Mivel tudnám elkerülni a szorongást, rosszkedvet, dührohamokat?

Két hete betértem egy rendelőbe, hogy írjanak fel valamilyen nyugtatót. Sose voltam még ott korábban, akkor regisztráltam be, nem ismertem az orvost. Elmondtam, hogy korábban próbálkoztam stresszoldó természetes alapanyagú teákkal, Nervenpfelege nevű vény nélkül kapható 'gyógyszerrel', illetve Valeriana Relax-szal. Semmit sem értek. Elsősorban a kritikán aluli alvásminőségre hivatkoztam, de ismeretségem hiányában a doktor úr az életemről tett fel kérdéseket. Nem volt lehetőségem kifejteni bővebben a teljes, évek óta összegyűjtött tapasztalatokat, amik a következőek: -Hangulatingadozás, néha ok nélkül, néha apró hétköznapi okokkal, általában 2-3 napi, vagy akár napi több váltással. Ezek a felfokozott jókedv és derűs hangulat és a közöny minden iránt, tartós rosszkedv- és közérzet között ingadozik. -Pánikrohamok: Gyerekkoromban volt először körülbelül 6-7 évesen, majd másfél éve visszatért megint, általában felfokozott idegállapot hatására jött elő, később, amiatt, a félelem miatt, hogy megint előjöhet. -Alvás: Viszonylag könnyen elalszom, de az élénk rémálmok szinte mindennapiak, gyakran történik felébredésig, sírással ébredéssel, félelemmel. Visszatérő rémálmom gyerekkorom óta, hogy valaki (k) üldöznek és meg akarnak ölni. Előfordultak alvajárások (házból való kijutás megpróbálása, vagy csak mászkálás) álomban beszélés, lábrugdosás, fogcsikorgatás. Előfordult alvási paralízis, hallucinációval. -Alapvető tartós rosszkedv, közöny, motiválatlanság, ez tizenéves korom óta fennáll. Tizenévesen vagdostam magam, többször megpróbálkoztam öngyilkossággal. Végezetül: Jelenleg Rivotril 0, 5mgot szedek, napi 1x lett felírva, de naponta minimum 3at veszek be, de semmivel sem alszom jobban, az idegállapotom stagnál, borzalmas. Kombinálom Valeriana Relax-szal, ha mellé beveszek 3-5 szemet, akkor elálmosít. Úgy érzem, ezek a gyógyszerek nem segítenek semmit. Szeretnék megoldást keresni, hogy normálisan tudjam megélni a hétköznapjaimat. Pszichológusra nincs pénzem, diák vagyok.

Dr. Veress Dóra válasza szorongás témában

Kedves Kérdező! Javaslom, hogy keresse fel a területileg illetékes pszichiátriai gondozót és az ott dolgozó kollégának mondja el az itt összefoglalt tapasztalatait. A Rivotril emelt dózisának a szedése nem fogja megoldani a problémáját. A gyermekkora óta fennálló hangulatingadozásokra és öngyilkossági kísérletek miatt indokolt lenne egy alaposabb kivizsgálás, pszichológiai tesztek végzése, és ezek alapján kellene megállapítani, hogy milyen kezelésre van szüksége. Ha van lehetőség államilag támogatott pszichoterápiára, azt is igénybe kellene vennie. Az alvászavara, alvajárása miatt érdemes lenne egy alváscentrumot felkeresnie, ahol ebben az irányban is ki tudják vizsgálni. Erre azért lenne szükség, hogy az éjszakai pihenését ne zavarja meg semmi, hiszen kielégítő pihenés hiányában is jelentkezhet hangulatingadozás, motiválatlanság és szorongás.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. szeptember 16.

Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek

Pánik/gyógyszer
Kedves Doktornő, Évekkel korábban többször volt pánikrohamom, amire 0,25-ös Frontint kaptam. Rohamok elmúltak, gyógyszert letettem, pár elkerülő "manőver"...
Szorongás okozta gyomorpanasz?
Tisztelt Doktornő! Olyan problémám van, hogy április legeleje óta gyomorpanaszaim vannak. Kezdetben csak, fura rossz érzés volt, “mocorgott”, hangokat...
PÁNIKBETEGSÉG?
Tavaly tavaszal volt egy nagyobb lelki megrázkodtatásom, azóta sokszor mostanában naponta többször is remegés jön rám. Elsőnek csak gyomor idegra gondoltam, de...
Szédülés MRI lelet
Kedves Doktor úr! 2 éve szédüléses panaszom.ami enyhe egyensúlyzavarral jár, imbolygó járással. Ebből 6 hónap tünetmentes voltam. Tavaly nyáron. Számtalan...
Miért érzem rossznak magam és az...
Tisztelt doktornő/úr! 21 éves lány vagyok. Egy ideje foglalkoztat a kérdés, hogy miért becsülöm le ennyire magam és miért érzem rossznak az életem! Egész...
Depresszió
Kedves Doktornő! Nekem az a problémám, hogy refluxom és gasztritiszem van, ami már másodjára újult ki. Nem értem miért, hiszen szedtem kellő ideig a...