Lehet-e gyógyítani a skizoféniát,

Már megszületett a lányom, amikor tudomást szereztem arról, hogy a férjem gyermekkorában epilepsziás volt, ő fogfrászként magyarázta. később tudomásomra jutott, hogy skrizofén is.Gyermekem másfél éves volt, amikor az A2-es influenzajárvány alatt teljesen megsiketült. pár éve mikor epilepsziás rohamokkal kórházban kezelték a karját megvagdalta villával és azt mondta, hogy a hangok hatására tette, ami a fejében volt. Azóta már nem szedte a gyógyszert, amit akkor írtak csak 1 doboznyit szedett be, mert a tünet csak egyszer volt és azóta nem volt semmi gond. most három napja ismét rosszul érezte magát és mondta, hogy halucinációi vannak vagy mi. Ez lehet kimerültség vagy a betegség végleges tünete? Kérem írják meg szeretném tudni nagyon tudnék-e segíteni rajta, neki valamivel is, Velem él, amit tudok megteszek érte. Valóban ellentétes nemre öröklődnek ezek a betegségek? Köszönettel: Bea

Dr. Veress Dóra válasza skizofrénia témában

Kedves Bea! A skizofrénia valóban örökölhető betegség, de az utódoknál csak 12-20%-ban jelentkeznek a tünetek. Az ön gyermeke esetén a hallucinációk oka lehet a skizofrénián túl a süketség, illetve az epilepszia ellenes szerek szedése, mivel ezek mellékhatása is lehet a hallucinációk jelentkezése. Mindenképp érdemes lenne elvinnie a lányát a pszichiátriára, ahol egy alaposabb kikérdezéssel el tudják dönteni, hogy van-e jelenleg valós veszélye annak, hogy örökölte az édesapja mentális betegségét vagy inkább valami más okozza a tüneteket.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. november 09.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Skizofren vagyok!
Udvozlom! 2016 aprilisaban tortent velem, hogy latoter kieses miatt korhazba kerultem, mint kiderult magas vernyomas okozta azota kezelik minden rendben....
Skizofrénia
Tisztelt Doktornő, amit rólam lehet tudni, hogy 17 éve koromban skizofréniát állapítottak rajtam, azon belül hebefréniát, és skizofrénia utánni...
Tanácskérés
Tisztelt Doktornő! Nővérem születésétől kezdve pszichiátriai beteg, jelenleg 40 éves. A diagnózisa szerint skizofrén, autisztikus vonásokkal. Testileg...
Skizofrénia
Tisztelt Doktornő! kérdésem az lenne, hogy milen eséllyel indulok a leszázalékolásra skizofréniával? 2014-bne állapították meg a betegségemet, sajnos a...
Változások egy skizofrén életében
Tisztelt Doktornő! Férjem, akitől válófélben vagyok skizofrén beteg, gyakori mániás epizódokkal. Kiengedték úgy a kórházból, hogy még mindig pörög, az...
Skizofrén
Kedves Doktornő! Korábban segítséget kértem skizofrén fiammal kapcsolatban. A minap ki lett hívva a rendőrség és a mentők is, miután az egész bejárati ajtót...