• Hogyan kezeljem illetve kontrolláljam a barátom iránt érzett túlzott és kizárólagos szeretet?

        Legfrissebb cikkek a témában
         

        Tisztelt Doktor Úr/Nő! A barátommal 1 éve és két hónapja járunk, az első félévben minden nagyon jól is alakult, életemben nem voltam még ennyire boldog és szerelmes, és ő sem. De aztán fél év után egyre több veszekedés alakult ki kettőnk között, többnyire jelentéktelen dolgokon... közben én egyre inkább befordulttá váltam, nem érdekelt igazán semmi, az egyetem sem kötött le, kudarcok is értek, boldogtalannak éreztem magam, annak ellenére, hogy szerelmes voltam, mert a barátommal nem lehettem annyit együtt, mint én szerettem volna, mert tanulnia kellett... Az utóbbi időben egyre többször mondja rám, hogy hisztis és túl negatív vagyok, mindig idegesnek lát, semminek nem tudok örülni, és hogy szerinte meg akarom kötni, nem akarom, hogy a barátaival találkozzon... És egyre inkább azt érzem, hogy már csak őt szeretem, mindenki mást kizártam. Mindig a barátom jár az eszembe, egyszerűen nem tudok koncentrálni rendesen, szétszórttá váltam, nem köt le semmi igazán, és ha tehetném, mindig vele lennék, mindeközben állandóan összeveszünk, többnyire azon, hogy én mindig többet akarok vele lenni, és rosszul esik, ha inkább a haverjával találkozik, és nem velem. A kérdésem az lenne, hogy erre milyen megoldást tudna ajánlani? Mit tegyek, hogy annak ellenére, hogy nagyon szeretem és ragaszkodok hozzá, ne veszítsem el ennyire önmagam, és azt a sok embert, akik rajta kívül szeretnek, és akiket én is szeretek, de valahogy ezt elfelejtettem időközben? És hogy hogyan próbáljak meg higgadt és megértő maradni, mikor a barátaival akar találkozni? Segítségét előre is köszönöm! Tisztelettel,

        Spielbergerné Natonek Gabriella válasza a párkapcsolat témában

        Kedves Kérdező! Írásából úgy látom, tudat alatt már Ön is sejti, hol követte el a hibát. Szép lassan kizárt az életéből minden mást és mindenki mást. A megoldás is ebben rejlik. Persze nem olyan egyszerű a változás. És az esetek túlnyomó többségében nem is szokott egyedül sikerülni. Kapcsolatuk megújítására mindenképpen érdemes lenne a mediációt igénybe venniük. Ez olyan speciális konfliktusmegoldó módszer, amely nem pusztán a két fél között, hanem egy harmadik független szakember részvételével zajlik. A mediátor irányításával a felek szembe tudnak nézni a problémákkal, közben mindkettőjüknek elfogadható megoldásokat keresnek és találnak. Azért is jó a mediáció, mert a folyamat közben sikerül elsajátítani a konfliktuskezelés helyes módszerét, amit a jövőben önállóan is hasznosíthatnak. Remélem, segíthettem Önnek. Üdvözlettel: Spielbergerné Natonek Gabriella

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Kérdés: 2012. február 19., 00:34; Megválaszolva: 2012. február 21., 08:32

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Kedves Doktor Nő! Lassan 1 éve tart nálam ez az állapot. Még pedig az, hogy egyszerűen nem tudom élvezni az életem. Nem tudok örülni már semminek, aminek ezek előtt kiugrottam volna a bőrömből. Folyamatosan feszült vagyok, szorongok....
        Kedves Doktornő, Panaszaimat részletesen már feltettem önöknél, ahol Szappanos Doktornő válaszolt. https://www.webbeteg.hu/orvos-valaszol/neurologia/161532 Szerencsére az Angio MRI is negatív lett. Azóta gasztroenterológiai és fül orr...
        Tisztelt Doktor Nő/Úr! Több, mint három éve már párkapcsolatban élek, de ezalatt az idő alatt szinte soha nem volt a barátnőmmel egy komolyabb, mélyebb érzelmekkel/ről folytatott beszélgetésünk. De nem csak az érzelmekről, hanem úgy...
        Tisztelt Doktornő! Azzal a kéréssel fordulok Önhöz, hogy tanácsra lenne szükségem Öntől. 13 éve szkrizófréniával kezelnek, régebben volt több vissza esésem, de most stabil vagyok. Négy éve kezelnek Xeplion 100-as injekcióval,...
        Tisztelt Doktor Úr/Nő! Két éve kezdődtek a panaszaim, egyszeri alkalommal nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztottam rendszeresen szedett pszichiátriai gyógyszerek mellett (rexetin, aneptinex). Azóta fejzsibbadást tapasztalok, állandó...
        Tisztelt Dr. Nő! 1 éve napi rendszerességgel fogyasztok marihuannát. Kis mennyiségben 3x2 slukkot. De sajnos napi rendszerben szívom. Így ha nem szívok bele,hiány érzetet,sovárgást,ürességet érzek.Ezt még elis viselném! De sajnos nagyon...
        Kedves Doktornő! 18 éves vagyok pánikbeteg. 1 éve kezdődött újra a pánikbetegségem 12 evesen lette az 14 re kigyógyultam. Majd pszichiáter segitségével kigyógyultam. De most Olyan rohamaim szoktak lenni, hogy elfutok ha rámjön a roham és ez...
        Tisztelt Doktornő! 5 éve generalizált szorongást, pánikzavaros tüneteket diagnosztizàltak nálam. Több alkalommal szedtem különféle antidepresszànsokat, majd 1év szedès utàn, abbahagytam és fél- egy évig tünetmentes voltam...
        Tisztelt doktornő, doktor úr! Bipoláris affektív zavaral küzdök 6 éve, gátolt öngyilkossági gondolataim vannak. Márciusba voltam kórházba, suicid intenciok miatt. Sajnos a jelenlegi helyzetem se jó, sokszor gondolok a halálra, környezetem...
        Tisztelt Doktornő! Megkaptam válaszát,köszönöm. Egy kollégáját javasolja nekem ,aki antidepresszánssal segítene édesanyámnak leszokni az altatóról.Kérem küldje el nekem a kollégája nevét,és hogy hogyan tudom Őt elérni időpont...