Gyógyszerszedés és képalkotó technikák

Tisztelt Doktor Nő! 65 éves 178cm magas 86kg súlyú férfi beteg vagyok. Március 16-án estem át a második rádiófrekvenciás katéteres abláción paroxizmális pitvarfibrilláció miatt. Mind a négy pulmonális vénánál találtak rekonneckciót viszonylag sok ponton, amit sikeresen izoláltak. A műtét közben és utána nem volt semmilyen komplikáció és ezért másnap reggel hazaengedtek, amióta teljesen jól is vagyok, semmilyen panaszom sincs. Két kérdésem lenne: 1. 2×150 mg Pradaxát kell szednem 2×40 mg Controloc mellet. Azt nem mondták, hogy meddig. Az lenne a kérdésem, hogy ilyen esetekben általában meddig szokták javasolni ezek szedését? Feleslegen nem szeretném szedni őket a mellékhatásaik miatt. 2. Milyen képalkotó technikát tudna javasolni amellyel az esetleges abláció által kiváltott szövetgyengülést, szövetkárosodást, szövetelvékonyodást (aneurizmát), stb. ki lehetne mutatni. Kicsit félek ettől, mert ugyanazon területeknél történtek az ablációk, mint az első alkalommal és elég sok ponton. Az orvosok megnyugtattak, hogy ilyen nagyon ritka. Azonban én szeretnék biztosabbra menni, ha ez lehetséges. Előre is köszönöm a válaszát. Üdvözlettel.

Dr. Molnár Dóra válasza pitvarfibrilláció témában

Kedves Kérdező, a vérrögösödés gátló szedésének időtartama látatlanban nem megmondható mivel sok tényező befolyásolja az indikációt, néhány hétig egészen biztosan kell szedni a beavatkozás után. A jövőt illetően ellenőrzéskor - gondolom, hogy kontrollra visszavárják- kérdezze meg a kezelőorvost. A szív szerkezeti viszonyairól a szív ultrahangos vizsgálata elég jó képet ad, speciális anatómiai elváltozások esetén szív MR vizsgálat mutatja meg a legpontosabban a strukturális viszonyokat. Tisztelettel: Dr. Molnár Dóra, kardiológus

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2017. március 26.

Kérdések és válaszok: Szív- és érrendszeri betegségek

Mit jelent az emelkedett necroenzim a...
Kedves dr nő szeretném tudni, hogy az emelkedett necroenzim a vérben mit jelent és gyógyítható e. Sajnos szívkamrai fi ráció volt, de jobban lettem...
Mit javasol a ritmuszavarral járó...
Tisztelt Doktornő! 74 éves édesanyámnak 2015-ben myxomát távolítottak el a szívéből, majd egy év múlva ablatiot végeztek. Ezután panaszmenetes volt, de közel...
Melléütés, Pitvarfibrilláció
Tisztelt Dr Molnár Dóra. Elnezest ha egy kicsit hosszú lesz a történetem, de eléggé meghurcolt az élet az elmúlt időszakban. A történetem még 2016 ban...
A 38 éves férjem magasvérnyomásos....
Tisztelt Doktornő a férjem 38 éves. Körülbelül hat éve kezelik magasvérnyomással. Az utóbbi időkben az itthoni vérnyomásmérések alkalmával a mérő aritmiat...
Kardiologia
Üdv. Pitvarfibrillaciora kaptam ritminormot es verhigitot. Eleg sokszor 2 ütem egy kihagyas. Idegeim se jok altatot szedek. Benzosat lendirmint. Eszrevettem...
Pacemaker?
Tisztelt Doktornő! 68 éves, súlyos COPD-s vagyok, férfi. Nyugalmi szívfrekvenciám 50-60 között változik. Kb. 10 éve ilyen alacsony, (előtte tipikusan...