Harapós

Tisztelt Dr. Bessenyei Mónika!

Elnézést kérek, ha alábbi levelemet esetleg nem Önnek kellett volna elküldenem, mert esetleg nem az Ön szakterületéhez tartozik.

Tudom, hogy válaszához pontos ismeretekre van szüksége, ezért megpróbálom a legjobb leírást adni problémámról.

Kisfiam 18 hónapos, és néhány hónapja arra lettem figyelmes, hogy, amikor nem úgy van valami, ahogy ő szeretné, akkor (számomra) nagyon furcsán viselkedik.

Lehet, Ön majd azt mondja ez csak a hiszti egyik kifejezési formája, ami más gyereknél is előfordul, és nincs vele semmi gond, majd kinövi, stb., de mégis van bennem egy kis félelem, hogy talán nagyobb a baj.

Mielőtt leírnám magát a problémát, elöljáróban annyit szeretnék elmesélni magunkról és kisfiamról, hogy egy átlagos, normális családnak tartom magunkat. Én 29 éves vagyok, diplomás, férjem 35 éves, hentes. 16 éve alkotunk egy párt, és ez nem elírás.

Nagyon szeretjük egymást, kitartunk egymás mellett jóban-rosszban, néha szoktunk veszekedni, de durvaság sosem fordult még elő, és merem állítani, hogy nem is fog.

Férjem csak a családjáért él, és nekem is ők a legfontosabbak, szüleinktől is ezt láttuk.

Jó anyagi körülmények között élünk, adósságunk nincs semmilyen téren, saját házban lakunk, és szüleinkkel, testvéreinkkel, rokonainkkal is jó a viszonyunk.

Nagyon nagy szeretettel és türelemmel vesszük körül férjemmel és az egész család kisfiamat, ami néha nagyon nehéz, de ezt mindjárt le is írom, hogy miért.

Ami viszont a legfontosabb, hogy soha nem bántottuk őt, soha nem vertük meg, és ez nem is célunk, az viszont már előfordult, hogy a kezére csaptunk (de olyankor sem erősen), amikor többszöri felszólításra sem fogadott szót olyankor, amikor az tényleg fontos volt (pl.: nem szabad megfogni a radiátort, stb).

Úgy gondolom, talán ezeket fontos tudnia.

Kisfiam az első gyermekünk. Mikor megszületett, már úgy vették ki a pocakomból (császármetszéssel), hogy az orvosok azt mondták, rettentő erejű hangja van.

Nagyon sokat szenvedtünk, mert hasfájós volt. Nem túlzok: éjjel-nappal őrjöngött a gyerek, és ezt mások is látták. Természetesen sokat volt kézben, mert idegileg ezt nehéz volt elviselni, pláne, hogy éjjel sem aludtam egy percet sem, de ő se sokkal többet. 3 hónapos korára elmúlt a hasfájás, de sajnos megmaradt a rengeteg sírás, bömbölés, amit iszonyú hangosan és erővel tud kiadni magából.

8 hónapos koráig nagyon keveset aludt éjjel is nappal is, én addig szinte semmit, zombiként léteztem, majd miután magam mellett próbáltam altatni éjjel (ezt 8 hónapig sikertelenül próbáltam), egy icipicit javult a helyzet, 2-3 órát alhattam, mostanra pedig már többet is alhatok, és ő is kicsit jobban alszik.

Maximum 9 órát alszik éjjel, ha nagyon-nagyon fáradt, ritkán 10-et, de nem alussza át az éjszakát, még sosem aludta végig. Ez azt jelenti, hogy régebben egész éjjel, most már inkább csak hajnalban és a reggel i ébredése előtt 1-2 órával azt csinálja, hogy forgolódik, felül, átbukik a lábamhoz, vissza, közben keresi és gyűri a fülem, piszkálja a hajam, felsír hirtelen, nyugtalan, és ha nem talál maga mellett (pl.: kimegyek a mosdóba), akkor sírva fel is kel.

Ezt minden éjjel így teszi, régebben ezt egész éjjel csinálta, mostanra csak ahogy előbb leírtam.

A? fülezés? az születése óta szokása, amikor eszik vagy altatom, és alvás közben is állandóan a fülem gyűri.

Nagyon hisztis, akaratos baba, egy percre sem áll le, és egy percig sincs el egyedül, pedig születése óta próbáltunk hallgatnia a jó tanácsokra, hogy mit tegyünk és mit ne ahhoz, hogy ne legyen elkapatva, de rájöttem, hogy bármit teszünk, ő ilyen.

Nem szeret egyedül lenni, és kiharcol magának mindent, ha pedig valami nem úgy van, ahogy szeretné, képes leordítani szó szerint az ember fejét.

Annyit szeretnék még elmondani, hogy bár (tudom csúnyán hangzik, de ez az igazság) nagyon fárasztó és idegesítő, hogy 1 szabad percem sincs, és nagyon megterhelő állandóan azt figyelni és azért küzdeni, hogy békesség legyen, de megteszem, mert szeretem őt, és mert nem szeretném, ha eltávolodna tőlem, vagy azt érezni, hogy nem fontos az anyukájának, hisz ő az életem értelme.

Viszont van egy nagy baj, ami miatt írok Önnek.

Amikor ideges, mert rászólok, vagy nem úgy van valami, ahogy ő szeretné, akkor olyanokat csinál egyrészt, hogy megpróbál beleharapni asztalba, játékba, ágyba, szekrénybe, bármibe, ami épp a közelében van, másrészt pedig, hogy magába harap, üti magát erősen (legalábbis úgy látom erősen), nagyokat csap a fejére, arcára, szájára, fülére.

Ez nagyon kiborít, mert nem tudom, mennyire normális dolog ez az ő korában, és félek, hogy idegileg valami esetleg nem jó nála.

Remélem, hogy rosszul gondolom!

Kérem írja meg nekem, hogy miért lehet ez, és elnézést kérek a hosszú levél miatt, de bízom benne, hogy elegendő információt tudtam megadni ahhoz, hogy válaszolni tudjon nekem.

További sok sikert és szép napot kívánok Önnek!

Köszönettel és tisztelettel:

Katalin

Dr. Plósz János válasza pszichiátria témában

Kedves Katalin! Mindenképpen javasolnék a gyermeknek egy pszichológiai vizsgálatot, ahol fel tudnák mérni, van e ezen kívül más olyan furcsa dolog is a gyermek vislekdeésében, amit Ön esetleg szokványosnak tart, de a szakember szerint nem az. Valószínű, hogy egyszerűen csak "dührohama" van a gyermeknek, ami nem szokatlan az Ő korában, csak a kifejezési módja az. Mindenképpen érdemes lenne szakemberrel felméretni, mekkora a probléma és ott megfelelő tanácsot is tudnának Önnek mondani, hogyan lehetne ezeket a helyzeteket kezelni. Minél hamarabb lépnek ebbe az irányba, annál hamarabb várhat megoldást is és nyugszik meg Ön is, hogy nincs semmi különösebb probléma. ha pedig valami kiderülne, akkor még időben tudnák korrigálni.  

Tőle szeretnék kérdezni