Az élettársam a volt férjéről őriz régi szexvideókat

Tisztelt Szexuálpszichológus! Már több, mint egy éve élek együtt a párommal, aki egy hosszú házasságot tudhat a háta mögött, melyet a másik fél szakított meg 2 évvel ezelőtt. A mai napig is őrzi a szekrényében a volt férjével készült közös házi szexvideóikat, ami engem nagyon zavar. Megkértem rá, hogy szabaduljon meg tőlük, de ő nem szeretne, mert állítása szerint azokon a felvételeken még fiatal, és egyszer majd jó lesz neki ezt visszanézni. Az lenne a kérdésem, hogy, mennyire normális ez így? Érzelmileg talán még nem szakadt el a volt férjétől? Talán még őt szereti? Van okom az aggodalomra? Elmondtam neki, hogy ez zavar, mégsem tett semmit. Miért nem vesz komolyan? Talán az én megértésemmel van a baj? Előre is köszönöm válaszát!

Kovács Piroska válasza párkapcsolat témában

Kedves Uram! Leveléből az, derült ki, hogy az említett videókat nem nézegeti a párja, hanem csak nosztalgiából őrzi saját fiatalságának dokumentumaként. Így ez nem annyira párjáról, mint inkább Önről szól.. Nem annyira a megértésről, inkább az önbizalomról ill. annak bizonytalanságáról árulkodik ez a helyzet, aminek javításáért érdemes lenne tennie! Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. szeptember 22.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Visszatér-e vagy semmi esély?
Tisztelt Zsófia! Tavaly lett vége egy másfél évig tartó nagyon szép kapcsolatnak. Sajnos csak havonta 1x tudtunk találkozni. Szeretői viszonyban voltam egy...
Hogyan érjem el, hogy beszéljem velem...
Harom es fel evig voltunk egyutt a baratommal, de szakitott velem 3honapja azzal az indokkal, hogy hisztis makacs szofogadatlan vagyok. Nem tudtam ezt az...
Nem kívánja a feleségem a szexet
Tisztelt Doktornő! Segítséget, tanácsot kérek. 5 éve házasodtunk össze feleségemmel és 7 éve vagyunk együtt. Idilli család lehetnénk, tökéletes férj és apa...
Kilátástalanság
Tisztelt Doktornő. 6 hónapja szakított velem a barátom, amit azóta sem tudtam feldolgozni. Egy nagyon bonyolult személy, akinek hiányzik az életéből a...
Mi legyen a kapcsolatommal?
Tisztelt Doktor Ur/No! Roviden a tortenetem: 2011-ben ismertem meg a paromat, aki mar akkor kulfoldom elt. Tobb honapnyi levelezes, telefonbeszelgetes utan...
Párkapcsolat!
Azzal a kérdéssel fordulok Önökhöz, hogy a párommal lévő kapcsolatot helyre hozzam, de nem tudom, hogyan! Erős féltékenységi zavarok vannak felém, de én nem...