Xarelto vagy Syncumar

Édesanyám néhány éve Syncumart szedett, melynek napi dózisát a havi vérkép ellenőrzés függvényében állapította meg a háziorvos. December végén a vérképe eredménye szerint kevesebbet kellett volna szednie, de ezt csak három nappal az eredmény megérkezése után tudtuk meg, amikor én elmentem a labor eredményért. Ekkor édesanyám már nem érezte jól magát, a vérnyomása magas volt, és szívritmus zavarok miatt a vérnyomásmérő errort jelzett ki a harmadik érték helyett. Háziorvosunk szabadságon volt, ezért a helyettesét kérdeztük meg, hogy mi tévők legyünk. Ő meghatározott egy másik napi dózist, de ennek ellenére Édesanyám állapota nem javult. Csütörtökön beutalták a kórházba, ahol a Syncumart elvonták tőle, helyette egy napig hasba kapott valamilyen gyógyszert, majd a következő naptól napi 1 db Xarelto tablettát kapott. 1 hét alatt szépen stabilizálódott az állapota, és haza is jöhetett. Gyógyszereit beállították: Metothyrin 10mg 2x1; Metoprolol 50 mg 2x1; Ramipril 2, 5mg 2x1; Furon 40mg 1x1; Kaldyum 600mg 1x1; Xarelto 20mg 1x1. Ez utóbbit csak 1 teljes napi keresgélés után sikerült megszerezni a felkeresett gyógyszertárak közül az 5. helyen. Kiderült, hogy ennek az ára 18903 Ft 28 napra. Családi összefogással sikerült kiváltani, de ez az ár a kevés nyugdíjához képest nagyon magas összeg. Miután kiderült, hogy ez a gyógyszer egészségügyi támogatással 1890 Ft lenne, és hogy a háziorvos ezt csak szakorvosi javaslatra írhatja ily módon ki, felkerestük a kórházi kezelőorvost ismét. Csakhogy a kórházban arra hivatkoztak, hogy a zárójelentésben szereplő szöveget (tájékoztatás a gyógyszer áráról), Édesanyám aláírta, nem kaptuk meg a szakvéleményt. Természetesen kiváltanánk, hiszen az egészség a legfontosabb, de sajnos anyagilag nincs rá lehetőségünk. Kihez illetve hová lehet fordulni annak érdekében, hogy Édesanyám egészségügyi támogatással tovább tudja szedni a számára ideális gyógyszert? Január 25-től már nem elfogy a gyógyszer, és ennyiért nem tudjuk a következőt kiváltani.

Dr. Árki Ildikó válasza véralvadásgátlók témában

Tisztelt Kérdező! Nem írta, hogy milyen betegség miatt kellett syncumart szednie az édesanyjának. Gyanítom, hogy pitvarfibrilláció miatt. A syncumar egy véralvadásgátló gyógyszer, hatását nagyon sok minden befolyásolja (ételek, gyógyszerek) ezért rendszeres, ellenőrzésre van szükség (ez az INR vizsgálat) A Xarelto egy új véralvadásgátló. Jelenleg csak a csípő, vagy térdprotézis műtéten átesett betegek kaphatják 90%-os támogatással bizonyos ideig. A gyógyszer támogatás mértékét, és azt, hogy mely betegségek esetén, milyen szakorvos felírásával lehet alkalmazni, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár határozza meg. Sajnos, jelenleg, belgyógyászati indikációban nincs lehetőség támogatással igénybe venni ezt a készítményt.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Árki Ildikó
Dr. Árki Ildikó Háziorvos
Megválaszolva: 2013. január 18.

Kérdések és válaszok: Szív- és érrendszeri betegségek

Milyen vizsgálat szükséges, hogy...
Tisztelt Doktornő! 29 éves férfi vagyok, rendszeresen sportolok. Tavaly karácsonykor volt egy ijesztő pánikrohamom egy buli közben,...
Szívritmuszavarra 100% kreatin...
Üdv! Kb. 8 éve reggelente 2,5 mg Bisoblockot szedek szívritmuszavarra. Néha nagyobb szívdobbanásom van, a gyógyszer előtt pedig hirtelen...
Kardiológiai panaszok/pánik/szorongás
Kedves Doktornő! Az alábbi panaszokkal fordulok Önhöz, ami számomra nagyon komoly, hiszen a mindennapjaimat is befolyásolja már. Több,...
Pitvar fibrilatio
Egy honappal ezelőtt kezdődött, csak a semmiből alacsony vérnyomásom lett, 98/67,pulzus 115-138.Surgossegin, derült ki a...
Rosszul létem miért vanak
Szeretném meg kérdezni mi vannak hirtelen pulzus szám változásaim. Hirtelen el kezdem roszul érezni magam érzem is hogy erősen ver a szívem...
1 hónapos tea kúra után szívdobogás...
Tisztelt Dr. Bodócsi Réka! Olyan kérdéssel fordulnék Önhöz, hogy 1 hónapig ittam ilyen gyógynövényes méregtelenítő teát, amit már bánok...