Kivérzés esetén mivel lehet pótolni a vas és egyéb nyomelmeket?

Baleset folytán sok vért vesztettem, mivel SYNCUMAR nevű gyógyszert szedek, amit helytelenül megadott dózis idézett elő. Az tudott, hogy ennek a gyógyszernek a szedése elég sok ennivalót nem enged meg a "K" vitamin miatt. Azt szeretné megérdeklődni, hogy mit tudna javasolni, hogy ne kelljen semmiféle mesterségesen előállított étrend kiegészítőt és vitamin tablettát szedni. Fáradozását megköszönve ez úton kérem tisztelettel szíves válaszát! Zsuzsa

Irinyi-Barta Tünde válasza Syncumar és vaspótlás témában

Kedves Zsuzsa! Elsősorban olyan ételeket fogyasszon, amelyeknek magas a vastartalma. Ilyenek többek között a vörös húsok (bárány, liba, kacsa, marha illetve borjú), belsőségek közül a máj tartalmaz sok vasat (ugyanakkor K-vitamint is), húskészítmények és felvágottak (pl. hurka, sonkafélék, kenőmájas, szalámifélék). Magas a vastartalma a tojássárgájának, a száraz hüvelyeseknek (szója, bab, lencse, borsó), gyümölcsök közül a csipkebogyónak. Folyadékpótlásra is figyelni kell, elsősorban ivóvíz fogyasztásával. A vas hatékonyabban szívódik fel, ha C-vitamin is kerül a szervezetbe, illetve az állati fehérjékből könnyebben hasznosul. Ugyanakkor kerülendő a kávé, tea, üdítők és a magas rosttartalmú ételek fogyasztása. Fontos, hogy feltétlenül beszélje meg kezelőorvosával a vaspótlást, akár étrendjét, akár a vaskészítményeket illetőleg, hiszen ő ismeri a kórtörténetét és a vashiány mértékét. Sajnos sok élelmiszerben megtalálható a K-vitamin, ami vasat is tartalmaz, ezért tanácsos ebben az esetben azoknak az étrendkiegészítőknek a szedése, amelyet orvosa javasol Önnek, ha ajánlatosnak véli. Syncumar szedése mellett rendkívül fontos, hogy csak olyan gyógyszert, étrendkiegészítőt vegyen be, amelyet orvosával megbeszélt. Jó egészséget kívánok tisztelettel: Irinyi-Barta Tünde

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. október 18.

Kérdések és válaszok: Szív- és érrendszeri betegségek

Vérnyomás csökkentés hogyan?
Tisztelt Doktor nő! Magas vérnyomásra évek óta szedem: Rawell 1,5 1x Nebovilol 5 1x Irabel 300 1x A héten voltam alkalmasságin magas volt a vérnyomásom...
Szívritmuszavar melletti sport?
Kedves Doktor Nő, szeretném a tanácsát kérni az alábbiakban. Korábban még nem tapasztaltam ilyen jellegű panaszokat. Néha nem rendszeres jelleggel, de úgy...
Mitrális insufficientia
Tisztelt Doktor Nő! 2022 ben stabil angina mellkasi szorító fájdalmam volt futás közben., Mint kiderült 90 % os szűkületem volt a koszorúérben és sztent...
Bal oldalon jelentkező bordák menti...
Tisztelt Doktor Nő! Kb 2-3 hete érzem, hogy a bal borda közepén oldalt inkább kifele a hát felé bizsergő érzést érzek, amit nem is tudok mihez hasonlítani,...
Negatív T hullám az EKG-n
Tisztelt Weborvos mit takar ez a friss EKG lelet? SR. fr.: 92/min, bal tengelyállás, PQ: 138, QRS: 92, QRc: 501 msec. I, aVL, V5-6 elvezetéseknem kis...
K2 vitamin -trombofília
Üdvözletem! Genetikai vizsgálaton kiderült, hogy fokozott hajlamom van trombòzisra (VTE). A vizsgálatban a R506Q génváltozat kimutatásra került, ami...