folyadék- és ionvesztése (hányás, hasmenés) miatt is társulhat ájulási hajlam. Ez az ájulás azonban mindig rövid idejű. Ha hosszabb ideig volt eszméletlen állapotban, és az eszméletre térés után nem volt azonnal tiszta a feje, akkor neurológiai vizsgálat is javasolt, különös tekintettel az azóta is visszatérő fejfájásra, szédülésre. Mivel ritmuszavar érzése is van, "szivem gyakran kalimpál össze-vissza, olykor kihagy, majd nagyobbakat dobban", ezért kardiológiai vizsgálat is indokolt, akár 24 órás EKG monitorozás is a panasz tisztázására. Jobbulást kívánok! Tisztelettel: Dr. Molnár Dóra, kardiológus

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2017. szeptember 24.

Kérdések és válaszok: Szív- és érrendszeri betegségek

Dohányzás - aorta
Tisztelt Doktor Nő! 52 éves férfi vagyok. Huszonéves korom óta dohányoztam. Tavaly, egy baktérium fertőzés általi aneurizma miatt a hasi...
Extra systolé
Tisztelt Doktornő! 2019-es kardiológiai leletem szerint kamrai parasystoliám van. Nincs semmilyen tünetem, nem érzek "extra ütéseket". 1...
Milyen vizsgálat szükséges, hogy...
Tisztelt Doktornő! 29 éves férfi vagyok, rendszeresen sportolok. Tavaly karácsonykor volt egy ijesztő pánikrohamom egy buli közben,...
Szívritmuszavarra 100% kreatin...
Üdv! Kb. 8 éve reggelente 2,5 mg Bisoblockot szedek szívritmuszavarra. Néha nagyobb szívdobbanásom van, a gyógyszer előtt pedig hirtelen...
Kardiológiai panaszok/pánik/szorongás
Kedves Doktornő! Az alábbi panaszokkal fordulok Önhöz, ami számomra nagyon komoly, hiszen a mindennapjaimat is befolyásolja már. Több,...
Pitvar fibrilatio
Egy honappal ezelőtt kezdődött, csak a semmiből alacsony vérnyomásom lett, 98/67,pulzus 115-138.Surgossegin, derült ki a...