Pitvari sövényhiány műtéte.

Jó napot! Már gyerekkorom óta lyukas a szívem (pitvari sövényhiány 6mm). Az utolsó vizsgálaton áramlást is észre vettek. Azt mondták, hogy még most nem kell megműteni. Azt szeretném kérdezni, hogy mitől függ, hogy nyitott szívműtét vagy katéteres műtétet csinálnak. Mi számít kicsi és nagy lyuknak?, mennyi az esélye, hogy meg kell műteni? Ez a pappíron van és mit jelent? Pitvari septumon 6 mm-es kis periovalis defectus, rajta bal-jobb shunt. Még egy kérdést szeretnék feltenni. Már egy ideje ha huzamosan a bal oldalamon alszok akkor szúró fájdalom keletkezik a szívem körül, ami át sugall a lapockámba ez a szívbetegségem okozhatja? Anyának mondjam el, mert ha nem nagy a baj akkor nem idegesítem feleslegesen! Elnézést a sok kérdésér, válaszát előre is köszönöm

Dr. Molnár Dóra válasza pitvari sövény defektus témában

Kedves Kérdező! A bal-jobb shunt pitvari septum, defektus esetén azt jelenti, hogy a bal pitvarból a jobb pitvarba átfolyik egy kis vér (normál esetben itt nincs áramlás) . Számításokkal megbecsülhető, hogy sok-e vagy kevés, ha sok (ezért a szív munkája megnő), akkor be kell zárni a lyukat. Azt, hogy milyen módszerrel lehet bezárni, nagyrészt az anatómiai (szervi) szituáció szabja meg, természetesen akinél lehet, katéteres megoldást alkalmaznak. A Gottsegen György Kardiológiai Intézetben (Budapesten a Nagyvárad téren) nagy gyakorlattal rendelkeznek ennek a problémának a megoldásában. Ha nagyon aggódik, beutalóval kérhetnek vizsgálati időpontot, és itt mindenről részletesen felvilágosítják. A tartós lapockatáji fájdalom, amely pozícióval is összefügg, valószínűleg mozgásszervi eredetű, és nem a szív okozza. Tisztelettel: Dr. Molnár Dóra, kardiológus

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. május 21.

Kérdések és válaszok: Szív- és érrendszeri betegségek

EKG értelmezés
Tisztetl Főorvosnő! Biológiai műbillentyű műtéten estem át, utána pitvarfibrillációt állapítottak meg. A kardiológus tanácsára beszereztem...
Koleszterin csökkentése
Tisztelt Doktornő! Idén májusban és ezen a héten volt egy pánikrohamom és emiatt kardiológiai vizsgálatot javasoltak. (Jelenleg folyamatban...
Armolipid ellenjavallat 70 év felett?
Tisztelt Szakértő! Az ArmoLipid nevű étrend-kiegészítővel kapcsolatban szeretnék kérdezni. Koleszterincsökkentésre ajánlották, mivel a...
Erősítő edzés vénás elégtelenség esetén
Tisztelt Doktornő! 2009-ben a bal combomban volt egy mélyvénás trombózis. Egy évre rá megcsinálták a genetikai vizsgálatot, negatív lett....
Rithmonorm szedése
Tisztelt Doktornő! Kardiológus fél éve felírt Rithmonorm tablettát, olyan szívverések közti kis plusz ütés kezelésére. A gyógyszer...
Zavartság műtét után
Jó napot! Érdeklődni szeretnék, hogy édesapám szerdán bypass műtéten esett át 3 eret cseréltek neki. A műtét során minden rendben volt....